A Vonat Busanba a 21. század legjobb zombis filmje

A zombitéma annyira elcsépeltté vált az utóbbi időben, hogy szerencsétlen vámpírok is csak csettintenének rá, pedig őket az Alkonyat-sorozattal azért rendesen meggyalázták.  Ez persze valahol érthető, hisz végtelenül egyszerű a zombifilmek koncepciója: szörnyű vírus -> sok éhes zombi -> pár ember megpróbál túlélni -> vagy sikerül nekik, vagy nem.

Azok a filmek lesznek igazán emlékezetesek, amik képesek valami újat kitalálni: a vicces és laza Zombieland például annyira üdítően új volt, hogy simán benne van minden idők legjobb zombiefilmjei között, de a Brad Pittes, nálunk forgatott Z-Világháború is meglepően kreatív volt, a Legenda vagyok pedig Will Smith zseniális színészi játékára épített rá. Azonban a három együtt nem ér fel a 2016-os Busanhaenghoz, ami a bemutatója után két évvel érkezett meg a magyar mozikba  Vonat Busanba címmel. A Pólus moziban egyetlen időpontban tudtuk megnézni nagyvásznon ezt a remekművet.

Az elfoglalt befektetési tanácsadó, Seok-Woo elhatározza, hogy születésnapi ajándék gyanánt elviszi a tőle elhidegült kislányát a volt feleségéhez Busanba. Már a vonaton ülnek, amikor a vonatra felszökik egy sebesült nő, aki kínok közepette sajnálatos módon meghal. Majd vérengző zombiként módszeresen elkezd megölni és megfertőzni mindenkit a vonaton. Eközben persze egész Dél-Koreában terjed a vírus és egyedül Busanban biztonságos, oda próbálnak eljutni a túlélők.

Az alap zombis koncepció tehát itt is megvan, nincs semmi új a nap alatt, még arra sem veszi a film a fáradságot, hogy egyáltalán elmesélje, miről is van szó. Egyszerűen jönnek a zombik, ölnek és fertőznek, a főhősöknek pedig túl kell élniük. Nem valami izgalmas. De a karakterek és a színészi játék mindent visz.

Ugye van egy elfoglalt apukánk, aki magasról tojik mindenkire, csak saját magára és jobb esetben a lányára gondol. Aztán ott van egy fiatal, terhes nő és az ő nagy darab, de vajszívű férje, egy a látottaktól gyakorlatilag idegösszeomlást kapó hajléktalan, egy helyi iskola baseballsztárja és az ő pomponlány barátnője, egy idős testvérpár, illetve természetesen az önző, gyáva üzletember, aki kitépné a terhes nő szívét, csak hogy a saját irháját menthesse.

A rengeteg karakter közül mindenki találhat magának szimpatikusat (és egy emberként szurkolhat azért, hogy az üzletembert minél előbb zabálják fel a zombik), mindenki más miatt érdekes. A zombik persze időközben csak pusztítják a népet, a túlélők pedig kénytelen túllépni a saját korlátaikon és összefogni a közös célért, 

Egyszerűen hihetetlen, mennyi érzelem van ebben a filmben. A félelem egy dolog, ahogy a bátor helytállás is teljesen szokványos, de a fájdalom, a szomorúság, a gyász már egyáltalán nem evidens. Nehéz ezt spoilerek nélkül jól illusztrálni, ugyanis ez a film, bármilyen meglepő is, elsősorban az önfeláldozásról, az önzetlen szeretről szól. A zombik csak arra kellenek, hogy előhozzák az emberekből a lehető legnemesebb érzelmeket, hogy hátrahagyjanak minden előítéletet, minden sérelmet, minden jelentéktelen dolgot és azért küzdjenek, amiért igazán érdemes.

A színészi alakítások egyszerűen zseniálisak, látni kell azt a mimikát, azt az átélést, amit az adott karakterek kapnak. A vágás hibátlan, a látványvilág is rendben van, ráadásul nagyon jól érvényesül az ázsiai filmekre annyira jellemző zseniális zenei aláfestés. Egy-két hangszerből olyan zsigeri érzelmeket kiváltó melódiát tudnak kreálni, hogy az valami félelmetes.

Az pedig külön javít az élményen, hogy mindezt eredeti nyelven, magyar felirattal élvezhetjük, ezt magyar szinkronnal nem lehetett volna hitelesen előadni.

A film egyetlen hiányossága, hogy nem igazán próbálja megmagyarázni a helyzetet. Komoly történetet én nem várok el egy zombis filmtől, amúgy is klisés az egész, de azért 5-10 percet rászánhattak volna arra, hogy elmondják a kerettörténetet. A végeredmény szempontjából persze ez pont lényegtelen, de így lehetett volna tényleg hibátlan a történet, ugyanis