A gyerekeknek csak káromkodni volt muszáj

A New Yorkban született Sean Baker már tizenöt éve rendezett kisebb-nagyobb díjakkal kitüntetett független filmeket, amikor egyik pillanatról a másikra felfigyelt rá a világ, miután kizárólag három iPhone 5S-t használva kameraként leforgatott egy nagyjátékfilmet, a Tangerine-t. Ez Los Angeles transznemű szexmunkásnőiről szólt, ráadásul valóban egykori prostituáltakat választott főszereplőnek. A filmet imádta a legfontosabb amerikai független filmes fesztivál, a Sundance közönsége, díjakat nyert Palm Springsben, Karlovy Varyban, de itthon, a miskolci Cinefesten is elnyerte a fődíjat és a közönségdíjat is.

Új filmje, a csütörtöktől a magyar mozikban is látható Floridai álom cannes-i vetítéseire nem lehetett beférni, aztán a Torontói Filmfesztiválon volt a bemutatója, ahol rögtön nyert is két díjat. Mi is imádtuk a filmet, olyanokat írtunk róla, mint hogy Sean Baker zseniális rendező, akinek a neve egyszer bekerül majd a tankönyvekbe is, a film pedig mindent megváltoztat, amit a filmezésről eddig tudtunk.

A Floridai álom Disneyland mellett játszódik, egy olyan mikiegeres-űrrepülős lakóparkban, amiről eredetileg azt gondolták, a vidámparkhoz kapcsolódó csodavilág lesz, mostanra mégis teljesen lecsúszott, napról napra élő emberek próbálnak ott boldogulni. De a film nem is róluk szól, hanem azokról a vagány és átokfajzat kiskölykökről, akik itt születtek és itt is nőnek fel, egy csomó olyan dolgot csinálva, amiről azt illene hinnünk, hogy gáz, de közben mégis cuki és szeretetteli az egész. Sean Bakert a nyomokban szpojlert tartalmazó interjúnkban többek között a gyerekszereplők bölcsességéről, a transznemű színészei sorsáról kérdeztük, valamint arról, hogy mit szólt a Disney a filmjéhez.

Hogy a fenébe lehet valakiből sztár Hollywoodban pont egy olyan filmmel, a Tangerine-nel, amely transznemű prostituáltakról szól? Azért ez nem az a kimondottan álomgyári téma.

Azért nem hinném, hogy sztár lettem, de tényleg szépen fogadták a filmet. Talán egy független filmesre volt szükség, aki nem kockáztatott túl nagyot azzal, hogy iPhone-okkal forgatott le egy filmet, hogy aztán Hollywood is azt mondja: végül is miért ne, ezt akár mi is megpróbálhatnánk! Szóval szerintem csak annyiról van szó, hogy valamiben mi voltunk az elsők. Abban legalábbis biztos, hogy kijutottunk a Sundance Filmfesztiválra: ez volt ott az első, iPhone-nal forgatott film, úgyhogy nem csoda, ha vert némi hullámot. Ennyire egyszerű az egész.

Úgy gondolja, az iPhone kellett a sikerhez, nem a sztori?

Igen. Nem is törekedtünk sikerre, csak akartunk készíteni egy olyan filmet, amilyen még nem volt. Nézz csak körül, annyi tartalom, annyi film vesz körül, hogy mindent meg kell tenned, amit csak tudsz, hogy ki tudj tűnni.

És minket segített is pár ilyen dolog: az is, hogy iPhone-okkal forgattunk, és az is, hogy olyan témákról beszéltünk, amikről nem hiszem, hogy nagyon sokat lehetne tudni, vagy amik nagyon reflektorfényben lennének. Mindez együtt volt az, ami ránk irányította a figyelmet.

Nem zavarja, hogy „az iPhone-os rendező” lett, és többen beszélnek erről, mint magáról a film témáiról?

Szerintem épp az a nagyszerű, hogy ez nem így van: végül eljutottunk odáig, hogy fifti-fifti lett az arány, és legalább ugyanannyit beszélnek a film tartalmáról, mint a technikáról. És ez csodálatos!

Már csak azért is, mert rendezőként én is szeretek hol a szakmai fortélyokról, hol pedig a tartalomról beszélgetni. De ugyanez a helyzet a 35 milliméteres filmmel is, az is ugyanannyira érdekli az embereket, mint annak idején az iPhone. És ez részemről teljesen rendben is van így. (Baker a Floridai álom legnagyobb részét 35 milliméteres negatívra forgatta – K. B.)

Gyakran játszanak amatőrök, civilek a filmjeiben, nem voltak színészek például a Tangerine transznemű prostituáltjait vagy a Floridai álom motelekben élő utcagyerekeit és lecsúszott szülőit játszó színészek sem. Olyan környezetből, olyan élethelyzetből választ szereplőket, mint amit majd játszaniuk kell?

