A zugkaszinózás is lehet unalmas

2017.08.25. 06:01

Ha az ember Dörner Györgyöt és Nemcsák Károlyt igazolja le egy filmvígjátékhoz, magára vessen, ha a bemutatón ő az egyetlen, aki röhög a vicceken. Aki biztosra megy, az mondjuk Will Ferrellt és Amy Poehlert szerződteti, két olyan komikust, akiknek a neve is garancia az önfeledt kacagásra. Mármint elméletben.

A Szerencse háza egyik nagy problémája, viszont hogy csak arra igyekezett felhúzni egy filmet, hogy a két színész majd megoldja. Szar a szöveg? Nem baj, Ferrell a telefonkönyvet is fel tudja olvasni viccesen. Béna a jelenet? Ugyan már, Amy Poehler majd vág egy pofát és mindenki röhögőgörcsöt kap. Elég nagy ostobaság erre alapozni egy 40 millió dolláros büdzséjű filmet: a bemutatója óta mindössze 33 millió dolláros bevételt termelt, azaz még a nullszaldótól is elég messze van.

Andrew J. Cohen rendező, akinek korábban a Rossz szomszédság forgatókönyvét is köszönhettük, és akit a Jud Apatow köré sereglett viccesember-brigád valamiért tehetségesnek tart, tulajdonképpen az előző filmje főszereplőiről írt egy folytatást. A Szerencse háza ugyanazokat a középosztálybeli, tök átlagos, kertvárosi egyenházban lakó kovácsjánosokat hozza számukra idegen helyzetbe, mint a Rossz szomszédság, csak míg az előzőben egy gyerek és a házuk mellé beköltöző egyetemisták okozták a problémát, itt az üres családi kassza és egy mutyi köztisztviselő. Persze hálás téma ez, sokan magukra ismernek és röhögnek, már ha mindez jól van megcsinálva.

Ennyit ér

IMDb: 5,6/10
Rotten Tomatoes: 17%
Metacritic: 30/100
Index: 3/10

Ez a film viszont nem ilyen. Az alapfelállás az, hogy Ferrell és Poehler lánya megy egyetemre, ösztöndíjjal ráadásul, ami jó, mármint papíron, mert az ösztöndíjat is fizeti valaki, vagy Soros, vagy más entitás, jelen esetben a város. Vagyis nem, nem fizeti, mert kell a pénz egy uszodára, ami mindeninek jó lesz, nemcsak egy családnak, indokolják a döntést, és a két szülő ott áll, hogy akkor most mi lesz? Egy értelmesebb filmben ilyenkor gugliznának, esetleg az egyetemet hívnák tandíjcsökkentés lehetőségeiért, elmennének egy bankba kölcsönért, házat jelzálogosítanának el, és vállalnának plusz melót, hogy a gyerek mehessen egyetemre, de ez nem egy értelmes film.

Itt illegális kaszinót nyitnak.

Van egy haverjuk, akitől elköltözött a felesége és a bank is vinné a házat a feje fölül, mert szerencsejáték-függő, azaz ideális partner egy olyan vállalkozásba, aminek végén a sitt vár az emberre, ugye. De még azt mondom, jó, legyen, ezt is bekajálom, csináljuk, kíváncsi vagyok, milyen sufnikaszinó lesz ebből a pincében, és arra is, hogy szoktatják oda a szomszédokat. Erre mit kapunk? Egy rendes, fullos kaszinót, aminek a berendezésére ki tudja honnan volt pénz, és ami tutira nem fér be abba a házba, amiben a film egy része játszódik. A teljesen életszerűtlen, a valóságtól elrugaszkodott sztorit ezen a ponton kellett volna elengedni, és újraírni a forgatókönyvet, de nem így történt, és a folytatásban tejesen ad hoc egymás után vágott jeleneteken át jutunk el nem túl meglepő befejezésig, de közben az is kiderül, hogy egy átlagos amerikai kertvárosban még az iskolatitkárnak is van otthonon vagy 30 000 dollárnyi készpénze, amit simán feltesz a pirosra, ha úgy hozza a sors.

Jó, húzzam ki a karót a seggemből, és ne foglalkozzak a sztorival, a történetvezetéssel, az értelmetlen, funkció nélküli és előre látható fordulatokkal, csak élvezzem a két Saturday Night Live-veterán játékát, és röhögjek nagyokat. De min? Azon, hogy Ferrell az idétlen lúzert hozza hatvanadjára? Mit kezdjek egy olyan filmmel, ahol az egyik vicces jelenetben egy levágott ujjat rágógumival akarnak visszaragasztani? Poehler egy fokkal jobb, mint Ferrell, de ezt a filmet ő sem tudja megmenteni, mert nem világos, hogy min is kellene röhögni. Az unalmas középkorú szülőkön, akik nem értenek a pénzügyekhez? A korrupt városi hivatalnokon, aki lenyúlja a közös kasszát? A kertvárosi unalomba annyira besavanyodott könyvtárosokon, akik inkább az összes pénzüket otthagyják a rulettasztal mellett, csak ne kelljen hazamenniük a férjükhöz?

A Szerencse háza nem működik a középréteg elszegényedéséről és gazdasági kínlódásáról szóló szatíraként, de nem jó a kertvárosi agyzsibbasztó unalomból kitörni akarókról mesélő paródiának sem. Nincs benne elég altesti poén, így még csak nem is prosztóvígjáték, hanem egy humortalan, rosszul megírt, unalmas film.

Ne maradjon le semmiről!