Rappelünk a nagyanyámmal

A Sundance fesztivál londoni kihelyezett eseményén meglepetésfilmként vetítették le a januárban Utah-ban bemutatott Patti Cakest, mely az idei év egyik független filmes sikere: a Fox 9,5 millió dollárt fizetett a jogokért. Geremy Jasper első nagyjátékfilmje egyfelől jól hozza a hálás “Amerika árnyékos oldala” hangulatot, másfelől viszont egy erős soundtrack és egy nagyszerű főszereplő is segít abban, hogy a 8 mérföld indie változataként emlegetett Patti Cakes (hivatalos, nem keresőbarát írásmódja: Patti Cake$) kultfilmmé is válhasson. (A másik Sundance-en látott filmről itt írtunk.)

Danielle Macdonald első komolyabb főszerepe ez: mellékszerepekben feltűnt a The East és az Every Secret Thing című filmbekben illetve sorozatokban is, itt viszont egyértelműen ő a sztár. A filmben ő Patricia Dombrowski, alias Patti Cakes, egy New Jersey-i szegénynegyedben élő, Dumbónak csúfolt, túlsúlyos lány, akinek az az álma, hogy híres rapperként törhessen ki a kilátástalanságból.

Utóbbi egyáltalán nem túlzás: Patti az alkoholista édesanyjával és a beteg nagymamájával lakik együtt hármasban, és ami kevés pénzt összeszednek valahogy, azt is a nagymama gyógykezelésére fordítják (a sokat emlegetett amerikai szociális háló, ugye). Igaz, Patti tényleg ügyesen rappel, de hát ügyes rapperrel tele a padlás, és a wannabe nigga indiai haverjával, Hareesh-sal arról álmodoznak, hátha befuttatja őket valami jó producer.

Fotó: outnow.ch

Csak hát ők, a környék lúzerei labdába se rúghatnak a szintén hiphop-karrierre aspiráló helyi vagány csávók mellett, Patti pedig ráadásként még fehér is, úgyhogy sok esélye tényleg nincs a rapszakmában. Adott is minden egy sematikusan giccses coming of age-sztorihoz, szerencsére azonban a Patti Cakes ennél okosabb és mélyebb film, noha Jasper kétségtelenül ügyesen használja a sokszor látott filmes toposzokat is. És ami fontos, a néha kiszámítható fordulatok ellenére is elég hitelesen mutatja be a lecsúszott, külvárosi amerikai típusfigurákat is.

Patty Cake$

Fotó: outnow.ch

Index 7/10

IMDB 6,5/10

Metacritic 71/100

Rotten Tomatoes 

Macdonaldnek ráadásul jó partnerei is vannak: az anyját a népszerű komikus, Bridget Everett alakítja, a nagymamát pedig a réges-régen Oscarra is jelölt Cathy Moriarty, mindkettőnek megvan a maga drámája, és mindkettő nagyszerűen ábrázolja is őket. És tulajdonképpen a legtöbb szereplő el van találva, beleértve a már említett Hareesht is (Siddharth Dhananjay).

A fogaskerekek azonban akkor akadnak igazán egymásba, amikor Patti és Hareesh megtalálják a producerüket egy hasonlóan kívülálló, magát csak szerényen az Antikrisztusnak nevező, punkos attitűddel megáldott fekete srácban. Ez lesz az együttesük, a PBNJ, mely sokkal jobb zenét csinál egyébként az átlagos mai hiphopnál, épp ezért nehéz is elhinni, hogy ezzel sikert arassanak, de hát ezért is jobb sokszor a film a valóságnál. A PBNJ persze nem is veszi be könnyen a zeneipart (pláne, hogy eleinte a nagymama is tag!), és mellette még magánéleti krízisek is szegélyezik Patti útját, és még a példaképéről, a fiktív rapsztár O-Z-ról is kiderül, hogy egy üresfejű pozőr.

A végére hagytam magát Macdonaldet, aki egyrészt tényleg hitelesen alakítja a white trash fiatalt, de mellette tényleg remekül rappel is, mindezeket pedig úgy, hogy ő valójában ausztrál. Egyértelműen ő a film valódi felfedezettje, és egész biztosan sok filmben/sorozatban fogjuk még látni komolyabb szerepekben, és ilyenkor majd mindig meg lehet említeni, hogy az egész a Patti Cakesszel kezdődött.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!