Egy kanos kamasz nedves álma a Valami Amerika 3

A Valami Amerika harmadik részének legszégyenteljesebb „poénja” az, amikor a szereplők egy csecsemő péniszéről beszélnek. Hogy legalább abban az apjára ütött, hogy neki is kicsi a farka, ha már a butaszőkenő anyukája nyilvánvalóan félrelépett egy feketével. És mivel ez a rész az utolsó jelenet, azt legalább el lehet mondani a filmről, hogy tökéletesen egyenletesen tart az elsőtől az utolsó percig folyamatosan lefelé, egyre mélyebbre a béka segge alá.

Ami nem kis teljesítmény úgy, hogy

Szégyen, hogy az újra egyre nagyobb sikereket elérő magyar filmek között még mindig készülnek ilyen mélyen igénytelen gagyik, pont olyanok, mint amelyek hosszú évek alatt elérték, hogy a „magyar film” szóösszetétel rosszul hangozzon. Szégyen az is, hogy az egykor legprofibb magyar közönségfilmes forgatókönyvíró, Divinyi Réka (Csak szex és más semmi, Kaméleon) a Pappa pia után, úgy tűnik, már semmilyen szintet nem is akar megugrani (a társforgatókönyvíró Herendi Gábor rendező volt). És szégyen, hogy 2018-ban még mindig készül olyan film, amelyről süt, hogy az alkotóit úgy kerülte el a huszonegyedik század, sőt a huszadik század második felének is minden emberi jogi vívmánya, mintha azóta téli álmot aludtak volna.

Mert az egész Valami Amerika 3 pont olyan, mint ha néhány tesztoszterontúltengéses, bunkóságban egymással versengő kiskamasz fiú írta volna meg a tornaterem öltözőjében. Mármint olyan kamasz fiúk, akik meztelen nőt még csak fotón láttak. Így a filmben azon kéne nevetni, hogy egy férfi azt mondja egy mindenórás terhes nőnek, hogy „hogy vannak a gyönyörű ikrek?”, és az értetlenségre válaszul közli, hogy nem a magzatra gondolt, hanem a nő melleire. Hogy egy másik férfi benéz az épp mellette vajúdó nő lábai közé, majd közli, hogy cseréljen vele helyet valaki, mert ez gusztustalan. Hogy a buta szőke nő minden nőellenes sztereotípiát felsorakoztat, és többször is közli, hogy a terhes nő lába nem is láb, hanem valami vastag oszlop.

És pont egy nő írt olyan forgatókönyvet egy hatalmas érdeklődésre számító, több százezer emberhez eljutó tömegfilmhez, amely mindent megtesz azért, hogy fenntartsa azt a patriarchális, férfiközpontú világot, amelyben a nőknek automatikusan kevesebbnek és tárgyiasítva kell magukat érezniük. Természetesen nem csak az ilyen filmeké a felelősség, de az tény, hogy a nőket így kezelő, butának, szexuális tárgynak beállító tömegtermékeknek is van felelőssége mindebben. Ezért is különösen remek így a #metoo-kampány után látni ezeket a „poénokat”, amelyek már húsz évvel ezelőtt is nagyon kínosak lettek volna, de most már érthetetlen is, hogyan gondolhatja magát viccesnek valaki ilyen szövegekkel. 

Márpedig az egész filmben, az elsőtől az utolsóig nincs talán egyetlen egy olyan jelenet sem, amelyben ne lenne valami olyan rezdülés is, amely vagy a nőkön, vagy a kúráson, vagy a melegeken viccelődik. És az, hogy a Valami Amerika 3 szellemi szintje alulról közelíti meg egy kád széléét, az a melegekhez való hozzáállásán is látszik. Mivel a film jó része börtönben játszódik, természetes, hogy az íróknak semmi más nem juthatott eszébe, mint a szappan, a zuhanyzó és a melegek; konkrétan az lesz végül a börtönös nagyjelenet, hogy

A film szerint a meleg férfiak gyakorlatilag férfitestben élő nők, akik táncikálnak, körmöt reszelgetnek és affektálnak, ráadásul bárki meleggé (vagy ahogy a szereplők fogalmaznak, kislánnyá) válhat, aki testi kapcsolatba kerül egy másik meleggel. Ezt talán még a megrögzött homofóbok is csak a hatvanas évekig gondolták így, de itt persze remek humorforrás.

