A Momo vicces, de nagyon béndzsa

Sébastien Thiery úgy gondolta, ha a színházban nagyon jól fut Momo című saját színdarabja, akkor miért ne lenne belőle sikeres film is? Így hát a mozikba is eljutott a Momo, avagy magyarítva: a Derült égből család. Ahogy a címadás, úgy a film is eléggé béndzsa lett, bár mindezt kedvesen és meglehetősen szellemesen teszi, 85 percben abszolút kimaxolva minden benne lévő potenciált.

A Momo két főhőse, Mr. és Mrs. Proiux egy este azon kapják magukat, hogy egy siket, felnőtt férfi költözött be az otthonukba. Patrick (Sebastien Thiery, a rendező) azt állítja, hogy a Proiux-k a szülei, de négyéves korában egy gyermekotthonba küldték, mert a fogyatékossága miatt csak terhet jelentett a számukra. Az állítólagos szülők persze nem emlékeznek rá és próbálják kideríteni, mi is folyik itt.

Az alaptörténet borzasztóan abszurd. Hacsak nem valamilyen brazil szappanopera amnéziában szereplő főhőséről van szó, kizárt, hogy a szülők ne emlékezzenek arra, hogy volt egy gyermekük. A történet elején persze még él az a logikai szál, hogy Patrick egy félrelépés eredménye, de ezt hamar cáfolják, ettől kezdve pedig átmegy a film egy totális agymenésbe.

Nem is a történettel van baj, mert végül minden értelmet nyer. A probléma az, hogy a szereplők egyáltalán nem viselkednek a karakterük logikájának megfelelően, de még egy vígjátékhoz képest sem. Például miért nem hívja ki a házaspár a rendőrséget, amikor egy vadidegen fürdik a házukban? Vagy hogyan merülhet fel Laurence-ben (Catherine Frot), hogy terhes volt, szült egy gyereket, négyéves koráig nevelte, beadta egy otthonba, 

Az még hagyján, hogy a gyermek nélküli nő nagyon szeretne szülő lenni, de az teljesen nonszensz, hogy vakon megbízzon egy idegenben, mindenét megossza vele, és szó szerint haldokoljon a gondolattól, hogy esetleg elveszíti őt.

A helyzet abszurditására pedig rátesz még utolsó egy lapáttal Patrick látássérült, terhes felesége, hisz bekerül a képbe egy potenciális unoka is, ráadásul egy többszörösen hátrányos helyzetű családban. Egyedül Alain Prioux (Christian Clavier – Jöttünk, láttunk, visszamennénk 1-2-3, Asterix és Obelix) viselkedik normálisan, mert ő legalább kiakad azon, hogy mindenki megőrült körülötte, remekül játssza a józan eszét elveszíteni képtelen családfőt. 

A Derült égből család nagyon sok, ráadásul komoly és elgondolkodtató témát értint (a fogyatékosság elfogadása, az anyaság kérdése, a gyermektelen házasságok problémája), de annyira túl lett tolva, olyan messze került a realitás talajától, hogy egyszerűen nem komolyanvehető. 

Mindezek ellenére a film humora rendben van, akadnak benne jó és kedves jelenetek, 85 percben még élvezhető is, bár azért nem annyira, hogy moziban nézzük meg (inkább egy hétköznap esti tévéfilmnek menne el). Ahogy az egyik mozinéző nagyon  tömören összefoglalta a film után: