A Fox futószalagon készíti elő a Marvel-filmeket

2018.02.28. 13:08

A Marvel annak idején, amikor a képregényfanatikusokon kívül senki nem tudott a cégről úgy adta el a karakterjogokat az első kérőnek egy zsák üveggyöngyért, hogy még alkudozni sem nagyon volt hajlamos. Így került a Sony és a Fox tulajdonába egy rakás olyan szuperhős, akiket a Marvel-reneszász motorja, Kevin Feige producer nagyon szeretett volna saját magánál tudni. Aztán a Sonytól átvették a Pókembert, vagyis csak kölcsönbe (vagyis mit lehet tudni pontosan, mi a deal, a lényeg, hogy az MCU-filmekben szerepelhet), de az X-Men és a Fantasztikus négyes, meg még kismillió másik karakter joga a Foxnál volt.

hollywood reporter 20180226-final-white - h 2018 0

És még van is, bár ugye a Disney megvette a 20th Century Foxot, és ezzel ezeket a jogokat is, szóval ha nagyon akarnak egy Wolverine-t a Doctor Strange 2-be, akkor tesznek bele, gondolom, bár a Fox jelenlegi tevékenysége alapján a szakmába mindenki csak vakarja a fejét - a stúdióban ugyanis mindenki úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna, és gőzerővel készítenek elő új Marvel-filmeket - ha minden igaz, legalább tízet. Ennek az egyik, vagyis inkább egyetlen oka az lehet, hogy a Disney, ami ugye a családbarát médiavállalkozás élő szobra, nem lelkesedik a Fox korhatáros tartalmaiért, nekik úgy kell egy folyamatosan káromkodó és beleket kiszaggató Deadpool, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Inkább hagyják a Foxnál,  Fox márkanév alatt, a végén a lóvé úgyis ugyanabba a nagy kalapba kerül. 

A Fox ennek megfelelően most éppen így áll marvelileg: 

2018

  • május 18. - Deadpool 2 (dobozban)
  • november 2. - X-Men: Dark Phoenix (dobozban)

2019

  • február 22. - The New Mutants (utóforgatás alatt, egy plusz karaktert beleírtak) 
  • dátum nélkül: további három X-Men-film (Brian Michael Bendis ír legalább egyet. Tim Miller rendez belőlük) 

2020

  • dátum nélkül: további három X-Men-film (az egyik a Gambit Channing Tatum főszereplésével)
  • dátum nélkül: X-Force (Deadpool-spinoff, rendező: Drew Goddard)

2021

  • dátum nélkül: Doctor Doom (Noah Hawley rendezi)
  • dátum nélkül: Silver Surfer (Brian K. Vaughn írja)

Ne maradjon le semmiről!