Reggel másnap, délben suli, este halál

A Boldog halálnapot! című horrorban a legnagyobb feszültséget az adja, hogy vajon a főszereplő rájön-e arra, hogy ami történik vele, az pontosan ugyanaz, mint az Idétlen időkigben. Aztán eljön ez a pillanat benne, és az egyszerre a legviccesebb is lesz egy egyébként fárasztóan középutas filmben.

A Boldog halálnapot főszereplőjével ugyanis tényleg nagyjából ugyanaz történik: reggel másnaposan felkel a születésnapján, bóklászik az egyetemi campuson, enyeleg egy tanárral, kibeszélnek egy csomó basic arcot a barátnőivel, aztán az este egy adott pillanatában jön egy bébimaszkos ismeretlen, és megöli. Aztán kelhet megint reggel, ugyanúgy egy ismeretlen koleszos szobájában, és egy adott pillanatban ugyanez a fószer megöli. Roppant kellemetlen, bár szerintem az mindennél kellemetlenebb, hogy minden áldott nap másnaposan kell felébrednie. A Boldog halálnapot ráadásul rátesz még egy lapáttal: a főszereplőnek minden sérülése megmarad, legalábbis belül, úgyhogy ébredésről ébredésre gyengébb lesz. Kár, hogy ezzel két mondat után a film egyáltalán nem foglalkozik többet.

Isten éltessen!

Index: 5/10

Imdb: 6,6

Metacritic: 57/100

Rottentomatoes: 71%

A Boldog halálnapot egyébként az a típusú film, amit a hetvenes évektől kezdve folyamatosan gyártanak, csak különöböző variációkban. Ezekben a filmekben fiúk és lányok vannak egy helyen, majd jön egy gyilkos, és egyenként, lehetőleg minél fantáziadúsabban levadássza őket. Ezek pár kivétellel sosem voltak a filmművészet csúcsai (ezt bárki tanúsíthatja, aki mai szemmel leül az eredeti Péntek 13. elé), és legalább Christopher Landon annyiban csavar ezeken egyet, hogy mindig ugyanazt a szegény fiatalt látjuk meghalni, újra és újra. A Boldog halálnapot egyértelműen akkor a legviccesebb, amikor szerencsétlen Tree (Jessica Rothe) is belátja, hogy ha már ekkora pechje van, akkor hozza ki belőle a legtöbbet, mondjuk zabáljon gyorskaját egész nap, vagy éppen meztelenül rohangáljon az egyetem parkjában, mert aztán úgyis jön a babamaszkos figura, és lekaszabolja egy adott pillanatban.

De az Idétlen időkiggel ellentétben a Boldog halálnapotban nem az a főhős küldetése, hogy jobb, megértőbb ember legyen (bár próbálkozik ezzel is), hanem az, hogy megoldja a gyilkosságát. Ki az, aki el akarja tenni láb alól a születésnapján? Talán a kedves srác, akinek a szobájában ébred minden reggel? Egy rokon, akinek nem hajlandó felvenni a telefont? A tanár, akivel viszonya van? Vagy egy sorozatgyilkos, akit egészen véletlenül az egyetem kórházában ápolnak? Ha nem csigázott fel senkit egyik kérdés sem, akkor a válasz sem fogja túlságosan. A Boldog halálnapot nem egy világot épít fel, csak bedob pár gyanús szereplőt, aztán végül is teljesen mindegy, hogy ki lesz a gyilkos. A motivációja mindenkinek egyenlően röhejes lenne, a megoldásé pedig tényleg teljesen értelmetlen.

Azért kár, hogy a Boldog halálnapot nem akar határozottan sem egy vígjáték, sem egy igazi horrorfilm irányába elmenni. Viccekből túl kevés van, a riogatások és a gyilkosságok pedig túl visszafogottak ahhoz, hogy bárki is megijedjen vagy elborzadjon rajtuk, az pedig végképp nem segít, hogy az eredeti PG-13 korhatár miatt még nem is különösebben véresek. A végeredmény így pedig egy középutas, mérsékelten érdekes Alkonyzóna-epizód lett, ami legalább nem magyarázza halálba a saját cselekményét, de valahogy nem is próbál meg letérni egy laposra taposott ösvényről.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!