A minyonok nélkül is szerethető a Gru 3

Csütörtökön került a magyar mozikba a Gru 3, nekem pedig sikerült lekésnem a sajtóvetítésről, így együtt néztem meg a nagyközönséggel. Ez két okból volt nagyon hasznos:

• Megerősített abban a meggyőződésemben, hogy gyereknek szánt filmet csak akkor szabad moziban megnézni, ha már az összes gyerek látta (vagy ha van gyerekünk). A terem ragadt, a gyerekek taszigáltak, elfoglaltak mindent és az egyik még pattogatott kukoricával is megdobált. (Legalábbis remélem, hogy gyerek volt, illetve azt is, hogy popcornnal.)
• Látva a gyerekeket, egyértelművé vált, hogy bár a Gru 3-at nem nekem csinálták, attól még a célközönségnek nagyon tetszhet, a filmet pedig ennek fényében kell megítélni. Persze ettől még közel sem olyan jó - akár felnőtt szemmel is - mint az első volt, de még mindig érdemes elvinni rá a gyereket.

Az előzményfilmnek szánt Minyonokkal együtt ez már a negyedik film a "Gruniverzum"-ban, a cselekmény pedig megpróbálja felvenni az előző fonalát. Gru, az egykori szupergonosz áttért a jó oldalra, az asszonnyal (Lucy) és a minyonokkal együtt titkosügynökösködnek. Mígnem az új szupergonosztevő (Balthazar Bratt) félig-meddig le nem győzi, és emiatt Grút kirúgják. Ekkor mindenki depis lesz, a minyonok pedig felmondanak, mert Gru nem tér vissza a rossz útra. Ekkor hirtelen megjelenik egy komornyik azzal, hogy Grunak van egy féltestvére (Dru), aki viszont deltás, szép szőke hajú, valamint végtelenül idétlen és szerencsétlen - akárcsak egy minyon -, aki együtt akar gonoszkodni a tesóval. 

A fő történetről ennyit érdemes komoly spolierezés nélkül mondani, bár ezzel nagyjából mindent leírtam, tehát a Gru 3-nak sem a története a legnagyobb erőssége. Viszont soha nem is erre épült, hanem végig vicces és szórakoztató akart lenni a gyerek számára, illetve egy olyan felületet próbált biztosítani, hogy a közönség másik fele - a szülők - azonosulni tudjon vele. Ez többnyire most is megvolt.

Az apáknak - mint a társadalmi konvenciók szerinti elsődleges kenyérkeresőknek - mindig is kiemelt fontosságú az egzisztenciális kérdés, a család jólétének biztosítása. A kirúgás, a munkanélküliség épp ezért egy komplex és nehezen feldolgozható szociális helyzet a családon belül, amit a családfőnek (is) komoly kihívást jelent kezelni. Aligha volt például olyan apa a teremben, akit nem ütött szíven az, amikor Agnes eladta az "olyan cuki, hogy belehalok" plüss egyszarvúját egy általa szervezett garázsvásáron két dollárért, hogy legyen pénze a családnak.

Ez egy nagyon erős motívum, kár, hogy ehelyett inkább a brazil szappanoperák legnagyobb kliséjét, az eltűnt ikertesót erőltették. Nem lett ez rossz, alapvetően vicces volt a két teljesen ellentétes fivér kapcsolata és közös akciója, de azért lássuk be, hogy

Igazából ez a különbség egy nyári gyerekfilm és egy zseniális, gyerekeknek (is) készült animációs film között. Hiába erőltették nagyon Lucy és az újonnan jött anyaság problémáit, sem igazi konfliktus, sem igazi érzelmek nem voltak benne. Meg különben is, ezt már egyszer ellőtték Grúval, az pedig ostoba és idejétmúlt elképzelés, hogy egy anya - főleg, ha egyedülálló - ne tudná átérezni a családon belüli nyomást. Ezt akkor se lenne nehéz átérezniük, ha főként Grún keresztül lett volna a helyzet ábrázolva.

A készítők azonban nem akartak ilyen komoly dolgokkal foglalkozni, és mintha elfelejtették volna, hogy gyerek alapvetően nem hülye. Lehet, hogy nem úgy csapódnak le bennük a dolgok, mint a felnőttekben, de ez nem lehet akadálya annak, hogy mélyebb és tartalmasabb gyerekfilmeket készítsenek. Ennek nagyon jó példája az, hogy a teremben lévő gyerekek ugrabugráltak, nevettek és jól szórakoztak annak ellenére, hogy

Bármennyire is Gru és a gyerekek a főszereplők, az egész Despicable Me-franchise a minyonokra épül. És egészen idáig a minyonoknak volt hasznuk, volt jelentőségük, egy meghatározó és hasznos elemei voltak a filmeknek. Ellenben most annak ellenére, hogy a játékidő nagyjából 20 százalékát ők kapták. Szerintem nincs gyerek, aki vissza tudna emlékezni arra, hogy mit is csináltak igazából. 

Ellenben legalább Balthazar Bratt - mint a 80-as évek kiégett gyereksztárja, aki bosszút akar állni Hollywoodon - jól sikerült, mint főellenség. Tényleg van egy jó kis retro fílingje a táncos koreográfiáival, a rágózásával és a hozzárakott zenei aláfestéssel. Hiába bugyuta az egész koncepció, mindenki tud valamiért szórakozni rajta.

Ez egyébként - mármint a bugyuta, de szórakoztató - magára a Gru 3-ra is maradéktalanul igaz. Kár, hogy a készítők nem akartak a gagyi szórakoztatás mellé komolyságot és mélységet is vinni a történetbe, pedig nagyon adta volna .