Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMIsmét Oscar-díjat nyert egy magyar film!
További Cinematrix cikkek
Deák Kristóf Mindenki című kisjátékfilmje nyerte meg a kategória Oscar-díját magyar idő szerint hétfőn hajnalban a Los Angeles-i díjátadó gálán. Ez az első alkalom, hogy magyar filmet díjaztak ebben a kategóriában, ráadásul ez volt a rendező első jelölése és legelső rövidfilmje. A díj átvételekor azt mondta: neveljük úgy a gyerekeinket, hogy büszkék lehessünk rájuk.
„Reménykedtem benne, hogy valameddig eljut a film, de azt sosem gondoltam volna, hogy idáig. Viccként mondogattuk egymásnak a produceremmel, Udvardy Annával, hogy Oscar így, meg Oscar úgy, de valójában csak november végén kezdtünk el hinni benne, amikor bekerült a tízes listába” – mondta az Oscar-jelölések kihirdetése után interjúnkban Deák Kristóf, a Mindenki rendezője, akinek hétfőn hajnalban már muszáj elhinnie, hogy a filmje eljutott olyan messzire, amennyire az csak lehetséges: százötven nevezett, tíz shortlistes, majd öt jelölt kisjátékfilm közül
Deák Kristóf feleségével, a Mindenki koreográfusával, Nina Kovval, valamint Udvardy Anna producerrel és a film felnőtt főszereplőjével, Szamosi Zsófiával állt színpadra a díjátadó gálán. A díjat családjának, feleségének és az őt felnevelő tanároknak köszönte meg, és a gyerekeknek ajánlotta, mondván: neveljük úgy a gyerekeinket, hogy büszkék lehessünk rájuk.
Mindezt pedig a Bakáts Téri Általános iskolában nézték végig a filmben szereplő kórus tagjai, akik gyerekpezsgővel, tortával és a filmben szereplő Bodzavirág című dal eléneklésével ünnepelték meg a díjat. Az Index is ott járt az iskolában:
Deák Kristóf filmje egy kislányról szól (Gáspárfalvi Dorka), aki új iskolába megy, és eleinte minden rendben is van, hamar lesz barátnője (Hais Dorottya), és bekerül az iskola híres gyerekkórusába. Csakhogy hamarosan kiderül, hogy a kórust vezető tanárnő (Szamosi Zsófia) sajátos módszerrel éri el, hogy ne csússzanak hamis hangok az előadásokba, úgyhogy a lányok kitalálnak valamit, és szembeszállnak a hatalmat képviselő tanárral. A film korábban Tokióban, Chicagóban és Berlinben is nyert fesztiváldíjakat.
Magyarországon először a Friss Hús rövidfilm-fesztiválon lehetett látni, mi is akkor írtunk róla először, mégpedig ilyeneket: „Deák Kristóf filmjétől jó kedvünk lesz, mert a Mindenki visszaadja a hitet a jóságban, a szolidaritásban, a segítőkészségben és az együttérzésben. (…) Kivételesen jók a gyerekszereplők, egyaránt szól gyerekekhez és felnőttekhez, és minden pillanatát áthatja zene.”
Deák Kristóf 2006-ban végzett a Színművészeti Egyetem gyártásvezető szakán. Steven Spielberg Magyarországon forgatott filmjében, a Münchenben a vágócsapat asszisztenseként dolgozott. Később Goda Krisztina rendező személyi asszisztense volt a Szabadság, szerelem forgatásán. Ezután Londonban tanult tovább, a University of Westminster film- és TV rendező szakán végzett. 2011-ben a köztévé Hacktion című sorozatának egyik rendezője volt, a Mindenki az első rövidfilmje. Azóta leforgatta az Eszméletlen című minikomédia-sorozatot; a forgatáson az Index is készített egy videóriportot.
„Nekem már az óriási dolog volt, hogy a százötven film közé bejutottunk. Keletkezett egy kis hírverés körülötte, örültünk neki, de az életben nem gondoltam volna, hogy ez annál tovább tud jutni” – mondta Deák az Indexnek azután, hogy kiderült, a filmjét beválasztották a közé a tíz film közé, amelyből aztán az Oscar-jelölt kisfilmeket megnevezték, ami egyébként már önmagában is felér egy komoly díjjal.
A rendező később, a jelölés bejelentésekor (érdemes megnézni azt a pillanatot, amikor a stáb megtudta a hírt) is hasonlóan nyilatkozott az Indexnek: „Az a legnagyobb dolog, hogy bent vagyunk az öt között, néhány stábtaggal együtt kimehetünk, ott lehetünk, megnézhetjük, hogyan is működik belülről ez az egész. Nekem az a nyeremény, hogy mindezt megtapasztalhatom, beletanulhatok, és egyáltalán belenézhetek, hogy működik ez a csodálatos gépezet.”
Deák aztán az Oscar-jelöltekről készült, hollywoodi csoportképen nem messze állt Ryan Goslingtól, persze ez semmi sem volt ahhoz képest, hogy még a legtekintélyesebb és legbefolyásosabb filmes lap, a Hollywood Reporter is azt írta, a Mindenkinek kéne kapnia az Oscar-díjat. Deák Kristófot hamarosan megpróbáljuk mi is elérni Hollywoodban, térjenek vissza később is.
A többi díjazott listáját itt lehet megnézni. A legjobb nagyjátékfilm a Holdfény lett, még akkor is, ha egy hihetetlen baki miatt először véletlenül a Kaliforniai álom díjazását jelentették be a gálán.
(Borítókép: Facebook/Mindenki)
Rovataink a Facebookon