Guillermo del Torónak máris oda lehet adni egy Oscart

2018.02.06. 05:11 Módosítva: 2018.02.06. 05:11

Az amerikai rendezők céhe, a DGA is kiosztotta idei díjait, és nem túl nagy meglepetésre A víz érintése című kosztümös sci-fit találták a legjobb mozifilmnek, azaz Guillermo del Toro már készítheti a helyet a kandallópárkányon egy újabb szobornak, az Oscarnak. A céhek díjait az Oscar-szavazók is komolyan veszik, hiszen szakmabeliek osztják őket, és ha  többi rendező szerint del Toro megérdemli a díjat, akkor minek vitatkozni velük, ugye.

A rendező a köszönőbeszédében azt mondta, hogy kismillió indokot hoztak fel annak idején, miért nem fog működni a film, és ahogy az lenni szokott, pont ezek miatt működik. A film egyébként 13 Oscar-jelölést gyűjtött be, ezek közül a rendezésért járót máris oda lehet adni a mexikói alkotónak, hiszen az elmúlt 14 évben 13 alkalommal az kapta az Oscart, aki a rendezői díjat is.

Del Toro mellett a rendezők Christopher Nolant (Dunkirk), Greta Gerwiget (Lady Bird), Martin McDonagh-t (Három óriásplakát Ebbing határában) és Jordan Peele-t (Tűnj el!) jelölték, utóbbi a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó elismeréssel vigasztalódhatott.

A gála slágertémája a női rendezők helyzete volt, Judd Apatow, az est házigazdája nyitóbeszédében rámutatott, hogy az elmúlt tíz évben a filmek 95 százalékát férfiak rendezték.

És mi lesz, ha egy nő rendez? Mudbound lesz, Lady Bird lesz és Wonder Woman. És ha egy pasi? Akkor meg az Emoji Movie.

A tévés kategóriák közül kettőben is női rendezőt díjaztak, Beth McCarthy-Miller Az alelnökért, Reed Morano A szolgálólány meséjéért nyert. A legjobb minisorozat kategóriában a Hatalmas kis hazugságokat rendező Jean-Marc Vallée munkáját értékelték legjobbnak.