Matt Damon megmenti Kínát, csak a nézőket nem

A kínai filmipar nyugati nyitása és terjeszkedése eljutott abba a fázisba, hogy idén 135 millió dollárból készült abszolút blockbusterrel tervezik bevenni a mozikat. Kínai rendezővel, javarészt kínai szereplőkkel, kínai sztorival, kínai helyszíneken. Azonban mielőtt a Hollywood-felirat lerettegi magáról a betűket, érdemes pár lépés távolságból figyelni a Nagy Kínai Terjeszkedést, mert ha olyan filmeket gyártanak a jövőben, mint a mostani A Nagy Fal Matt Damonnal, akkor Michael Baynek sem kell lobogót cserélni a Transformersben.

Kína hatalmas piaci potenciált rejt magában, és a külföldi filmek forgalmazására vonatkozó kvóta évenkénti emelkedésének köszönhetően már olyan szuperprodukciók is alkalmazkodnak az ottani elvárásokhoz, mint mondjuk a Vasember 3, amiben az eredetileg kínai főgonosz végül nem kínai lett, illetve csak ottani forgalmazásra külön hozzáforgattak pár helyi jelenetet a filmhez.

Az állami tulajdonú, monopol helyzetű China Film Group ilyenkor az atyaúristen, amivel minden amerikai cégnek tárgyalnia kell, ha szeretne még pár száz millió dollárnyi bevételt. A nagy kínai-amerikai filmes haverkodás odáig vezetett, hogy Kína már producerként és/vagy gyártóként is betársult egy-egy szuperprodukcióhoz (Halálos iramban 7, Pixel, Warcraft, A karate kölyök). Ezek azonban mind amerikai filmek, a nagy durranás még hátra van, amikor Kína elkezdi fejleszteni a saját ötletei. Például csinálni egy epikus fantasyt A Nagy Falról.

Matt Damon már csak a csekkre vár

Papíron egyáltalán nem hangzik rosszul, hogy az egyre inkább ugyanarra a kaptafára készülő nagy költségvetésű amerikai filmek kapnak némi konkurenciát egy tőlük eltérő kultúrától. Az már jóval kevésbé, hogy ehhez is kellenek bizony amerikai húzónevek. Ezért nem valami helyi kiskatona, hanem Matt Damon a főhős, neki nem valami vagány harcos, hanem a még mindig ugyanazt a bajuszt hordó Pedro Pascal (Narcos, Trónok harca) a legjobb haverja, akikhez nem valami öreg keleti bölcs csatlakozik, hanem a csodálatosan őrült fejű Willem Dafoe. A sztorit a Z világháború írója találta ki, a producer is Brad Pitt négy évvel ezelőtti zombitámadásából jött, a zenét pedig az a Ramin Djawadi szerezte, aki egyre menőbbnek számít a szakmában a Trónok harca vagy a Westworld zenéi miatt.

A történet annyi, hogy egyszer volt egy császár, aki nagyon kapzsi volt, ezért belecsapott egy meteor Kínától nem messze a hegybe, ahol megjelentek mindenféle szörnyek, amik 60 évente megtámadják a falat. Pont egy ilyen időszakot fogott ki William (Matt Damon) és Tovar (Pedro Pascal), akik gazdagságot keresve indultak keletre puskaporért, hogy aztán hatalmas haszonért adhassák el otthon. Nyilván mindenféle bonyodalmak közepette a Falnál kötöttek ki, és hamar kiderült, hogy - itt most spoiler következik - William lehet a kulcsa a szörnyek elleni csatának, mert van nála egy mágnes. 

Halál komolyan ez hozza meg a fordulatot a sztoriban, amin az sem segít sokat, hogy a három amerikai főhősről üvölt, hogy minden mondatuk közben csak a busás kínai csekkre gondolnak. Matt Damon arca konkrétan másfél órán át mozdulatlan, sokszor saját maga sem hiszi el, hogy ezeket a mondatokat tényleg a szájába adták. Willem Dafoe karakterének háttere és motivációja legalább annyira zavaros, mint a sorsának későbbi kiteljesedése. Egyedül Pedro Pascal próbálkozik még valamennyire, de ő még nem szerepelt annyi százmilliós szuperprodukcióban, hogy tudja, az egymondatos poénkákat nem igazán kell komolyan elhinni, pláne nem kell azt gondolni róla, hogy ezt bárki is viccesnek gondolja.

