Máris itt az év első tökéletes filmje

2017.01.14. 10:59

A vörös teknős a legelső percében magával ragad, és szűk másfél órán keresztül bombázza az embert hol megindító, hol lélekemelő, hol megható, hol gyomorszorítóan izgalmas, hol végtelenül szomorú, hol pedig gyönyörű szép dolgokkal. Olyan film ez, ami miatt az ember nagyon sajnálja, hogy mára közhelyekké váltak az olyan kifejezések, mint az „érzelmi hullámvasút” vagy a „varázslatos”: csak nagyon ritkán tűnik annyira indokoltnak a használatuk, mint most. Pedig A vörös teknős egy minden szöveg nélküli, klasszikus formavilágú (felnőtt)rajzfilm.

Az első, amit a legendás japán animációs stúdió, a Chihiro Szellemországbant, a Totorót vagy A vándorló palotát is jegyző Ghibli azután készíttetett, hogy a stúdió vezetője, Hayao Miyazaki nyugdíjba vonult. És az első, amivel egy külföldi rendezőt, a holland Michael Dudok de Witet bíztak meg. Azt a Michael Dudok de Witet, aki már Oscar-díjas, mindössze nyolcperces, végtelenül egyszerű Apa és lánya című rajzfilmjével képes volt elérni, hogy a nézője

egyszerre érezze magát boldognak, és akarjon keservesen zokogni az utolsó fél perc miatt.

Az a kisfilm is egy egész életet mesélt el, és az is azt mutatta meg, hogy a szeretet hogyan képes egyszerre okozni a legmélyebb fájdalmat és a legerősebb boldogságot úgy, hogy szétszálazni is nehéz a kettőt, és A vörös teknős is hasonló dolgokról szól. Meg a magányról, törődésről, elengedésről és összetartozásról, amik pont azért hangzanak ennyire giccsesen így, leírva, mert nincs igazán sok minta előttünk arra, hogyan lehet ezekről érzelgősség és sziruposság nélkül, mégis hatásosan beszélni. Hát most már eggyel több a jó példa.

A vörös teknős (2016) előzetes

Talán a misztikussága a film hatásának titka: mivel a különös történetnek nincs hétköznapi – sem másmilyen – magyarázata, és egy kicsit eltávolodik a földhözragadt problémáktól, lehetetlen közhelyesnek, okoskodónak, szájbarágósnak és így végső soron giccsesnek látni, hiszen nem sekélyes életigazságokat akar megfogalmazni, hanem sokkal inkább hangulatokat, életérzéseket ad át. A történet egy – valószínűleg – hajótörött férfiról szól, aki egy lakatlan szigetre vetődik. Hiába próbál meg egy tutajjal elhajózni, egy vörös teknős mindig elsüllyeszti a tákolmányt, és a férfi a szigeten reked. De már nem egyedül: megmagyarázhatatlan módon feltűnik egy vörös hajú nő, így már ketten, később pedig hárman élnek le egy szépséggel és tragédiákkal is teli életet.

Ennyire csodálatos

voros

IMDB: 7,7

Rotten Tomatoes: 90%

Metacritic: 92

Index: 10/10

A vörös teknősben egyszerűen minden a helyén van, az apróságoktól a legfontosabb dolgokig: Michael Dudok de Wit – és egyébként mások mellett a rendezővel együtt dolgozó, magyar Kecskemétfilm Kft. animátorai – minden hatást el tudnak érni, amit csak akarnak. Eleve szinte minden egyes képkockán van valami kis plusz, ami hozzáad a nagy egészhez, és ami még egy kis érzelmi stimulációt tud adni, például egy csapat mindig láb alatt lévő, bénácska tarisznyarák vagy egy-egy arra úszó hal tudják humorral vagy egyszerűen cukisággal ellenpontozni a fontosabb történéseket. De a képi világ egészében véve is lenyűgöző annak ellenére, hogy tulajdonképpen minimalista: a rendező legtöbbször festményszerű, pasztelles és élményszerűen szép nagytotálokkal dolgozik. És ezzel a méretjátékkal a tudatalattinkat is befolyásolja: ahogyan a vásznon az ember mindig eltörpül a természetben, a nagy homokpadon, a sűrű dzsungelben vagy a roppant hullámok között, az máris megadja az egész film alaphangulatát. És még azt is eléri, hogy ne csak az embert, embereket érezzük a film főszereplőjének, hanem valahogy az egész életet belelássuk ebbe a sorstörténetbe.

De a történet kitalálásán túl – ami egyébként, nem japán rendező ide vagy oda, leginkább pont „távol-keletiesnek” tűnik a maga magyarázat nélküli misztikumával – a rendező a nagyon pontos képi fogalmazással is el tudja érni, hogy, mintha lélegeztető gépre kötöttek volna, együtt vegyünk levegőt, együtt érezzünk a filmmel. A mozdulatok ritmusa – a zárójelenetben a teknős mozdulatait nehéz lesz elfelejteni –, finomsága vagy keménysége, játékossága vagy esetlensége mindig magától értetődően teremtődik meg pár vonalból, és persze a remek, bár az igazán nagyszerűnél egy fokkal kevésbé eredeti hangkulissza is rátesz egy lapáttal a hatásosságra. Mindezek miatt a cselekmény egyszerűen, történetként is végig izgalmas tud lenni, sőt: szó szerint lélegzetvisszafojtva figyeljük, ahogy valaki belezuhan egy alattomos medencébe, vagy önkéntelenül mosolyogva a kisgyerek játszadozását vagy a szülők ölelkezését.

A vörös teknős az ujja köré csavarja a nézőjét, hogy bármit megtehessen vele, amit csak akar.

És azt akarja, hogy elveszítsük a kontrollt az érzelmeink felett, szakadjon ki belőlünk minden, megindultság, mélabú vagy életöröm, mindegy, csak éljünk át valami katarzisféleséget. És minden erőlködés nélkül sikerül is neki. Egyetlen dolog furcsa csak az egészben: már januárban biztosak lehetünk benne, hogy láttuk az év egyik legjobb filmjét.

Ne maradjon le semmiről!

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek