Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTrumptól volt hangos a Golden Globe is
Összefoglaló a 2017-es Golden Globe-gála legemlékezetesebb pillanataiból
További Cinematrix cikkek
Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Golden Globe díjakat, ahol a Kaliforniai álom vitt mindent. A nyertesekről szóló cikkünket itt lehet elolvasni, itt pedig összefoglaljuk a gála legérdekesebb pillanatait videók és animgifek segítségével.
A Golden Globe-ot részeg Oscar-nak is szokták nevezni, hiszen az átlag díjátadókhoz képest jóval lazább a hangulat, az emberek is eleve körasztaloknál ülnek és szinte mindenki iszik, aminek a három órás gála végére már meg is szokott lenni az eredménye. Nézzük, hogy idén mik voltak a magyar idő szerint hajnali 2 és 5 között megrendezett gála legérdekesebb pillanatai.
A műsorvezető Jimmy Fallon volt, akit az NBC tévécsatorna állítólag már évek óta szeretett volna rávenni a házigazda szerepre, de eddig valamiért nem vállalta. Most eljött az ő ideje, de igazán alul teljesített a teljes gálát tekintve.
A cold open egy újítás volt a Golden Globe-ok történetében, korábban még soha nem kezdődött a díjatádó egy előre rögzített kisfilmmel. Most a Kalifornai álom legemlékezetesebb jeleneteire húzták fel a montázst, amiben igyekeztek a lehető legtöbb mindent belesűríteni 2016 fontos pillanataiból.
A teljes 5 perces videót itt lehet megnézni.
Volt itt minden: gyerekek a Stranger Thingsből, Havas Jon és persze Fallon legjobb barátja, Justin Timberlake is.
Ezután következett a szokásos monológ. Azt lehetett sejteni, hogy Ricky Gervais-hez, vagy akár korábbi Satutday Night Live-os kollégáihoz képest Fallon visszafogott lesz, de így is meglepetés volt, hogy mennyire él nélküli volt a monológja és még Donald Trumpnak is csak a lehető legelcsépeltebb dolgokon keresztül szólt be.
Mondjuk nem indult simán az estéje, először nem működött a súgógép, gyorsan hozni kellett egy másikat, amikor meg is jegyezte, hogy tessék itt van az a gif pillanat, amire mindenki várt. Hát ez sehol nem volt ahhoz képest, mint mikor tavaly Lady Gaga nekiment DiCaprionak, de mindegy, idén ennyire futotta.
Our host @jimmyfallon kicks things off at the 74th Annual #GoldenGlobes! pic.twitter.com/kK8t8dwcTw
— Golden Globe Awards (@goldenglobes) January 9, 2017
Az igazán emlékezetes pillanatok, inkább a komoly témákhoz kapcsolódtak és szerencsére voltak, akik Fallon gyenge poénjain túlmutatóan tudtak értelmes dolgokat mondani Hollywood szerepéről, helyzetéről 2017-ben. Először is a Night Manager című sorozatért díjazott Hugh Laurie volt az, aki kijelentette, hogy tutira
.@hughlaurie making his voice heard at the "last ever" #GoldenGlobes. pic.twitter.com/UeHNhMisk8
— Golden Globe Awards (@goldenglobes) January 9, 2017
Az angol színész mondanivalója persze csak bemelegítés volt Meryl Streep 5 perces beszédéhez. A színésznőt életműdíjjal (Cecil B. DeMille-díj) tüntették ki, ezért ő anélkül beszélhetett a mikrofonba, hogy attól kellett volna tartania, hogy lekeverik és bizony ki is használta a lehetőséget.
Streep szerint, ha a bevándorlókat és a különcöket Trump elüldözi az USA-ból, akkor az emberek nem tudnak majd mást nézni, csak amerikai footballt és MMA-t vagyis kevert harcművészeteket, utóbbiról megjegyezve, hogy hiába van benne a művészet szó, attól még nem lesz az. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenkinek a saját felelőssége, hogy empatikusan viselkedjen az embertársaival és ne kövesse az újonnan megválasztott elnököt, akivel előfordul, hogy nyilvánosan aláz meg embereket.
At tonight's #GoldenGlobes we honor Hollywood legend Meryl Streep with the prestigious Cecil B. Demille Award. pic.twitter.com/dxpeCDNXY6
— Golden Globe Awards (@goldenglobes) January 9, 2017
Végül Streep sem mehetett el anélkül, hogy megemlítse a néhány hete elhunyt Carrie Fishert, így mielőtt befejezte volna a szövegét, a színésznőt idézte, aki szerint az összetört szívvel alkotni kell.
A Golden Globe-on nem szokás "In memoriam" montázst összeállítani, de egy kisfilmben azért megemlékeztek Fisherről és az édesanyjáról.
The #GoldenGlobes honor Carrie Fisher and Debbie Reynolds pic.twitter.com/0m2S2eVYsU
— Mash Entertainment (@mashentertain) January 9, 2017
A szomorú emlékezésen túl voltak azért vidám pillanatok is a gálán.
Ryan Goslingnak például meggyőződése, hogy összekeverték egy másik Ryannel, mert Hollywood tele van Ryanekkel és nehéz őket megkülönböztetni és mi van ha valójában őt tartotta a HFPA a legjobb vígjátékbeli főszereplőnek 2016-ban?
Steve Carell és Kristin Wiig gyakorlatilag bejelntkezett a műsorvezetői szerepre és a 2 komikus 3 perc alatt emlékezetesebb tudott lenni, mint Jimmy Fallon egész este. Itt a kínosan vicces kis műsoruk teljes egészében.
Kristen Wiig and @SteveCarell team up to present Best Motion Picture - Animated. #GoldenGlobes pic.twitter.com/456617TZCG
— Golden Globe Awards (@goldenglobes) January 9, 2017
A szakáll még mindig elég menő Hollywoodban, Jon Hamm ezért úgy foglalta össze az egész estét, mint "Szakállparádé 2017"
Kevés igazán jó reakciógif született az este, de az egyik legkifejezőbb mindenképp Christian Slateré, aki kicsit elképedve hallgatta Tom Hiddleston köszönőbeszédét. A Night Manager című sorozatért díjazott színész elég részletekbe menően beszélt arról, hogy mikor Dél-Szudánban járt, találkozott ott dolgozó orvosokkal, akik elmondták neki, hogy mennyire szerették a sorozatát. Ezzel a színész felhívta ugyan a figyelmet egy olyan szörnyűségre, amiről nem beszélnek eleget, viszont végül az egész végül csak saját magára, illetve a sorozatára lett kifuttatva, ami nem igazán vet rá jó fényt.
#HiddenFences?
— EBONY MAGAZINE (@EBONYMag) January 9, 2017
Hey, we don't all look a like. Put some respect on our movies. #GoldenGlobes pic.twitter.com/oLRiMo5500
Az egész a vörös szőnyeges felvezető műsorban kezdődött, ahol a műsorvezetőnő Jenna Bush Hager azt mondta Pharrell Williamsnek, hogy milyen menő, hogy jelölték a Hidden Fences című filmért. A műsorvezetőnő természetesen a Hidden Figures-ra (itthon A számolás joga) gondolt, de ezt összemosta valahogyan az este másik, szintén főleg fekete színészeket felvonultató filmjével, a Fences-zel.
RT mashentertain: It's "Hidden Figures," Michael Keaton. #GoldenGlobes pic.twitter.com/1KYrxnY8UU
— Tsai Rox (@tsairox) January 9, 2017
Itt azonban nem volt vége, Michael Keaton, mikor bemutatta a legjobb női mellékszereplő dráma kategória jelöltjeit, akkor szintén azt mondta, hogy Octavia Spencert is a Hidden Fences című filmért jelölték, mintha ez egy vicc lenne, amiről senkinek nem szóltak előre.
Rovataink a Facebookon