Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMJön az Ahová lépek, szörny terem hatodjára is
A Tremors (itthon Ahová lépek szörny terem) azoknak a furcsa filmes franchise-oknak az egyike, amiről legalább egyszer szinte mindenki hallott, de valószínűleg csak kevesen tudják, hogy 1990 és 2015 között öt film plusz egy tévésorozat is készült. Most az eddigi összes filmben szereplő Michael Gross jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a Universal bekérte a hatodik filmet is.
Annak ellenére, hogy a Tremors-filmek évek óta a ZS-kategóriába tartoznak, a folytatáson annyira nincs mit csodálkozni. A legutóbbi film, a 2015-ös Tremors: Bloodlines például elérhető a Netflixen, és valószínűleg annyira jól nézik, hogy a Universal bőven lát fantáziát a folytatásban.
Mindezt úgy, hogy a legelső Tremorsban szereplő Kevin Bacon még tavaly jelentette be, hogy már dolgozik a franchise rebootján, méghozzá egy 10 részes minisorozat formájában. Pont ezért egyelőre nem tudni, hogy a most bejelentett hatodik film, és a Baconös (höhö) tévésorozat mennyire üti majd egymást. Persze az is elképzelhető, hogy majd pont a hatodik filmmel zárják le az eredeti szériát, hogy a majd az új tévésorozat tiszta lappal indulhasson.
Rovataink a Facebookon