Megvan a Páncélba zárt szellem bukásának oka

2017.04.06. 10:39

Nem kellett sok idő, hogy a Paramount stúdió megtalálja, hogy kit hibáztasson a Páncélba zárt szellem bukásáért. A Scarlett Johansson főszereplésével készült anime adaptációtól legalább 30 millió dolláros nyitóhétvégét vártak Amerikában, de csak 19 milliót tudott összeszedni. A film egyébként 110 millió dollárból készült, már csak ezért is nagyon gyenge kezdés a 19 millió. (A Páncélba zárt szellem a magyar nézőket sem izgatta túlságosan, A szépség és a szörnyeteget nem tudta megelőzni, és a Kincsemet is csak azért, mert a Scarlett Johansson-filmből több 3D-s vetítés volt, ami drágább jegyeket jelent.)

A kritikusok sem voltak oda a filmért, a Rotten Tomatoesen 46 százalékon áll. Az Index nem találta olyan szörnyűnek, feltéve, ha a néző nem ismeri az eredetit. "A japán eredeti kedvelőinek végtelenül lebutított, a teljesen mezei nézőknek pedig biztosan nem jönnek át azok az utalások, amikre akkora hangsúlyt helyez a film" - írtuk kritikánkban.

047
Fotó: outnow.ch

Csak idő kérdése volt, hogy megtalálják a bűnbakot. A stúdió természetesen névtelenül nyilatkozó munkatársai szerint a bukás oka nem a filmben, hanem a forgatást megelőző vitákban keresendő. Ahogy kiderült ugyanis, hogy a japán karaktert a kicsit sem japán Johansson fogja játszani, támadni kezdték a Páncélba zárt szellemet. (A whitewashingnak nevezett jelenségről, amikor fehér színészek játszanak például ázsiai karaktereket, ebben a cikkben írtunk hosszabban.) A stúdió szerint ez a vita befolyásolta a kritikusokat, és végső soron a nézőket is, ezért utasították el a filmet. 

Kyle Davies, a Paramount egyik vezetője ehhez annyit fűzött hozzá a CBC News-nak, hogy az sem könnyítette meg a dolgukat, hogy az eredeti manga szellemiségéhez is hűek akartak maradni, de közben azért a tömegfilmes igényeket is ki akarták elégíteni. 

Ne maradjon le semmiről!

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla