Ötödjére is feldolgozták az entebbei túszejtést

2017.12.08. 10:02

1976. június 27-én két palesztin és két német terrorista eltérítette az Air France Tel-Aviv–Párizs járatát. A pilótákat fegyverrel kényszerítették, hogy a gépet Ugandába, pontosabban Entebbébe vigyék, ahol Idi Amin, az ország diktátora tárt karokkal fogadta őket. A gépről leszállították az utasokat, a nem zsidókat elengedték (148 főt), a legénységet és zsidókat viszont nem, és azzal fenyegetőztek, hogy óránként lelőnek valakit, ha Izrael állam nem teljesíti követeléseiket, azaz bajtársaikat nem eresztik szabadon. Izrael viszont nem tárgyal terroristákkal. 

A sztorit eddig négyszer filmesítették meg, a leghíresebb ezek közül az 1976-os Győzelem Entebbénél című tévéfilm volt, amiben Helmut Berger, Linda Blair, Kirk Douglas, Richard Dreyfuss, Anthony Hopkins, Burt Lancaster és Elizabeth Taylor szerepelt. A mostani, 7 nap Entebbében című feldolgozásban Rosamund Pike, Daniel Brühl, Vincent Cassel, Eddie Marsan, Ben Schnetzer, Lior Ashkenazi és Denis Ménochet szerepel, a rendezője meg a Narcos című Netflix-sorozat mellett mutatta meg, hogy ért a feszültségkeltéshez. Az előzetes alapján tényleg elég mozgalmas-üvöltözős túszmentés lett belőle, mindez a Ten Years After zenéjére. Hazai bemutató 2018 tavaszán.  



  • Tippek
  • Hírek