Ez a mérgezett egér csak vánszorog

Josef Hader népszerű osztrák komikus, aki számos sikeres filmben játszott már - ezek közül többet nálunk is bemutattak, bár utoljára épp egy komoly szerepben láthattuk, amikor Stefan Zweiget alakította a Stefan Zweig: Búcsú Európától című filmben, méghozzá kitűnően. A Mérgezett egér viszont az első saját filmje, melyben nemcsak a főszerepet alakítja, hanem ő írta és rendezte is.

A filmben Hader egy ötvenes zenekritikust alakít, aki elveszíti az állását a napilapnál, ahol évtizedek óta dolgozott. Georg képtelen elviselni a helyzetet, ezért bosszút esküszik a volt főnöke ellen, csakhogy időközben otthon sincs minden rendben, hiszen a nála jó évtizeddel fiatalabb felesége, a terapeuta Johanna babát szeretne, ám hiába próbálkoznak, és egyébként sem tűnik túl lelkesnek az apaságtól.

No de mit csinál ilyenkor Georg? A lehető legnagyobb klisét: nem árulja el otthon, hogy leépítették! Ehelyett reggel elmegy “munkába”, és egész nap a Praterben lóg. Ott összeismerkedik egy Erich nevű férfival, akinek lazán kölcsönad háromezer eurót (hiszen ez egy munkanélküli komolyzenei kritikusnak nyilván meg sem kottyan), és közösen fognak vállalkozásba, de közben még arra is van energiája, hogy az olasztudásával egy kicsit magába bolondítsa Erich fiatal és vonzó román barátnőjét.

Ha pedig ez nem lett volna elég, Georg (akiről mindent elmond, hogy nincsenek barátai) megszállottként folytatja a bosszúhadjáratot a főnökével szemben, és közben olyanok történnek vele, hogy a vele szemben intézkedő rendőrről kiderül, hogy rajong a kritikusi munkásságáért. Ekkorra már sajnos egyértelmű, hogy Georg olyan szinten ellenszenves figura, hogy csak egy 180 fokos fordulattal felérő jellemfejlődés hozhatná legalább ikszre a meccset a film végére.

A gond viszont az, hogy ebben a filmben semminek nincs semmi következménye: Georg nemhogy nem lesz szimpatikus, de még a maradék, minimális együttérzésünket is elveszíti a végére, anélkül, hogy komolyabb károkat szenvedne az élete. Persze, sehol sincs megírva, hogy egy főszereplőt mindenáron kedvelni kell, de Georgot Hader minden hülyesége mellett valamiféle szerethető figuraként próbálja ábrázolni, ami nagy hiba - pláne, amikor az egész filmet a burzsoázia valamiféle kritikájának is szánja.

Még nagyobb probléma, hogy a filmnek a hitelesség és a cselekményvezetés mellett a humor sem erőssége, néha erőltetett helyzetkomikumokon kellene nevetnünk, és a párbeszédekből is egyetlen tényleg vicces mondatra emlékszem csak (“Én csak egy levest és egy kis sajtot szeretnék enni, anélkül, hogy közben Hitlerről kéne beszélgetnünk”). A film kapuzárási pánikos hangvétele pedig helyenként még aGondolj rámcímű tavalyi Kern András-filmtől sem áll távol.

Pedig az, hogy a Johannát alakító Pia Hierzegger a valóságban is Hader élettársa, fel is dobhatná a filmet, de ez sem történik meg, és ugyan az utolsó pillanatban gyereket akaró negyvenes nő drámája még az erősebb szálak közé is tartozik, de aztán a többivel ellentétben az sem tart igazán sehová. Mintha Hadernek csak arra lett volna ötlete, hogyan kezdjen el egy filmet.

Hogy akkor miért lehet mégis érdemes megnézni a filmet? Ha túltesszük magunkat azon, hogy Hader nagyjából úgy képzeli el az újságírást, mintha még 1995-öt írnánk, illetve elengedjük a realitást, akkor ez egy jól megcsinált, nézhető, mérsékelten szellemes film marad. Aztán a jó hangulatú bécsi életképek és az itthonról már-már elérhetetlennek tűnő, nyugodt és jól szituált polgári miliő miatt, amit a film sugall.

Hader színésznek sokkal jobb, mint rendezőnek/forgatókönyvírónak, és hozza is a nyilván önéletrajzi motívumokban is bővelkedő karaktert, illetve a film tényleg viccesen, de empátiával mutatja be a filmben fontos szerepet kapó meleg párt is, különös tekintettel a konfliktusaikra. És még biztos össze lehet kaparni pár egyéb pozitívumot is, de a Mérgezett egér sajnos nem igazolja a tételt, miszerint egy sikeres színésznek feltétlenül saját filmet is kellene csinálnia.