A töpörített Matt Damontól ne várjunk sok viccet

Nem tudom pontosan, hogy mi a Kicsinyítés, de abban egészen biztos vagyok, hogy hiába próbálta minden promóciós anyag elhitetni velem, a plakátoktól a trélerig, hogy egy vígjáték, de nem az. Ne számítson arra senki, hogy egy összetöpörített Matt Damon és Jason Sudeikis fog óriási bogarak elől futkosni, de még arra sem, hogy picúrként vödörbe csapolják az üvegből a vodkát (ez utóbbi benne van az előzetesben, a filmben nincs), Alexander Payne rendezőnek (Kerülőutak, Nebraska) valami teljesen más járt a fejében. Hogy mi, azt még mindig nem tudom megmondani. Egészen pontosan azt sem tudom megmondani, hogy a Kicsinyítés a fehér középosztály gondolkodásának a paródiája, vagy pont ennek a gondolkodásnak a konyhafilozófiába konvertált változata.

Direkt nem mondom meg, hogy melyiknek melyik.

A Kicsinyítés arról szól, hogy valamikor a jövőben feltalálják a gyógyírt az emberiség majdnem minden bajára azzal, hogy 12 centisre kicsinyítik őket. Kevés a szemét, a környezetszennyezés, a picike használati tárgyak és luxustermékek miatt hirtelen az átlagembernek is megfizethető lesz minden, amire vágyott, a gyémántoktól a kubai szivarokon keresztül a kastélyokig. A töpörített emberek egy erre a célre létrehozott, Miniverzumszerű kolóniában élnek, ahol tényleg minden a legtökéletesebb, már ha az embernek volt elég pénze a belépésnél. Paul Safraneknek és feleségének van, úgyhogy alá is vetik magukat a kezelésnek. Csak aztán máshogy alakulnak a dolgok.

Ez elég diplomatikus kifejezés, mert a Kicsinyítésban nem igazán alakulnak a dolgok, hanem lassan, csordogálva történnek meg, mintha a főszereplők mellett a forgatókönyvet is lehető legkisebbre zsugorították volna. Ennek ellenére 131 perces a film, sokkal-sokkal több, mint amennyinek lennie kellene, mondjuk én nem rendező vagy vágó vagyok, hanem egy ember, aki beült Alexander Payne filmjére, és azért megszenvedte ezt a kettő óránál is nagyobb hosszt.

De az utóbbit akkora őszinteséggel, hogy nehéz nem cinizmussal tekinteni Payne és a főszereplőinek szavaira. Van itt szó környezettudatosságról, az élet habzsolásáról, a gazdagok felelősségéről, az elesettek támogatásáról, és így tovább. Mintha egy életvezetési tanácsadó blogger Instagramját olvasnánk. Néha teljesen elviselhetetlen.

És a színészek sem segítenek ezen sokat. Matt Damon kifejezetten rossz választás volt az egyszerű átlagamerikai szerepére, akinek ambíciói talán még vannak, de akarata nem nagyon. Ő tényleg itt most az átlagembert alakítja, ami oké, hogy Damon imidzse volt sokáig, de erre a szerepre sokkal jobb lett volna egy szerencsétlenebb, esetlenebb figura. Felesége, Kristen Wiig egy rövid idő után eltűnik a filmből, Sudeikis úgyszintén, helyettük a (szinkron miatt feltételezem) Christoph Waltz és a thai származású, de rengeteg amerikai sorozatban szereplő Hong Chau veszik át, inkább kevesebb sikerrel. De legalább karakterek, és érdekesebbek, mint a főszereplő maga.

Szóval van egy érdektelen főhős, egy furcsán kihasználatlan alaphelyzet, és egy orrvérzésig prédikáló cselekmény, akkor mi marad a Kicsinyítésben? Hát például az, hogy az első felében a koncepció ellenállhatatlan. Payne és a díszlettervező csapata tényleg a maximumot kihozza a látványből, hiába tudja az agyunk, hogy egy csomó díszletet valószínűleg teljes méretében felhúztak, akkor is olyan érzésünk van, mintha miniatűröket néznénk. És amikor végignézhetjük szinte minden részletében a kicsinyítési folyamatot, akkor a Kicsinyítés tényleg egy vizuálisan érdekes szatíra lesz. De az első felének kényelmes tempóját, és érdekes dilemmáit (A kisembereknek vajon ugyanúgy jár a szavazati jog, ha alig adnak bele a gazdaságba? Kik és hol készítik a zsugorított szivarokat?) teljesen kioltja az, hogy Pault bábuként, teljesen indokolatlan irányokba rángatja a cselekmény. És Payne szándékai kicsit ködösek: őszintén be akarja mutatni, hogy segíteni kell embertársainkon a közös jövő érdekében, vagy inkább azt akarja demonstrálni, hogy egy középosztálybeli amerikai minden problémára fittyet hány, ami a látóterén kívül van? Én nem tudok erre választ adni, és nem vagyok abban biztos, hogy bárki tudna majd, aki végignézi a Kicsinyítést. Nevetni egész biztosan keveset fog rajta.