Az öngyilkos róka csak a kezdet

2017.06.24. 14:22

Idén 13. alkalommal rendezik meg a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, aminek programjában 36 rövidfilm, 25 televíziós sorozatepizód, 22 diákfilm és 33 alkalmazott animáció szerepel. Ezen a fesztiválon mutatkozott be Bucsi Réka is, az animációs rövidfilm műfaj jelenlegi egyik legsikeresebb magyar alkotója, most az Indexen az ő egyik korábbi munkáját is meg lehet nézni.

A fesztivál apropójából 10 korábbi díjnyertes alkotást válogattunk ki, amiket most csak az Indexen lehet megnézni. Köztük van a már említett Bucsi Réka diplomamunkája a Symphony no. 42 is. A kiválogatott kisfilmek között akadnak egészen hagyományosnak tekinthető mesék, illetve szöveg nélküli, animációs ujjgyakorlatok is, amik meglepő helyekre jutnak el, mindössze néhány perc alatt. A válogatás legrövidebb filmje alig két perces, de a leghosszabb sem több, mint 10 perc. Jó szórakozást kívánunk hozzájuk.

Ducki Tomek: Fürdő 

Fürdő

Ducki Tomek rövidfilmjében a rajz, a festmény és a számítógépes animáció keveredik. A Fürdő két, a szárazföldön nehezen mozgó, talán idős, úszóról szól, akik a rajtkő után a valóságtól is elrugaszkodnak. A medencébe érve minden megváltozik, egy másik dimenzióba kerülnek, ahol óriási a tét és minden karcsapás számít. Az eltérő technikák segítségével még markánsabb a két világ közötti különbség, de a zene is rengeteget segít abban, hogy érezzük a különbséget. A rendező, Ducki Tomek magyar-lengyel származású, a MOME és a londoni NFTS egykori diákja, aki több díjnyertes animációs filmet rövidfilmet, videoklipet (például a Basement Jaxxnek) és plakátot készített.

Ringeisen Dávid és Ruska László: Papírvilág

Papírvilág

A Paper World egy image film, ami a WWF Magyarország számára készült. Egy asztalon, papírból kelnek életre a szavanna állatai és olyan mintha csak egy akciófilmes stílusban felvett dokumentumfilmet néznénk. Egy antilopcsordát becserkésző vadmacskával kezdődik, de később az emberi pusztítás is megjelenik a filmben, aminek célja volt, hogy minél koncentráltabban mutassa be a WWF értékeit. Az alkotók, Ringeisen Dávid és Ruska László a MOME animáció szakán végeztek, jelenleg a Digic Pictures nevű magyarországi cégnél dolgoznak, akik a legnagyobb videójátékokhoz gyártanak animációs átvezető filmeket. 

Kopasz Milán: Frusztráció 

Frusztráció

A városi dzsungel fullasztó légköre, a mindennapok legidegesítőbb helyzetei állnak Kopasz Milán animációjának a középpontjában. A szokatlan képek mellett, Felvidéki Miklós monológja is fontos része a Frusztrációnak, ami az igazán idegesítő és csalódást keltől pillanatokról szól. A képek legnagyobb része az utazáshoz kapcsolódik és bár a főhős halad, de soha nem örömmel a szemében. Kopasz Milán a MOME-n tanult animációt, alkotásai pedig több nemzetközi fesztivált is megjártak már.

Bucsi Réka: Symphony 42 

Symphony No. 42

Bucsi Réka az egyik legismertebb animációs rendező Magyarországon. Ennek első lépését a MOME-n készített diplomafilmje a Symphony 42 jelentette, amivel komoly sikereket ért el, beválogatták a Berlinale rövidfilmes versenyébe, sőt még az Oscar legjobb animációs rövidfilm kategóriájának a shortlistjére is felkerült. A MOME-n készült diplomamunka 47 lazán kapcsolódó, szürreális jelenetből áll, amik egy olyan világban játszódnak, ahol eltűnik a határ, a rókák tudományos munkákat adnak ki, a gorillák laptopot nyomkodnak, a macskák pedig hatalmasra nőnek. Párbeszéd nélkül mesél el mikrotörténeteket, amikbe mindenki a saját történetét láthatja be. Részben Symphony 42 sikerének köszönhető, hogy következő filmje a Love, már a berlini filmfesztiválon mutatkozhatott be, 2016-ban. Az Index is elkísérte a rendezőt Berlinbe, az erről készített videónkat itt lehet megnézni.

Kapcsolódó
A második filmje van a Berlinalén, magyar és még csak 27

A második filmje van a Berlinalén, magyar és még csak 27

Bucsi Réka egy animációs rövidfilmmel futott be, ami egészen az Oscar előszobájáig repítette. Most a második kisfilmjével újra eljutott a Berlinaléra.

Carlos Rufas: A vörösbegy

A vörösbegy

Carlos Rufas  a Barcelonai Egyetemen képzőművészetet tanult, de olyan nagyra tartotta a kelet-európai rajzfilm történetét, hogy Magyarországra költözik és a MOME-n fog animációt tanulni. Itt készült el A vörösbegy című rajzos animációs rövidfilmje. Szöveg nélkül mesél el egy olyan összetett történetet, amit többféleképpen is lehet értelmezni. A hivatalos megfogalmazás szerint a középpontban azok az emberek által formált narratívák állnak a középpontjában, amikre mindenkinek szüksége van, viszont nagyon veszélyesek is lehetnek. A 2015-ös KAFF-on különdíjjal jutalmazták a Vörösbegyet.

Bertóti Attila: Mese

Mese

Bertóti Attila 7 perces alkotása az utóbbi idők egyik legsikeresebb hazai rövidfilmje. A 12. KAFF-on ezt választották a legjobb rövidfilmnek, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácstól is kapott egy 500 ezer forintos díjat és Alekszej Alekszev orosz filmrendező is különdíjban részesítette.  A Mese egy orosz dadaista író, Danyiil Harmsz írása alapján készült és egy kisfiú és kislány délutánját mutatja be, ahol a fiú szeretne mesét írni, de a lány mindig letöri a lelkesedését azzal, hogy az ötletét, valaki korábban már megvalósította. A rendező első diplomáját a a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó, film, média szakán szerezte, 2014-ben végezte el a MOME animációs mesterképzését.

Kapitány Frigyes: Gyurmók

Gyurmók / Ha harc, hát legyen harc!

Kapitány Frigyes gyurmaanimációja egy öt részes sorozat, aminek Van köztünk egy színes című epizódja nézhető meg az Indafilmen. Ez a rész nyerte el 2015-ös a KAFF-on a legjobb térbeli animációnak járó díjat. A sorozatot ebben az évben vetítették a Petőfi tévén, összesen öt készült belőle. A gyurma animáció egy miniatűr város életét mutatja be. A Van köztünk egy színes arról szól, hogy a lakók mit szólnak hozzá, mikor mindenféle árnyalatú lakók érkeznek a közösségbe. A Gyurmókban olyan szinkronhangok szerepelnek, mint Rudolf Péter, Kálloy Molnár Péter és Szabó Győző. A rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr szakán tanul.

Hertelendi Amanda és Ottlik Anna: Peron

Peron

A Peron című bábanimáció 2013-ban készült a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, amit azóta már Metropolitan Egyetemnek hívnak. A mindössze két perces kisfilmben egy pantomim művészt és egy másik ismeretlen alakot látunk, akik épp várják a metrót. A pantomim művész pedig megpróbál valahogyan mosolyt csalni a morózus figura arcára. A Peron a 12. Kaffon a legjobb karakteranimációért járó különdíjat kapta. Az alkotók közül Ottlik Anna azóta a MOME animáció mester szakára járt, Hertelendi Amanda pedig az Egy komisz kölyök naplója című animációs sorozaton dolgozott.

Gellár Csaba: Blackwood 

Blackwood - Hogyan írjunk Blackwood-cikket?

Gellár Csaba 6 perces alkotása E. A. Poe Hogyan írjunk Blackwood-cikket? című novellája alapján készült. A különleges kép világgal rendelkező kisfilm számítógépes animációval készült. A főszerepben Sygnora Psyche Zenobia-t látjuk, aki kutyájával járja Blackwood szűk utcáit. Valami hátborzongató kalandot keres, amit hamar meg is talál, bár a filmben, Poe stílusát átmentve minden nagyon ráérősen történik, lassabban annál, ahogy a közönség számítana rá. Az animációval sikerült megteremteni az amerikai író világához tökéletesen passzoló hangulatot. A Blackwood a 12. Kaffon megkapta a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. A rendező Gellár Csaba 2013-ban végzett a MOME animáció szakán.

Tóth Luca: A kíváncsiság kora 

Kíváncsiság kora

Tóth Luca majdnem 8 perces kisfilmje az egész válogatásunk egyik legsikeresebb darabja. A rajz, festmény és számítógépes animációt is használó film egy szürreállis felnövéstörténetet mutat be. Hangulatában egészen közel áll Bucsi Réka filmjeihez, amik szintén egy hasonló, teljesen kiforgatott világban játszódnak. A három tinédzser története a 2015-ös Kaffon a legjobb designért kapott különdíjat. A rendező Tóth Luca 2011-ben végzett a MOME animációs kézésén, majd 2013-ban a londoni Royal College of Art mesterképzésén.

A cikk elkészítéséhez sokat használtuk a Dot & Line blog remek posztjait.

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13