Logan jött, látott, győzött

2017.03.06. 17:13

A magyar nézőket is letaglózta a legvéresebb, legerőszakosabb, azaz legjobb Rozsomák-film (nem Farkas, nem érdekel, milyen címet adtak neki a magyar forgalmazók), a nézők az első hétvégén özönlöttek a filmre, a számláló 63 238-nál állt meg, ami 93 630 000 forintos bevételt jelent. Jó, a világpiacon elért 238 millió dolláros összbevételhez képest nem nagy kaland, de azért szépen cseng egy ekkora piacon. A másik heti premier, a T2 Trainspotting a fasorban sincs Loganhez képest, 9988 nézője volt, amivel harmadik a heti listán a John Wick 2 mögött, ami két hét alatt érdekelt 80 136 nézőt (most hétvégén 21 993-at).

Logan | Trailer 2 [HD]

Ami a magyar filmeket illeti, a berlini Aranymedvét elnyerő Testről és lélekről 10 058 nézőt hozott, és 15 568 200 forintos bevételnél tart, a Kojot, amit mi nagyon szerettünk, de ettől még csak 20 moziteremben vetítik, 91,9 millió forintig jutott egyelőre, igaz, 3 hét alatt. A #SOHAVÉGETNEMÉRŐS című film 14. hetében tart 35 980 041 forintnál. 

Kapcsolódó
A Kojot eddig az év meglepetésfilmje

A Kojot eddig az év meglepetésfilmje

A negyedórás kezdőjelenet olyan tömény, zsigeri, valós, tapintható erőszakot mutat be, amilyen magyar filmben eddig én még nem láttam. Ez nem a nagymama magyar filmje.

Az amerikai listát dettó a Logan vezeti 85,3 milliós bevétellel (erről bővebben itt írtunk), második pedig a Tűnj el! című minmálhorror a maga 26,1 milliójával (75,9 millió az összbevétele). A John Wick 2 már leszállóágban van (4,7 millió dollár ezen a héten), és nem túl nagy az érdeklődés az Oscar-filmek iránt sem, A számolás joga 3,2 milliót, a  Kaliforniai álom 2,9 milliót hozott, nem kaptak nagy lökést a két héttel ezelőtti gálától.  

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
Hollywoodi színésznő járt az Operaházban

Hollywoodi színésznő járt az Operaházban

Több színésztársa is elkísérte.

2 órája

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma

Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma

A színésznő 76 évet élt.

március 19., 20:49

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

2 órája

  • Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre

Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre

A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.

március 19., 10:10

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

2 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

4 órája

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

5 órája

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

3 órája

  • Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.

március 19., 19:33

  • Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.

március 19., 15:49

  • Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.

március 19., 13:24

  • Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

Nem erről volt szó a választási kampányban.

2 órája

  • Kultúr
Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják

Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják

Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.

március 19., 13:14

  • Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.

március 19., 11:16

  • Címlapon
Megszólalt a Miniszterelnökség az újdörögdi tragikus baleset ügyében, üzentek Ruszin-Szendi Romulusznak is

Megszólalt a Miniszterelnökség az újdörögdi tragikus baleset ügyében, üzentek Ruszin-Szendi Romulusznak is

Ízléstelennek nevezték a volt vezérkari főnök nyilatkozatát.

35 perce

  • Címlapon
Szijjártó Péter Moszkvából jelentette be, hogy optimista a béketárgyalásokat illetően

Szijjártó Péter Moszkvából jelentette be, hogy optimista a béketárgyalásokat illetően

A miniszter az orosz kormány több vezető tisztviselőjével is tárgyalt.

28 perce

  • Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e

Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e

Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.

március 19., 17:01

  • Kultúr
A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

Jön a 4. Brassói Magyar Filmnapok.

március 19., 16:13