Ilyenek lennének az anyák?

Amikor beültem az Anyák elszabadulva című vígjátékra, két érzés viaskodott bennem: egyrészt reménykedtem, hogy látok egy vicces, szórakoztató filmet – ha már 16-os korhatárral ment –, másrészt rettegtem, hogy másfél órányi sablonos, klisés szennyfolyam vár rám (az előzetes alapján). Sajnos az utóbbi győzött.

A történet négy anyáról szól, akik minden létező sztereotípiának megfelelnek:

• a frissen elvált Jamie (Molly Shannon),
• a lehajszolt, túlstresszelt, de bunkó Kate (Toni Collette),
• a szuperanyu Melanie (Bridget Everett) és
• a magányos, kapcsolati válságban lévő Emily (Katie Aselton).

Ezzel egyébként nem is lenne baj, mert a sztereotípiák végül is valamilyen formában viccesek, de nem működnek, ha a karakterek teljesen üresek. Ugyanis hiába az a fő cselekmény, hogy négy teljesen különböző mentalitású anyuka elmegy és csap egy görbe délutánt, 

Az elvált Jamie-ről például semmi nem derül ki azon a nyilvánvaló tényen kívül, hogy szingli: még a gyerekét se láttuk egyetlen egy képkockára sem. Nyilván az ő karakterének lenne az a feladata, hogy reflektáljon egy egyedülálló anyuka életének nehézségeire, de véletlenül sem teszi meg. 

A szuperanyu Melanieról sem derül ki, hogy miért szuperanyu és ez mivel jár, azt leszámítva persze, hogy láttuk a gyerekeit két másodpercre, miközben egy táblára írja fel katonásan a családtagok feladatait. Ennek a szuperanyu-jellemnek sok szerepe nincs a történetben, ahogy igazából Melanie karakterének sem, hiszen nem tudjuk meg, hogy miért rossz neki.

Nem vagyok anyuka (apuka sem), és minden további nélkül elhiszem, hogy a gyereknevelés egy nagyon megterhelő és kimerítő dolog, de könyörgöm: az anyaság nem csak abból áll, hogy „gyerekem van, fáradt vagyok”. A film annyira ledegradálja és lebutítja az anyaszerepet, hogy már nekem felháborító. 

Az Anyák elszabadulnak egyetlen értelmes karaktere – és kvázi főszereplője – Emily, akin látszik, hogy vannak problémái, vannak érzelmei, van mélysége a karakterének. Persze az égvilágon semmi köze az anyasághoz, mert például a házassága nem a gyerekek miatt nem működik, és nem is miattuk javul meg. 

A szomorú igazság az, hogy a filmben azért szerepelt négy anya, hogy elsüthessenek négy gagyi anyás poént (semmi spoiler, mindegyik jelenet szerepel az előzetesben):

• a gyerek egy adag kulával szájba dobja anyut,
• „Egy anyának mindig legyen teje!”
• szuperanyu pónijelmezben megy ki az utcára, 
• fű, kifejezetten anyákra szabva.

A kakis jelenet gusztustalan, életszerűtlen és nem vicces, a másik három pedig kínos, pláne utóbbi, amikor a Golden Globe-díjas Toni Collette – aki idén csak idétlen szerepeket játszik el gyenge filmekben – széles mosollyal konstatálja, hogy kábót kap. Több poén pedig nem nagyon van a filmben, amit pedig annak szánnának, az még ennél is kínosabb,

Próbálok pozitívan állni minden filmhez, amit megnézek. Egy egyszer nézhetős, nyári vígjátéktól nem várok el semmi mást, csak szórakoztasson addig a 80-90 percig. Nem kell mélyenszántónak lennie, nem kell elgondolkodtatnia vagy tanítania, sőt, még kimondottan értelmesnek sem kell lennie. Ha már nem nettó baromság és még szórakoztat is kicsit, egy rossz szavam sincs. 

Az Anyák elszabadulva viszont nem ilyen. Pedig nem lett volna lehetetlen egy szórakoztató másfél órát összedobni, mindössze annyi kellett volna hozzá, hogy az anyák jól bekarmoljanak, csináljanak néhány vicces hülyeséget, majd ennek legyen némi hatása arra, hogy ők amúgy anyák. Ennyi.