Attól függ. Próbálok nem a legegyszerűbb skatulyák alapján szereplőket válogatni, mert szeretem, ha a színészeim átlépnek a határaikon. De ha olyanok közül válogatsz, akik még sosem színészkedtek, sokszor van úgy, hogy meglátsz valakiben valamit abból, amit beleírtál az egyik karakteredbe. A főszereplő kislány anyukáját, Halley-t játszó Bria Vinaite életében például azért vannak párhuzamok a szereppel: egyszülős családban nőtt fel az anyjával, lázadó természete van, de minden másban különbözik Halley karakterétől. De ettől még persze mindig bízom abban, hogy egy amatőr színész elő tud húzni valamit a saját tapasztalataiból, és ilyen párhuzamos élményből azért volt jó pár Bria és Halley között.

A Floridai álom nagyrészt a kisgyerekekről szól, de azért akad benne egy kis pedofília, egy kis prostitúció, vannak rendőrségi ügyek is. Mit értenek meg a gyerekszereplők a történet sötétebb oldalából?

Igyekeztünk nem túl sok mindennek kitenni a gyerekeket, azaz az egyetlen dolog, amiből muszáj volt kivenniük a részüket, azok a káromkodások voltak. A többi keményebb jelenetet nem igazán fogták fel, mert távol tartottuk őket ezektől. Úgy gondoltam, ez így helyes. Amikor a filmbeli kislány, Moonee a kádban ül, akkor fogalma sincs, hogy miért van ott, és erről nem volt fogalma az őt játszó Brooklynn Prince-nek sem. De már csak azért is jó, hogy így csináltuk, mert így legalább egy kicsit jobban értékelik majd a filmet, ha felnőttként megnézik. (Szpojler: Amikor a kislány anyukája prostituáltként vendégeket fogad, mindig habfürdőt készít a kislánynak a fürdőszobában, hogy az ne tudja, mi zajlik a zárt ajtó mögött – K. B.)

És miután már véget ért a forgatás, megértik a rázósabb részeket?

Nem teljesen. Ugyanakkor Brooklynn családja hihetetlenül jó fej, nem győzik terjeszteni, hogy miről is szól a film. Mert a Floridai álom szeretné Amerika egyik nagy problémáját, a rejtett hajléktalanságot is megmutatni. (Szpojler: A film szereplői lepukkant, elvileg turizmus miatt épített motelekben élik le akár az egész életüket, miközben szó szerint napról napra élnek, hetente fizetik ki az egyszobás, apró lakásuk bérleti díját a tulajdonosnak, aki nyugodtan kidobhatja őket az „otthonukból”, ha egyszer is nem tudnak fizetni. A filmben szereplő egyik kislány egyébként valóban ilyen körülmények között él: születése óta nem ismer más életet, mint ezt. – K. B.) Brooklynn és a családja az interjúk, a vetítések utáni közönségtalálkozókon sosem sajnálják az idejüket arra, hogy erről beszéljenek. Brooklynn, hiába hétéves még csak, gyakorlatilag a rejtett hajléktalanság nagykövetévé vált.

Volt olyasmi a forgatás során, amit a gyerekek segítettek megérteni, mert felnőttként sosem gondolt volna?

Az improvizációk során előfordul ilyesmi, igen. Ezért is bátorítom mindig a rögtönzést, annak ellenére is, hogy megvan az írott szöveg. Van, hogy olyanokat mondanak, amiket egy felnőttnek soha nem jutna eszébe leírni, egyszerűen azért, mert a mi agyunk sajnos már nem így jár, de a gyerekek még máshogy néznek a világra. Ez volt az egészben a legjobb: olyan gondolkodásmódot, olyan világlátást kaptam tőlük, amilyet senki mástól nem kaphattam volna, csak egy hat- vagy hétéves gyerektől. Az egyik jelenetben Moonee azt mondja: „Bárcsak nagyobb hasam lenne! Mintha terhes lennék. Telepakolnám kajával.” Ezt Brooklynn magától mondta, és tényleg: így működik egy kisgyerek agya, de kizárt, hogy egy ilyen mondatot magamtól ki tudnék találni.

Én azt szerettem a legjobban a Floridai álomban, hogy olyan jelenetekben képes a szeretetről beszélni, amikkel más filmesek pont azt próbálják érzékeltetni, milyen rossz anya az, aki ilyen nehéz körülményeket teremt a gyerekének, prostituálódik, lop, illegális üzletekbe vág bele.

Igen, igazából minden ahhoz az anyai szeretethez fut ki, amivel Halley körülveszi Moonee-t. Azzal, amit csinál, csak érte hoz áldozatot, nem arról van szó, hogy ő akarna ilyesmiket csinálni. A film elején ki is derül, hogy önszántából soha nem lenne hajlandó erre, sem pedig valaki más kedvéért. De amikor már az a kérdés, hogy lesz-e tető a lánya feje felett, akkor érte vállalja. A szeretet sokféle módon jelen lehet, és ez még akkor is így van, ha nem teljesen tudatos dolgokról beszélünk.

A film minden optimizmusa és humora ellenére is tulajdonképpen egy bukástörténet. Mit gondol, a saját rossz döntéseink hoznak minket lehetetlen helyzetbe, vagy inkább a körülmények, a társadalom felelős?

