Advertisement

Vásárolj 4db Somersby-t, töltsd fel az AP kódját és nyerj!

Méltó búcsú egy legendás színésztől

lucky2
2018.01.10. 16:31


A kilencvenéves Lucky arca olyan, mintha az idő nekiállt volna kikezdeni, aztán feladta volna a kemény munkát. Nem csoda, mert Lucky-t a szintén kilencvenéves Harry Dean Stanton játssza, az a Stanton, akit évtizedeken át hívtak a világ legjobb karakterszínészének, millió filmben tűnt fel a Párizs, Texastól kezdve a Bosszúállókig, és aki már nem érte meg utolsó filmjének bemutatóját.

Mert akármit is mond az IMDb (van még egy 2018-as film, amiben mellékszerepet játszik), a Lucky pontosan olyan film, amivel búcsúzni szokás emlékezetes színészektől, ami engedi, hogy jól megnézzük magunknak utoljára, kifigyeljük a mozdulatait, elfilózzunk az élet múlásán. Valahogy úgy, ahogy a Straight Story is búcsút intett Richard Farnsworthtől. És nem a semmiből húzom elő a párhuzamot: Stanton ugyanis abban a filmben is szerepelt, ebben pedig feltűnik annak a rendezője, David Lynch.

Ez nagyjából az egyetlen felszínes hasonlóság, azzal a nagyon fontos különbséggel, hogy amíg abban a filmben Alvin Straight felült a motoros fűnyírójára, és elindult valahova, itt Lucky egy kisvárosból sem mozdul ki. Amikor a filmben először látjuk, akkor végignézhetjük egy teljes napi rutinját. Felkel, iszik egy pohár tejet, lefőz egy kávét, jógázik, cigizik mint a gyárkémény, elmegy a helyi étterembe kávézni és rejtvényt fejteni, elmegy a helyi csehóba inni a barátaival, aztán megy haza, telefonon beszél valakivel, nézi a tévét, és alvás.

Lucky egy rejtély lenne, ha nem éppen Harry Dean Stanton játszaná, amitől rögtön kap annyi jelentést minden gesztusa, mozdulata és hangsúlya, hogy simán belelátjuk azt a kilenc évtizednyi életet. Egyedül él, de ahogy elmondja az orvosának, van különbség aközött, hogy valaki egyedül van, és hogy valaki magányos. Lucky egyedül van, és szereti is így. Még akkor is, amikor egyik reggel egyszerűen eldől kávéfőzés közben. Az orvos nem tudja, mi baja lehet, azon kívül, hogy öreg. Lebeszélné Lucky-t a cigizésről, de lehet, hogy az már többet ártana neki.

Lucky

Index: 7/10

Imdb: 7,6

Metacritic: 79

Rottentomatoes: 98%

Szóval: a Lucky-nak klasszikus értelemben vett története nincs, cselekménye is alig. Lucky nem akar megváltást, nem akar szerelmet, nem akar egy dilis kisgyereket, aki megismerteti az élet apró örömeivel, és szerencsére John Caroll Lynch rendező (aki egyébként színész, feltűnt A zodiákusban és Az alapítóban is) nem is adja meg neki ezeket. Amit ad a karakternek, és nekünk is, az az idő. Az idő, hogy jól megnézzük és megfigyeljük az embert, hogy megpróbáljuk kideríteni, mi mozgatja belülről, és az idő, hogy feldolgozzuk azt a pár információt, amit megtudunk róla. A ráérős tempó az, ami miatt a Lucky-t mindenképpen érdemes megnézni, de erre én is akkor jöttem csak rá, amikor hirtelen vége lett, és úgy éreztem, hogy nem lehet ennyivel, így befejezni azt a filmet. Aztán idővel megértettem, és megbékéltem vele.



A másik ok, amiért érdemes, az pedig a hatalmas tisztelet Harry Dean Stanton iránt, aki kilencvenévesen, kicsit sem megtörve, de azért már bőven rogyadozó cowboylépésekkel járja körbe az arizonai kisvárost. Aki olyan természetességgel cigizik, mintha már nem is függőség, hanem feltétel lenne. (A 2017-es Twin Peaks-évad egyik legemberibb jelenete az, amikor Stanton elmondja, hogy ő 75 éve minden egyes rohadt nap rágyújtott, aztán elneveti magát.) Mást nem is tudok elképzelni a főszerepre, mert a valódi karaktere és a filmes karaktere annyira passzol egymáshoz, hogy már nem is lehet megkülönböztetni a kettőt. Még az olyan részletek is egyeznek, hogy mindketten a haditengerészetnél szolgáltak a második világháborúban. Szóval amikor eljutunk nagyjából a Lucky feléhez, akkor úgy érezhetjük, hogy nem a címszereplő neve nem igazi, hanem becenév, és valójában Stanton mindennapjait látjuk.

És ezeknek a mindennapoknak és az apró, de jelentőségteljes pillanatoknak köszönhetően néha remek, de néha furcsán visszafogott film lett a Lucky, amiben ugyan vannak olyan furcsa jelenetek, mint az álomjelenet, vagy David Lynch szerepeltetése (aki végig azon aggódik, hogy megszökött a kedvenc teknőse). De tévedés ne essék: ez tényleg egy filmes lenyomat arról az emberről, aki annyi más filmben volt már emlékezetes. De a Lucky premierjét már nem élte meg.

Ne maradjon le semmiről!