Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRendőrök vetettek véget egy magyar film bulijának Cannes-ban
Hétfő délután mutatták be az idei cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában az Out című szlovák–magyar filmet, amit a Szlovákiában született, de többek között Miskolcon is tanult Kristóf György rendezett.
Egy cannes-i premier után mindig vannak partik is, a stábnak, újságíróknak, illetve másoknak, meghívásos alapon. Az Out partija viszont a szokásosnál rosszabbul sikerült: kedd reggel a rendező továbbított egy levelet az Indexnek, amit eredetileg az Un Certain Regard szekció programigazgatójának címzett. Kristóf elmondta, hogy az egyébként 9000 euróba kerülő összejövetelről a rendőrség elvitte őt, a film szlovák producerét, Marek Urbant, valamint az Out hangmérnökét, Jan Richtrt is. Hármukat órákig a rendőrségen tartották.
A buli helyszíne egyébként a tengerparton található, igen népszerű Villa Schweppes volt, amelyről érdemes tudni, hogy hajnali 2-kor zár. A rendőrség állítólag egy, a hely előtt kitört verekedés miatt vonult ki a helyszínre, de ezt a rendező cáfolta nekünk. Azt állítja, nem verekedés, ugrált a parketten, és kidobták.
Kristóf szerint a rendőrség eltörte a hangmérnök, Richtr karját is, de egyelőre nem sikerült megerősítenünk ezt a hírt. Kerestük a stáb tagjait, válaszaikkal frissítjük a cikket. Úgy tudjuk, a fesztivál vizsgálja az ügyet, és a rendező mai programját is elhalasztották.
Az Outot még kedden is vetítik a fesztiválon. A film egy szlovákiai magyar családapáról szól (Terhes Sándor), akitől megszabadulnak a munkahelyén, ezért egy jobb munka reményében elindul a balti államok felé. Ez Kristóf első játékfilmje, a forgatókönyvét már két éve fejleszthette a cannes-i filmfesztivál keretein belül.
A premierről készült videónkat nemsokára megnézhetik itt, az Indexen.
Rovataink a Facebookon