Emberek vagyunk, de szeretünk majmokat nézni

Ruben Östlund svéd rendező a filmjeiben egy igazi bajkeverő, aki mindig a modern társadalom kellemetlen helyzeteit mutatja meg, az ítéletet pedig rábízza a nézőre. A Playben a kisebbségi gyerekbandákkal, a Lavinában pedig egy pipogya, katasztrófában saját magát mentő apukával szembesített minket. Legújabb filmje, a cannes-i fődíjat elnyerő A négyzet pedig már nem ragadt le egy témánál, a modern művészet, a béna felső középosztály és a svéd illedelmesség is megkapja a magáét. Östlunddal még májusban beszélgettünk a cannes-i filmfesztiválon, A négyzet premierje után, de a díjátadó előtt, így még nem tudhatta, hogy övé lesz az Arany Pálma.

A film főszereplője, Christian, egy tehetős galériatulajdonos (Claes Bang), akit egyszerre hajszol egy amerikai újságíró, Ann (Elizabeth Moss), ráadásul szenved attól, hogy hirdetnie kell a legújabb installációját, vendégeskedik nála egy menő brit művész (Dominic West), és ellopják a pénztárcáját és a telefonját. A négyzet valójában abszurd jelenetek sora, nehéz is cselekményről beszélni, de egyértelmű, hogy Östlundnak van bőven mondanivalója a világról.

Az interjú spoileres, szóval inkább csak az olvassa el, aki látta a filmet, vagy pedig nem érdeklik a poénjai.

Hogy kerültek ezek a híres emberek a filmedbe?

Elizabeth Mosst először a Mad Menben láttam. De mindenkit én válogattam ki a szerepére, és senki sem került úgy be, hogy én nem készítettem vele egy próbajelenetet. Dominic West is azért van a filmben, mert ő volt a legjobb választás erre a Julian Schnabel-szerű figurára. Folyamatosan küldözgettem neki Youtube-videókat Schnabelről. 

Hogy néz ki egy ilyen próbafelvétel? Egy jelenet a filmből?

Igen, de legtöbbször én is szerepelek bennük! Például egy csomó híres amerikai színészt úgy hallgattunk meg a szerepére, hogy én játszottam Annt. 

Mennyire épül a film a saját élményeidre?

Nagyon sok történetet felhasználtam a saját és a barátaim életéből. Szerintem örülnek neki, ha valami belekerül tőlük a filmbe. A vége úgyis az, hogy még többet beszélgetünk, mert szeretnék, hogy bekerüljön. Például az óvszeres jelenet egy haverom sztorijából lett.

De az a jelenet miről szólt? Teherbe akart esni? (Szex után Elizabeth Moss karaktere nagyon erőszakosan elkéri egy férfi óvszerét – KD)

A valós történetben igen. De a filmben egy kicsit megcsavartam, hogy arról szóljon: a férfi nem bízik meg a nőben. Elizabeth Moss annyira jó színész, nagyon vicces, ahogy a jelenet végén kifut a szobából, rögtön azt gondolja az ember, hogy lehet, hogy mégis megpróbálja átverni?

Elég behatóan foglalkozik a film a férfi-női viszonyokkal, milyen irányból közelítettél ehhez?

Egy ideig dolgoztam egy el nem készült tévésorozaton az FX-nél. Aminek ráadásul pont a szuperkonzervatív Fox a tulajdonosa. Szóval a sorozat azzal az idézettel indult volna, hogy

a hűség fogalma akkor kezdődött, amikor a férfiak földtulajdonosok lettek.

Mert ekkor kezdődött el az, hogy a gyerekek örököltek a szüleiktől. És így a női szexualitás is megváltozott. A nők felajánlották a szexualitásukat gazdasági szerzeményért cserébe, hogy a férfiak bebiztosíthassák a jövőjüket. És ez még mindig, még Svédországban is jelen van a kultúránkban. Szerintem a nők és a férfiak néha még mindig eljátsszák ezt. És nehéz ebből kimozdulni. 