De ezek hárman még így is lejátsszák a többieket a vászonról. A kínai színészek ugyanis egytől egyig annyira egydimenziósak, hogy hozzájuk képest Jet Li maga a megtestesült Hamlet-főszerep. Valami egészen elképesztő például, hogy a női főszereplő, Csing Tien (angol nyelvterületen Tian Jing) konkrétan képtelen az arcmimikára, és azon túl, hogy ő a kemény katona, semmi mást nem tudunk meg róla. Az már tényleg csak a hab a tortán, hogy a stabilan borzalmas magyar szinkronnak köszönhetően a karaktere úgy beszél, mintha valaki egy 1800-as évekbeli regény narrációját próbálta volna átültetni hétköznapi dialógusokba. 

Szörnyek az emberek ellen

Nyilván órákig lehetne taposni még a filmet, de őszintén szólva alig-alig, vagy egyáltalán nem rosszabb, mint bármelyik középszerű amerikai blockbuster az elmúlt évekből. Sztori szinten legalább annyira rossz, mint bármelyik hasonló a tengerentúlról, látványban, akcióban és helyszínekben azonban simán hozza a szintet, sőt, néha túl is teljesíti. A Nagy Fal például egészen csodálatos helyszín, amit a készítők igyekeztek rendszeresen kihangsúlyozni. A Nagy Fal fantasztikusan néz ki, és rengeteg nagyon klassz kis részlettel dobják fel az egyébként szinte semmit sem változó helyszínt, és kifejezetten impozánsan néz ki a kínai sereg fiktív felszerelése. Arról nem is beszélve, hogy a támadó szörnyek egyáltalán nem vászonról lepottyanó CGI-ből készültek, hanem kifejezetten egyedien néznek ki, és akad egy-két nagyon kreatív, látványos megoldás, aminek nyilván semmi köze a valósághoz és a realizmushoz, de hát bakker, ez egy fantasy, amiben a mágneses Matt Damon megmenti a kínai császárt egy rakás oldalszemes szörnytől, akikbe a harcmezőn több bajtársiasság szorult, mint az emberekbe.

Amúgy nagyon érdekes, hogy miközben üvölt a film egyes jelenetein, mennyi mindenben másolja a Z világháború akciós részeit, a szörnyekre más filmekkel ellentétben kicsit nagyobb fókuszt raktak. Nem tudnak beszélni ugyan, de többször is ügyesen megmutatják, hogy lehet nem csak szimpla gyilkológépként illusztrálni az állatias ellenfelet, hanem gondolkodó lényként is, aki ugyanúgy megmenti a saját társait, mint teszik azt az emberi ellenfelei. Ez, és a kétségtelenül látványos akció, illetve a néha tényleg impozáns látvány azért bőven megmenti a filmet a ZS-kategóriától, és még azt is bátran kijelenthetjük, hogy bőven jobb, szórakoztatóbb produkció, mint például az olyan lelketlen tömegfilmek az elmúlt évekből, mint az Egyiptom istenei, Az utolsó boszorkányvadász vagy a Pompeji, amik többé-kevésbé hasonló mennyiségű pénzből készültek, de fele annyi klassz vagy eredeti ötlet sincs bennük, mint néha A Nagy Falban.

Szóval egyelőre még várni kell a nagy kínai filmhódítás korára, de azt már nem vehetik el tőlük, hogy simán tudják hozni a blockbusterek minimum szintjét úgy, hogy némi sajátossággal dobják fel. Az már egészen más kérdés, hogy miért kell kötelezően belenyomni egy olyan tipikusan amerikai moralizálást, mint ebben az esetben a kapzsiság, és az ezzel járó kötelező bukás, de nézzük el Kínának, hogy Hollywooddal szemben több évtizedes hátránnyal indulnak.