Visszatért a Tökéletes hang, csak minek

Az amerikai stúdiók elég nagy gonddal szokták kiválasztani, hogy melyik hónapban milyen stílusú filmet mutatnak be a mozikban. Szeptember általában a leggyengébb hónapok közé tartozik, amikor jellemzően olyan filmek mutatkoznak be, amiknek eleve nem jósolnak nagy karriert. Néha akad egy-egy kivétel, 2017 egyik legnagyobb szenzációja az Az szeptemberi bemutatója volt, ami hetekig uralta a bevételi listákat szerte a bolygón, részben a gyenge konkurencia miatt.

2012-ben a Tökéletes hang első részét szintén szeptemberben mutatták be, és kötve hiszem, hogy a Universalnál számítottak arra, hogy mindössze 5 évvel később ebből trilógia lesz. Mégis itt vagyunk tehát a Tökéletes hang harmadik epizódjánál, ami még a mostani, folytatásokat rekordszámban termelő mozis klímában is különös fejleménynek számít.

Az első filmmel igazán nincs is túl nagy baj, némileg hosszabb, mint kellene, de egészen lendületesen és élvezetesen mutatja be a Barden Bellák kalandjait. Ők egy acapella társulat tagjai, akik azért küzdenek, hogy ők legyenek a legjobb egyetemi ilyen csapat az egész országban. Ebben az esetben még a cselekmény is tiszta sor, a filmnek pedig az átlagosnál jobban sikerült zenei betétek, illetve néhány közepesen csípős vicc elég volt ahhoz, hogy egy átlagosnál jobb és emlékezetesebb éneklős film szülessen. A sikerhez az is hozzájárulhatott, hogy még mindig bántóan kevés film készül nőkről úgy, hogy a forgatókönyvet is egy nő írja. A Tökéletes Hang első részén ez érződött, azok után pedig, hogy 16 millió dollár költségvetésből 115 millió dollárig jutott, azt is érthetővé tette, hogy miért rendeltek belőle folytatást.

Itt viszont már kiütközött, hogy ebben az ötletben, ilyen szintű megvalósítás mellett csak nagyon kevés van, ez az acapella versenyzés annyira nem érdekes, ha nem foglalkozunk a karakterek építésével egyáltalán, ezért a második rész gyorsan tudta lerombolni azt a jóindulatot, amit az első rész épített fel. A harmadik rész megpróbál korrigálni ezen, de ennek az lesz a vége, hogy az éneklés itt inkább már csak egy ürügy a zenei betétek történetbe illesztésére, de egyébként is: úgy kezdődik, mint egy kémfilm, később ebből visszavesznek, de azt a történet egyetlen pontján sem nagyon lehet eldönteni, hogy miről is akar szólni igazán.

Ott járunk, hogy az általunk megismert Barden Bellák már mind maguk mögött hagyták az egyetemet, viszont meglepetés: mindannyiuknak elég rosszul alakul az élete, ezért másra sem vágynak, minthogy újraéljék azt a sikert, ami meghatározta a főiskolai éveiket. Főszereplőnk, Beca (Anna Kendrick) megvalósította az álmát, zenei producerként dolgozik, viszont a szexista zeneipar gyorsan kivágja magából, ahol nem az az elsődleges szempont, hogy valami újat és értékeset hozzunk létre.

Ehhez képest az acapella-versenyek sokkal több örömet tartogattak a számára, így kapóra jön a Bellák osztálytalálkozója, ahova az összes egykori tag visszatér. Főszereplőink azért jönnek, hogy újraéljenek valamit a múlt sikereiből, de csalódniuk kell, mert kiderül, hogy az Y-generáció tagjai egyáltalán nem akarták őket arra kérni, hogy lépjenek fel. Ez nekik óriási kudarc, viszont ahhoz elég, hogy felkorbácsolja az érzéseiket, és eldöntsék, hogy bármi áron vissza kell kerülniük a színpadra.

Így jutnak el egy turnéra a sereggel, ahol különböző országokba utaznak, hogy az ott szolgálatot teljesítő katonákat szórakoztassák. Persze a verseny így sem maradhat ki a legújabb epizódból, végül igazi zenekarokkal kell megmérkőzniük azért, hogy ők lehessenek egyszer DJ Khaled előzenekara. Azt mindenképpen értékelni kell, hogy a második évad világbajnoksága után a tétek jóval kisebbek a részben, de ez az egész előzenekaros szál több, mint nyakatekert és ékes példája annak, hogy egy acapellát éneklő lányok történetéről nem egyszerű három bőrt lehúzni.

De ennél is nagyobb probléma, hogy a történet második felére egyre több akció- vagy kémfilmes elem kerül a történetbe azok után, hogy feltűnik a színen Háj Amy (Rebel Wilson) édesapja (John Lithgow), aki nem olyan jóságos, mint amilyennek elsőre tűnik.

Az világos, hogy kellett valami újat hozni a formulába, mert harmadszorra nehéz lett volna ugyanazt az élményt eladni, aminek az a vége, hogy a Bellák elindulnak valami versenyen, közben folyamatosan úgy tűnik, hogy esélyük sincs a győzelemre, ahogy újabb és újabb nehezítő körülmények tűnnek fel a színen, a végén valahogyan mégis győzedelmeskednek. 

Az első rész tanulsága volt az, hogy Rebel Wilsonnak milyen jól áll a karater és több pillanatot kell kapnia a filmben. A második részben ezt sikerült teljesen elrontani és a befejező részben sem korrigálták ezt a hibát a készítők. A meghökkentő magabiztossága, illetve a tény, hogy sokszor fogalma sincs arról, hogy mit csinál, vicces karakterré tették, mostanra viszont sokszor csak annyi volt a poén, hogy egyszerű gonoszságokat vágott főleg Emily képébe, aki pedig csak megrántotta a vállát ezeket hallva. 

A fontosabb hármas, Becca, Chloe és Aubrey karakterét sem használták igazán semmire. Az internet egy része az első két rész után abban a meggyőződésben volt, hogy Becca és Chloe között ki nem mondott érzelmek vannak, úgyhogy a harmadik részben mindketten kapnak egy-egy saját romantikus érdekeltséget. Ezek a kapcsolatok viszont csak életszerűtlen és kínos párbeszédekben bontakoznak ki, de nincs semmi ezekben, amitől egy szerelmi szál működni tud. Hiányzik a kémia a szerpelők között, ahogy az őszinte vagy vicces beszélgetésre is hiába számítunk közöttük.

A Tökéletes hang 3-ban a zenei betétek sem tudnak úgy működni, ahogy azt a korábbi filmekben tették. Ez az egész katonai turné elég furcsa közeg és DJ Khaleddel kapcsolatos partik is sterilek, mintha valaki olyan álmodta volna meg őket, aki soha nem látott még híres embereket bulizni. A legnagyobb baj viszont a dialógusokkal van, pedig a harmadik részt is ugyanaz a Kay Cannon írta, aki az első kettőt és, aki a 30 Rock című sorozatban is bizonyította, hogy tud vicces szövegeket alkotni. Egyszer-kétszer ez ebben a filmben is megcsillan, de a legtöbb párbeszéd szinte sérti a fület, annyira egyszerű és úgy süt róla, hogy az egyetlen céljük a cselekmény előregördítése.

Persze sokan lesznek, akik Az utolsó Jedik helyett majd ezt nézik és őszinte örömmel távoznak majd a moziból, mert a filmben jók a dalok, vannak poénok meg jóképű pasik. Viszont egy film, még ilyen keretek között, amikor a zenei betétek korlátozzák a játékidőt, is tudna egy picivel érdekesebb, viccesebb és koherensebb történetet is elmesélni, úgy hogy semmit sem veszítene jelenlegi vonzerejéből.

Sajnos a Tökéletes hang 3 nem azért készült, hogy méltó búcsút vegyen a Belláktól, hanem azért, mert tudták, hogy elég ember van, akik már a címmel és a branddel meg vannak véve és ha elég éneklést látnak a filmben, akkor nem is fognak csalódottan távozni. Ez viszont legalább olyan kiábrándító, mint a filmben bemutatott zeneipar működése.