Ugyanennyire fontos a filmben, hogy bemutasd a társadalmi különbségeket. Itt miből indultál ki?

Nagyon érdekel Göteborg, mint város. A város egyik felén élnek a kevésbé szerencsés, nélkülöző, aluliskolázott emberek, a másikon pedig a tehetősebbek. Emiatt tele van mindkét fél előítéletekkel a másikról. Természetesnek tűnt, hogy ennek a témának is meg kell jelennie ebben a filmben. Egy olyan főszereplőről szól, aki nagyon is humanistának vallja magát, de közben hülyeségeket csinál. Ellopják a telefonját, követi a számítógépen, hogy merre jár, és amikor megáll a helyzetjelző, akkor abban a házban minden egyes ajtón bedob egy szórólapot, hogy kéri vissza – ez is megtörtént egy barátommal. Ráadásul a Play forgatása közben, ami ugye arról szól, hogy gyerekek telefonokat lopnak más gyerekektől. Szóval bedobott mindenhova egy szórólapot, miközben az anyukája várt rá a kocsiban. Egyébként sikerült visszaszereznie. Következő nap várt rá egy csomag. 

Mennyire akartad a valóságot bemutatni ezzel a sok igaz történettel?

Én egy szatírának tartom A négyzetet. Valahol egyszer olvastam a szatíra definícióját: fogsz egy társadalmi tendenciát, és kicsavarod, hogy mesélj az életről, amit élünk. Egy görbe tükör, amiben meglátod magad, és elröhögöd magad. Én szeretem az ilyesfajta filmeket. Szeretem Bunuelt. Imádom azt a filmcímet, hogy A burzsoázia diszkrét bája. Szerintem ez a legjobb címe bárminek a világon. Egyébként meg nehéz nem magamból kiindulni, amikor találkozom egy témával, és foglalkozni akarok vele.

Mi volt a legutóbbi kellemetlen élményed, ami hasonló azokhoz, amiket fel szoktál dolgozni?

Találkoztam a színésszel, aki több jelenetben is szerepelt A négyzetben. Annyira örült, hogy bekerült a cannes-i versenyprogramba. A baj csak az volt, hogy elfelejtettem megmondani: kivágtam a filmből. És csak csevegünk, hogy hát igen, mennyire jó, és már búcsúzkodunk is. És még mindig nem mondtam meg neki. Én nagyon szeretem ezeket a helyzeteket. Szerintem az élet sokkal élvezetesebb, ha meg tudsz figyelni dolgokat benne. Főleg magadat. Főleg egy kemény helyzetben, hogy milyen furán is reagálsz.

A film egyik kulcsjelenetében egy művész majomként viselkedik és úgy terrorizálja egy gála vendégeit. Miért pont a majom?

Mi, emberek szeretünk majmokat nézni. Mert a majmokban saját magunkat látjuk, a kultúra nélkül, csak az ösztön és a szükséglet marad. A majmok nem szégyenlik magukat. Mi meg úgy tekintünk magunkra, mint racionális, értelmes lényekre, akik egy fokkal az állatok fölött vannak.

Ezért van a filmben egy másik jelenetben minden magyarázat nélkül egy majom?

Ezért is. Meg azért is, mert tök jó nézni egy filmet, amiben hirtelen feltűnik egy majom. Onnantól bármi megtörténhet. 

Tele van a film olyan elemekkel, amiket mintha szándékosan nem szerettél volna megmagyarázni. Például ott az egyik installáció, ami mindig megszakítja két szereplő beszélgetését, de sosem tudjuk meg, hogy pontosan mi is az.

Igen, azt a jelenetet először egy kocsmába akartam tenni, ahol az emberek valami fontos meccset néznek, és a kiabálásuk miatt szakad meg mindig a dialógus. De így sokkal viccesebb, hogy van valami hülye műtárgy mögöttük.