A rossz döntéseink is a rendszer rossz működéséből következnek. Most például elég komoly lakhatási válság van az Egyesült Államokban, és azok, akiket ez érint, nagyon-nagyon sokféle indok miatt juthattak idáig. Én abban hiszek – bár ezt azért nem akartam nagyon sulykolni a filmmel –, hogy sokkal összetettebb kérdés ez annál, mint amit az ember egymaga meg tud változtatni: itt már makroszintű, az egész társadalmat érintő kérdésekről van szó. Akiket ez a komoly válság érint, azok sajnos már eleve a leginkább marginalizált és a leginkább sebezhető csoportok. Olyanok kerültek veszélybe, akik már amúgy is túlélő-üzemmódban élték az életüket, és ebből a pozícióból kell meghozniuk a döntéseiket. Szeretném, ha ezt magukkal vinnék a nézők a film végén: ha nem is értenek egyet a főszereplő választásaival, legalább azt lássák meg, hogy mélyen benne van egy olyan helyzetben, ami valójában nem kínál más döntési lehetőségeket.

Mit szólt a Disney vagy a Disneyland a Floridai álomhoz?

Eddig még semmit. De ismerek olyan fejest a Disney-től, aki nagyon szerette a filmet.

Sok interjúban elmondta, hogy a filmjeivel konkrétan is segíteni szeretne azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek a valóságban. De mi van, amikor lecseng a téma, az amatőr szereplők körüli felhajtás, és valami újba kezd? Gondolom, nem maradhat ott mindenki mellett örökké.

Ezzel mindig szembe kell nézném: nekem is csak egy életem van. De soha, soha nem hagyok teljesen magára semmit, csinálom addig, amennyi időre csak szükség van ahhoz, hogy tényleg megváltoztassunk valamit. Egy mozifilmmel – főleg az én szintemen – leginkább azt lehet elérni, hogy feldobd a labdát, ráállítsd valamire a reflektorfényt, és aztán reménykedsz, hogy ez majd ráveszi arra az embereket, hogy valamin változtatni akarjanak. Ez az első lépés. Amibe ennél kicsit jobban belefolytam, az az alapítványi munka azzal a szervezettel, a Hope192-val, amelyik segíteni próbál a környék rászorulóin, hogy megoldódjon a lakhatási helyzet. (A teljes nevén Community Hope Center a 192-es országút környékén, azaz Disneyland vonzáskörzetében élő, lecsúszott családokat támogatja, azaz épp olyan embereket, mint akik a Floridai álomban is szerepelnek – K. B.) Ha tovább is lépek a következő filmemre, akkor sem hanyagolom el azt, amiről az előző szólt. Máig tartom a kapcsolatot a Tangerine főszereplőivel, Kitana Kiki Rodriguezzel és Mya Taylorral, és megteszem, ami tőlem telik, hogy segítsek nekik tovább lépni. És erre minden filmem után törekszem.

Mi történt Myával és Kikivel, a két transznemű prostituáltat játszó amatőr színésszel azóta?

Mya bekerült egy új sorozatba, a Dietlandbe az AMC csatornán, épp most kezdik a forgatást, és ez nagyszerű! Van ügynöke, van menedzsere, csodálatos, mennyire megváltozott az élete. Kiki viszont nem hiszem, hogy ki tud lépni abból az életből, amit élt, pedig remek színésznő. De úgy tűnik, neki nem ez az álma, bár azt nem tudom, hogy mi az.

Zavarja, ha nem úgy alakul egy pártfogoltja élete, ahogy szeretné?

Nem. Minden munkatársamhoz egyformán állok, és mindegyiküket úgy kezelem, ahogyan saját magamat. Az ember lehetőségeket teremt, aztán pedig hagyja, hogy mindenki meghozza a saját döntéseit, és ennél igazából nem is tehet többet. Igaz, emellett barátok is vagyunk, és így már kicsit személyesebb síkra terelődik a kérdés. És barátként persze zavarhat, ha valakinek nem értek egyet a döntéseivel, de hát az élet már csak ilyen. Tisztelni kell mindenki elhatározásait, mást úgysem tehetsz.

Mennyire változtatta meg az életét a Tangerine sikere, vagy most az, hogy a Floridai álom hirtelen bekerült az Oscar nagy esélyesei közé? Hamarosan igent mond a következő hollywoodi képregény-adaptáció megrendezésére, vagy marad a független filmeknél?

Maradok, ahol vagyok. Nem hinném, hogy nagyon megváltozna az életem, eddig nem is kaptam ajánlatot egyetlen Marvel- vagy Star Wars-filmre sem. A következő filmem valószínűleg eléggé fog hasonlítani az eddigiekre.

Bántja, hogy nem kapott ajánlatokat?

Á, nem. Per pillanat örülök, hogy van lehetőségem filmeket rendezni, nincs nekem szükségem házra a Hollywood Hillsen. Jól vagyok én így.