Mindezen kívül egyetlen valami akad még a filmben, amin nevetni kellene, és ez egy olyan dolog, ami nagyon sok mozgóképben be is jött már; az egyik fő ihletőt, azt a műalkotást, amelyre az alkotók alighanem fel is néznek, még meg is idézik a filmben. A Tom és Jerry című rajzfilmsorozat volt az, ahol ennyire biztos nevettetési potenciálja volt annak, ha valakit jól orrba vertek egy fém tálcával, vagy bármi más módon vertek péppé: Herendiék még túl is nőttek mestereiken, itt egy csomószor akad elektromos sokkoló és vízágyú is, bár van, amiben hűek maradtak az eredetihez: meleg vasalóval is égetnek meg kezet, ahogy az már a rajzfilmmacskától és a kisegértől is olyan jópofa volt.

A nőgyűlöleten, meleggyűlöleten és egymás csépelésén kívül kellene még lennie a filmben úgynevezett történetnek is, de az nem csoda, hogy ennyi minden mellé már nem nagyon fért el. Ami mégis ott van, egészen komolyan vehetetlen: két banda és persze a visszatérő szereplő, az amerikai szélhámos, Alex versengenek azon, hogy ki szerzi vissza a főszereplők által véletlenül ellopott, nagyon értékes bélyeget. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a főszereplőket eleinte mindenki erről a bélyegről kérdezgeti, de a film felében a nézőkhöz hasonlóan ők sem tudják, mi a fenéről van szó, aztán rájönnek, hogy tényleg náluk van, és akkor vissza kell szerezni, pont úgy, mint egy Benny Hill show-val ötvözött, szaladgálós, csetlős-botlós rajzfilmben. Dramaturgia nemigen van, a szereplők jelenetről jelenetre sodródnak, izgulni nincs min, feszültséget semmi nem teremt, hiszen sosincs nagyobb konfliktus annál, mint hogy aki épp veréssel fenyeget valakit, végül tényleg behúz-e egyet neki, vagy sem. A véletlenül nem homofób vagy nőellenes, hanem semleges poénok laposak, a legjobban még a film végén, a stáblista alatt a szponzorok reklámjai vannak megírva. Lélektan pedig két mondat erejéig bukkan fel, de nincs mögötte semmi megalapozottság. És aztán végül a bűnügyben kiderül a nagy összeesküvés, ami még az eddigiekhez képest is döbbenetesen szánalmas, nevetséges és hiteltelen. 

És mindehhez nagyon szomorú módon a legjobb magyar színészek adták a nevüket és hitelességüket, ami még akkor is elkeserítő, ha közülük sokan tényleg megpróbálnak alázattal, szakmaisággal játszani – de akkor is ők azok, akik legitimizáljak ezt a bűncselekményt a magyar filmipar ellen (ugyanez szó szerint elmondható volt a Pappa piáról is). Akinek Herendi engedi – mert mondjuk nem kell végig idegesítően, irreálisan buta, nőnek kinéző dísznövényt imitálnia –, tényleg megpróbál mélyebbről fogalmazni, mint amit a tökéletesen súlytalan forgatókönyv amúgy megkövetelne. Ha már igent mondtak annak ellenére, hogy olvasták a forgatókönyvet, pont úgy tesznek, ahogy egy színésznek tennie kell, azt a hamis látszatot keltve, hogy ezt a filmszerű valamit komolyan kéne venni.

Pedig jobb lenne azt hinni, hogy mindezt senki nem gondolta még annyira sem komolyan, mint amennyire egy nevettetni akaró vígjátékot komolyan szokás gondolni. Hogy a közönség majd felháborodik azon, hogy a filmben ábrázolt szereplők és a humor mélységes mély szintje révén őket is lealacsonyítják és hülyének nézik, és kikérik maguknak mind a nők, mind a melegek, mind a hetero férfiak, hogy valaki ilyennek ábrázolja a világot, amiben él, és benne őt is. Hogy ezzel ma már tényleg nem lehet közönségsikereket elérni.

Ehhez képest valószínűleg a Valami Amerika 3 lesz az egyik, ha nem a legnézettebb magyar alkotás 2018-ban. Van, amiben lassan múlik el a sötét középkor.