Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÉreztem a hárommilliárd forint nyomását
Ha létezik Magyarországon olyan, hogy blockbuster-rendező, akkor Herendi Gábor ilyen alkotó. A két Valami Amerika és a Magyar vándor után most elkészítette a nálunk hatalmas költségvetésűnek számító Kincsemet, egy fiataloknak szóló, valós sztorin alapuló történelmi filmet. Aminek szinte semmi köze nincsen A hídemberhez, a legutolsó hasonló magyar próbálkozásnak.
Herendivel a premier előtt két héttel beszéltünk, többek között arról, hogy milyen érzés volt, amikor felkérték a rendezésre, hogyan tudta megtalálni a főszereplőket, és milyen egy ekkora költségvetéssel dolgozni. Áttekintettük a karrierjét a Valami Amerikától kezdve a Lorán, a Tea és Társas játék című sorozatokon át egészen a Kincsem utómunkájáig. Megtudtuk, hogy mennyire szerencsétlen volt a Tea című sitcom sorsa, ami ennek ellenére megért 33 részt, és hogy miért ekézte egyszerre a jobb és a baloldal a Magyar vándort, illetve hogy miképpen készült fel a Kincsemre.
Mire jó ez?
Podcastot hallgatni nagyon jó. Hosszú utazásokon, amikor már az összes zenénket rongyosra hallgattuk, és kiolvastuk a könyvet, és egyébként is ráz a busz/vonat, és összefolynak a betűk. És míg olvasni csak nehézkesen, podcastot hallgatni vezetés közben is lehet, sokkal jobb élmény mint bármelyik kereskedelmi rádió reklámszüneteit nyomogatni. Podcastot hallgatni futás és edzés közben is nagyon hasznos, mert így szellemileg nem vész kárba az az idő sem, amit a testedzésre fordítunk. Podcastot hallgatni takarítás és mosogatás közben is nagyon élvezetes, úgy elszáll az idő, mintha sosem lett volna. Sőt, ha nem olyan a munkája, mint nekünk, hogy szavakat kell egymás mögé rakni, hanem mondjuk pixeleket vagy dobozokat, akkor még munka közben is csak úgy szalad vele az idő.
Rovataink a Facebookon