Van valami komoly bajod a művészeti világgal?

Szerintem a művészet ugyanolyan, mint a film. Vannak jó, és rossz műtárgyak. De annyi szar, pénzéhes művészet is létezik. Van egy szöveg, amit felolvasnak a filmben arról, hogy tartottak egy kiállítást, ami kiállításokról szól. Na, azt egy egyetem loptam el, a művészeti tanszék honlapjáról. Az egyik tanár írta. Még nem tudja, hogy benne van a filmben! Sokszor van olyan, hogy valaminek megpiszkálod a felszínét, és rájössz, hogy nincs alatta semmi. Ez már önmagában provokatív. Az meg még provokatívabb, hogy fiatal diákok járnak egy olyan iskolába, ahol ilyen stílusban tanulják meg kifejezni magukat. Annyira elszakadnak így attól, ami a múzeumon kívül zajlik. És ez nem arról szól, hogy legyen egy előrehaladott beszélgetés valamiről. A baj az, hogy a beszélgetés egyáltalán nem előrehaladott. Hanem teljes sületlenség. Sületlenségekről írnak cikkeket. 

A négyzetnek mi az ideálja?

Én nem úgy tekintek a filmbeli négyzetre (a címbeli műalkotás egy LED-négyzet a földön, amiben nincsenek előítéletek - KD), mint egy idealista alkotásra, hanem mint egy zebrára az úton. Szerintetek nem fantasztikus, hogy van pár csík az úton, és mind megegyeztünk abban, hogy az autóknak óvatosabban kell közlekedinük körülötte? Meg hogy abban is megegyeztünk, hogy a jobb oldalon kell menni? Nem csodálatos, hogy egy nap alatt tértek át a baloldali közlekedésről a jobboldalira? Amikor 1967-ben megváltoztatták a szabályt, az első napon kevesebb baleset volt, mint egy átlagos napon előtte.

Mennyire reprezentálja a filmed Svédországot?

Az édesapám menekültekkel foglalkozik egy svéd kisvárosban. Azt látjuk, hogy a menekülteknek vannak hatásai, pozitívak és negatívak egyaránt. És legtöbbször ezek a hatások a vidéki kisvárosokat érik. Én a nagyvárosból ebből semmit sem látok. Apám egy olyan közösségben dolgozik, ahol két évre állami támogatást kaptak arra, hogy a menekültekkel foglalkozzanak. Két év után elvileg a menekültek integrálódtak a svéd társadalomba, és elkezdhetnek dolgozni. De ha egy tanult, képzett ember vagy, és megérkezel egy kisvárosba, akkor tovább akarsz állni a nagyvárosba. Ők azok, akik fognak is munkát kapni. Akik pedig a kisvárosban maradnak, munkanélküliek lesznek. Akik még annál is konzervatívabbak lesznek, mint amikor elindultak a saját országukból. A nagyvárosból nagyon könnyű azt mondani, hogy persze, foglalkozzunk a menekültekkel, de ezen a felelősségen osztozni kell az egész országban. Szerintem a legtöbb svéd egyetért abban, hogy nyitott országnak kell maradnunk, de vállalni kell ennek a hatásait, mert szolidaritásból tesszük.

Édesanyád kommunista, idealista szülők, hogy hatott rád?

Igen, nagyon eltökélt kommunista, ráadásul. Szerintem Marx elméletei nagyon jók, némelyikben erősen hiszek. Hiszek a szocialista ideálokban is. Édesanyám szerint ha egyszer elérkezik az igazi kommunizmus, az egy komplett utópia lesz. Szerintem meg azért folyamatosan küzdenünk kellene, hogy fenntartsuk, politikai berendezkedéstől függetlenül, és valójában sosem lesz vége a küzdelemnek.

A négyzetet október 5-én mutatják be Magyarországon. A cannes-i premier után írt kritikánkat itt lehet elolvasni róla.