Ian McKellen: Mindennapos volt a szerepekért lefeküdni a rendezővel

2017.12.19. 10:33

Ian McKellen az oxfordi egyetem vendége volt, ahol egy nyilvános beszélgetés során megkérdezték a véleményét az egész világot az utóbbi hónapokban megrázó szexuális zaklatási ügyekről.

Elmondta, hogy a hatvanas években teljesen általános volt, hogy a színházi rendezők színésznőktől kapnak fotókat, és ezek egy részén szerepelt az a szöveg, hogy DRR - Directors right respected, ami azt jelenti, hogy tiszteli a rendező jogait, amit McKellen szerint azt jelezte egyértelműen, hogy ha a színésznő megkapja a szerepet, akkor hajlandó szexelni a rendezővel. Elmondása szerint ez mindennapi volt.

Megjegyezte, hogy ahhoz, hogy valakit ilyen zaklatás érjen, nem muszáj Hollywoodban dolgoznia. Más munkahelyen is történnek ilyenek, illetve sajnos családon belül is, jegyezte meg. Az embereket pedig meg kell nevezni, és elismeri, hogy az áldozatoknak ez nagyon nehéz a nyilvánosság előtt a traumáikról beszélni. 

Azt is hozzátette, hogy reméli, csak pozitív következményei lesznek ezeknek az ügyeknek, viszont szerinte vannak olyanok, akiket ártatlanul vádoltak meg. Végül azt hangsúlyozta, hogy csak őszinteséggel lehet kezelni ezt az egész problémát.

Ne maradjon le semmiről!

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Hírek