Csak pislogunk a gyerekégető tanárról szóló filmen

Elég sok gyerek érzi úgy, hogy a tanárai kegyetlen szörnyetegek, de azért az szerencsére még így is elég ritka, hogy a fizikatanárnő elevenen elégesse a komisz kamaszokat. A Mrs. Hyde című filmben Isabelle Huppert tanárnője mégis így tesz, és ez végignézve a filmet még mindig nem hangzik kevésbé hülyeségnek, mint első hallásra.

Pedig a Mrs. Hyde lehetett volna egy egyszerű, elég unalmas, de végül is egészen inspiráló film is arról, hogy bárkiből elő lehet hozni a tehetséget, a tenni akarást, csak jól kell közeledni az emberekhez, és ha ez megvan, akár egy lecsúszott, külvárosi közegben is van esély arra, hogy ne az iskolakerülés és a haverok előtti rappelés legyen az egyetlen kilátás. Mert az itthon eléggé ismeretlen Serge Bozon filmjének ilyesmi az alaptémája: ennyiben kicsit hasonlít Laurent Cantet Oscar-jelölt, Cannes-i fődíjas Az osztályához, amely szintén egy csupa hátrányos helyzetű és baromira motiválatlan kamasszal teli osztály és az ő jó szándékú, de különféle hibákat vétő tanáruk küzdelméről szólt.

A Mrs. Hyde-ban Isabelle Huppert hasonló helyzetben lévő tanárt játszik. Képtelen szót érteni a diákjaival, akik folyamatosan ordenáré beszólásokkal próbálják megalázni őt, de még a kollégái sem becsülik túlzottan, és egyébként is, a hülyék gyülekezeteként elkönyvelt osztálynak az igazgató sem ad túl nagy esélyt, csak bukdácsoljanak el az érettségéig, és kész. De a tanárnő, Madame Géquil (ejtsd, mint Jekyllt) mégis kitalálja, hogyan motiválhatná és lelkesíthetné fel az osztályt a fizikai kísérletekkel. Mi pedig szintén megtanulhatjuk a leckét arról, hogy milyen fontos a tanulás a kitöréshez, és milyen fontos, hogy mindenkivel emberi módon foglalkozzanak, ha azt akarjuk, hogy mindenki méltó sorsot kapjon.

De az író-rendező mindebbe valami egészen érthetetlenül dilettáns módon megpróbálta belepréselni az amúgy is végtelenül elhasznált Dr. Jekyll / Mr. Hyde történetet: a tanárnőt egy kísérlet során megrázza az áram, és onnantól néha izzó tűzemberré változik. (Komolyan.) De már az sem érthető, egyáltalán mit akart ezzel: végig úgy tűnik, mintha ez az ötlet valamiféle mondanivalót próbálna átadni a nézőnek, de hogy mit, az teljesen érthetetlen. Hiszen amit a film mondani akar – lásd fent –, az pont a Jekyll/Hyde-szál nélkül tudja közölni, és nemhogy teljesen világos e nélkül is, de csak e nélkül világos; ez a marhaság csak összezavar mindent.

Ráadásul a történetnek semmi köze ahhoz, amit a Jekyll és Hyde-sztori jelenthet: sem az emberek belső kettősségéhez, sem a kifelé és magunk felé mutatott énkép különbségéhez, sem a bennünk élő jóhoz és gonoszhoz. Egyszerűen egy tanárról van szó, aki szomorú, mert nem megy a munkája, aztán mégis lesz egy jó ötlete: mi köze lehet ennek az éjjeli titkos újjászületésekhez? És pláne mi köze lehet ahhoz, ami ezeken az éjszakákon történik: hogy a tanárnő izzó fénylény alakjában hozzáér egy iskolakerülő huligánhoz, aki ettől felgyullad és szénné ég? Vagy hogy – véletlenül vagy szándékosan, ki tudja – elégeti a szomszéd kutyáit is?

Mindez nemcsak zagyvaság, de még amatőr is: a fénytanárnő egészen röhejesen néz ki. Még a forgatókönyvvel sem sikerült összhangba kerülnie a látványért felelős stábnak: a sztori szerint ugyanis senkinek fogalma sincs, mégis ki ölhette meg a srácot, miközben a filmen tökéletesen felismerhető Isabelle Huppert attól még, hogy narancssárgán világít a feje.

Az érthetetlenséghez az is hozzájárul, hogy rendező az összes szereplőt úgy instruálja, hogy idiótának tűnjenek, Huppertről konkrétan hosszú ideig tart eldönteni, hogy vajon akkor ő egy értelmi fogyatékkal élő tanárt játszik-e, de Romain Duris iskolaigazgatója is egy kretén pojáca. Ami viszont már megint nincs összhangban a sztorival, mert a rendezést leszámítva semmi nem utal rá, hogy bármit is ne kéne komolyan vennünk – sőt, máskülönben nagyon is komolykodó a forgatókönyv az olyan részekkel, mint amikor a tanárnő perceken keresztül magyaráz egy matematikai összefüggést a diákjának, míg az szépen lassan megérti azt.

Olyan a Mrs. Hyde, mintha nem egy szerzői film lenne, amelyet egy művész írt és rendezett meg csakis a saját gondolatait és intuícióit követve, hanem a túl sokfelé osztott, lelketlen stúdió-működés legrosszabb példája valósult volna meg, amely révén egy eredeti forgatókönyvet a megrendelő kívánságára össze-vissza módosították volna, hogy aztán az egészet egy olyan rendező kezébe nyomják, akinek nem is tetszik az alapötlet, és erővel beleszorítja a saját, azzal teljesen ellentétes vízióját, hogy mindezt aztán a producerek a vágószobában még tovább rontsák. De a Mrs. Hyde esetében egyetlen egy ember volt az, aki a normális alapötletből ilyen ezer sebből vérző blődlit csinált. Ha a sztoriba nem is lehetett logikusan beleilleszteni Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetét, talán épp Serge Bozon az, akiben a néha feltámadó, gonosz másik személyiség rettenetes rosszindulatával mindent tönkretesz, amit az eredeti Serge létrehoz.