Advertisement

Vásárolj 4db Somersby-t, töltsd fel az AP kódját és nyerj!

Az öreg hölgyeknek is jár egy kis szórakozás

004
2017.09.27. 05:48

Ismét királynős filmet rendezett Stephen Frears, a Királynő rendezője. De aki hasonlóan erős, átütő alakításokkal teli filmélményben reménykedik, sajnos csalódnia kell. A Viktória királynő és Abdul ugyanis nyomába sem ér a Királynőnek, sőt, még a túlfűtött Philoménától is fényévekre van. Pedig a főszereplő ugyanúgy Judi Dench, akire nem is lehet panasz, az öreg, kövér Viktória királynő megformálása valódi jutalomjáték volt, amiben lubickolt egy jó nagyot. Csak aztán olyan sokat lubickolt, hogy sajnos belefulladt saját alakításába.

A sztori szerint a szegény, jó öreg Viktória királynő depressziós, már vagy negyven éve meghalt a férje, meghalt a legjobb barátja, gyerekeiben nem leli nagy örömét, és különben is elég sokan utálják szerte a birodalmában. Semmi sincs, ami fel tudná már dobni, a társasági élet untatja, csakúgy, mint az évtizedek óta tartó, szüntelen uralkodás, enni sem szeret, és mozogni is alig tud segítség nélkül. Ebben a katatón állapotban érkezik egyenesen Indiából egy csinos, magas, jóképű, ámde  alacsony származású hivatalnok, hogy átadjon Viktóriának valami jelentéktelen kitüntetést. A királynő, meglátva Abdul Karimot, hosszú idő után először érzi azt, hogy végre valami érdekli és valaki inspirálni tudja. Az indiai férfit először nyelvtanárának, majd igen hamar bizalmas tanácsadójának és tanítómesterének nevezi ki, miközben

a körülötte lévő, tisztán angolokból álló, toleránsnak cseppet sem mondható udvartartás kezd az őrület szélére kerülni.

Közepes tetszésarány

IMDB: 6,8/10,

Rotten Tomatos: 66%

Index: 6/10

Lehetetlen nem észrevenni, hogy az egész filmnek van egy utólagos felmentés szaga. Frears végig hol magyarázkodik, hol sajnálkozik, hol pedig dorgálja a briteket gyarmati cselekedeteikért. Az egész filmen végigviszi a társadalomkritikai hangot, hogy az angolok csak addig toleránsak más népek és kultúrák, különösen a muzulmánok iránt, amíg azok nem veszélyeztetik saját világukat és jólétüket. De mindezt úgy teszi, hogy az angolok is szerethetők maradnak, ami nyilván erős utalás a jelen konfliktusaira is.

Ez a vonal azonban eltörpül a borzalmas nyálfolyam mellett, amit nyakunkba kapunk a film második részében. Néha úgy éreztem, nem is kapok már levegőt a moziszékre vödörszámra ömlő nyáltól. És míg Dench parádés Viktória szerepében, addig az Abdult alakító, indiai Ali Fazal végig jellegtelen, sőt kissé ellenszenves marad.

Frears azonban ennek ellenére is remek rendező, ami ebben a filmben is megmutatkozik olyan nüanszokban, hogy végig tartózkodni tud az egyértelmű állásfoglalástól. A szereplők nem egyoldalúak, a fiatal Abdul sem feltétlenül a jó oldalt képviseli, sokszor őt is csak az érdekli, hogy minél magasabbra mászhasson az ominózus ranglétrán, és az sem zavarja, ha ezzel másoknak szenvedést okoz. Ahogy egyre mélyebbé válik a királynő és Abdul barátsága, úgy lesz a film is egyre érzelgősebb és felszínesebb, és egyre nehezebb elhinni a film elején olvasható feliratot, miszerint mindez megtörtént eseményeken alapul. 

Bár a Viktória királynő és Abdul nyomokban felvillant néhány remek pillanatot a híres angol humorból, de aztán végérvényesen egy giccstengerré válik. Ennek csúcspontja az a jelenet, amiben Viktória konkrétan 15 percen keresztül haldoklik. Remélem, nem nagy szpojler, hogy Viktória királynő meghal, az elgondolkodtatónak, viccesnek és hitelesnek tűnő történet amúgy is teljes unalomba fullad. 

Ne maradjon le semmiről!