A legnagyobb bűn egy ennyire semmitmondó filmet rendezni

2017.02.14. 12:37

Nagyon nehéz lenne most azzal indítani, hogy miről is szól a Final Portrait című film, amit a Berlinalén láttunk, mert akkor egyből abbahagynák az olvasást - helyette inkább kezdjük azzal, hogy kik készítették: a rendező Stanley Tucci, akit az Éhezők viadala vagy akár az Az ördög Pradát visel óta mindenki kedvenc mellékszereplője, aki élőben is nagyon kedves és okos dolgokat mondott a film utáni sajtótájékoztatón.

A főszereplő Geoffrey Rush (Ragyogj!, A Karib-tenger kalózai) és Armie Hammer (A közösségi háló ikrei), de ott van az elragadó Clémence Poésy is az Erőszakikból, a film operatőre pedig Danny Cohen, aki olyan filmeket dolgozott, mint a Király beszéde és az A szoba. Szóval minden adva van egy jó filmhez, de most jön az, hogy elmeséljük, miről szól a Final Portrait.

1964-ben, Párizsban James Lord amerikai író találkozott Alberto Giacomettivel, a szobrász pedig megkérte az írót, hogy álljon neki modellt. Egy képet akart festeni Lordról, de az eredetileg egy délutánra tervezett munka a szobrász-festő Giacometti öntörvényűsége, hedonizmusa és önbizalomhiánya miatt heteken át elhúzódott. A közös séták, ivászatok és viták alatt Lord megismerte a 20. század közepének egyik legnagyobb művészét, és ebből egy könyvet is írt Egy Giacometti portré címmel. Stanley Tucci ezt a könyvet filmesítette meg, és tényleg csak ennyiről szól az egész film: Geoffrey Rush egy portrét fest az egy helyben ülő Armie Hammerről, aztán veszekszik a nőivel, sokat iszik és nagyokat sétál. Armie Hammer meg várja, hogy befejezzék a képet.

És kész, ennyi.

Alberto Giacometti (1901-1966) elsősorban "pálcikaszobrairól" ismert szobrász, akit a 20. század egyik legnagyobb művészének tartanak. De nem csak a szobrai, a festményei is igazán értékesek: a filmben is szereplő James Lord című képét utoljára 20 millió dollárért adták el.

Az, hogy a történetmesélő film két alapvető pillére a tét és az idő, nem egy úri huncutság: ha nincs a filmben semmiféle kérdés, semmilyen veszély, miközben az idő is csak szétfolyik, lehetetlen bárkiért is izgulni. Senki sem változik meg a filmben, nincsenek nagy ráeszmélések, nincs tetőpont, nincs semmi olyan, ami miatt várnánk a történet következő elemét.

Nincs is igazi sztori, csak események láncolata, amiknek mindegy, hogy mi lesz a vége. Giacometti bizonytalan a saját munkájában? Jó, de attól még mindenki odavan érte. Testvére, a szintén szobrász Diego csak egy másodhegedűs lehet mögötte? Igen, de ezt elfogadja. Lordnak haza kellene mennie New Yorkba, de az elhúzódó portré miatt folyamatosan át kell foglalnia a repülőjegyét? Jó, hát akkor átfoglal és vár egy újabb napot.

Persze lehetne azt mondani, hogy a filmben nem is a történet a lényeg, ha lenne bármi más fogódzó: például meghallgatjuk, hogy mit mond a rendező a sajtótájékoztatón, de ez sem fog segíteni a film megértésén. Stanley Tucci elmondta, hogy őt a kreatív munka leírása fogta meg az eredeti könyvben, de a filmben ebből csak valamiféle konyhafilozófiát kapunk arról, hogy a művész sosem tekinti igazán késznek a művét. Szóba került a film stílusa, amiről azt mondta, hogy ha már úgyis a hatvanas években játszódik a filmje, igyekezett a francia újhullám stílusjegyeiben forgatni, de mondjuk a Sikoly 2-nek jóval több köze van az újhullámhoz, mint a Final Portait-nak.

Egy dolog érthető volt: a film színei azért lettek erősen fakók, mert ezzel akarták visszaadni Giacometti szobrainak és képeinek lefojtott hangulatát. Szóval sikerült még a színeket is elvenni egy ennyire semmilyen filmből. Itt meg lehet nézni, hogyan is néz ez ki.

És közben mégsem lehet igazán utálni ezt a filmet. Geoffrey Rush nagyon jó benne, mint kiszámíthatatlan, púpos, csoszogó és zsörtölődő Giacometti; és Armie Hammert is végre arra használják, amire való: ő az amerikai férfi néma modellje. A filmnek pedig van egy bája,  tízpercenként egy jó poénja, na meg sok jól működő, csak összességében tét nélküli jelenete.

A vetítés utáni sajtótájékoztatón többször is feltették a kérdést  a színészeknek és Stanley Tuccinak , hogy mi volt az érdekes ebben a történetben. De ezt a kérdést a film leírása alapján is fel lehetne tenni, anélkül, hogy megnéznénk a Final Portrait-t.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?