Nem ezt szoktuk meg a tinifilmektől

Vannak azok a filmek, amik egy meghatározó csavarra épülnek, amit jellemzően már az előzetesben jó előre elárulnak. Ilyen a Nap nap után is, utólag megnézve az jutott eszembe, hogy bárcsak még ennyit sem tudtam volna a történetről, az elején biztosan máshogyan álltam volna hozzá. De miről is van szó pontosan?

Az alapkoncepció könnyen összefoglalható: a főhős Rhiannon, egy átlagos tinédzser, aki utálja a nevét és nincs igazán jóban a szüleivel és a barátai mind azon a véleményen vannak, hogy Justin, a barátja, akivel jár, valójában nem is érdemli őt meg. Egy napon viszont történik valami: suli helyett randizni mennek a tengerpartra, az akváriumba, ahol minden tökéletesen alakul. Másnap viszont kiderül, hogy Justin nem is emlékszik semmire. Mintha egy napra valaki más tolakodott volna be a testébe. A film arról szól, hogy Rhiannon, hogyan ismerkedik meg ezzel az idegennel, aki minden nap egy másik tinédzser testében kénytelen felébredni.

Tekintettel arra, hogy a film nem húzza az időt és végig nagyon feszesen meséli a történetet, ha valaki nem számít erre a bizonyos csavarra, akkor komplettebb élményt kap. De szerencsére nem ezen múlik a film befogadhatósága, közben viszont mégis azt tanácsolnám, hogy a leendő legkevesebb előzetes tudással üljön be rá az ember. 

Michael Sucsy nem a legjobban csengő név Hollywoodban, ráadásul ez még csak a második nagyjátékfilmje, mégis sikerült egy olyan egyszerű tinikről szóló romantikus komédiát tető alá hoznia, ami szórakoztató, valamennyire érti a 2000-es évek elején született generációt, és nem mászik az ember a falra attól, hogy milyen mű minden egyes jelenet. 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy nem egy realista filmről van szó, a szituációk többször kifejezetten filmesek, de a legtöbb színész természetesen és hihetően viselkedik a helyzetben, ami sokat segít a befogadhatóságban. Egy ilyen alapkoncepciót nem könnyű megvalósítani és sikerült is néhány hibába belesétálni. Egy ilyen természetfeletti elem bevonása rengeteg gyakorlati kérdést vet fel, a film pedig nem tud mindennel elszámolni az alig több, mint másfélórás játékidő alatt.

Viszont a zavaró tényezőkért kárpótol, hogy a Nap nap után legalább megpróbál mondani valamit. Nem csak megmutatja nekünk azt az ezerszer látott történetet, hogy itt van ez a két ember, akinek a kibontakozó szerelme elé a világ változatos akadályokat gördít, ők mégis felülkerekednek ezen, mert eközben sikerül újszerűen nyúlni egy unalomig lerágott csonthoz, hogy az igazi szerelemnek nincs köze a külsőhöz.

Filmek előszeretettel választják szét a külsőt a belsőtől, és egyáltalán nem eredeti ötlet, mikor a test és az elme nincs szinkronban. Legtöbbször a komikus helyzeteket próbálják meg ezekből kinyerni. A nap nap után viszont elsősorban romantikát, giccset és némi tanító jelleget próbál meg átadni ezzel a természetfeletti helyzettel.

Angourie Rice tökéletes választás a főszerepre, és azt hiszem a rá adott nézői reakció meghatározó abban, hogy mennyire tud elnéző lenni az ember a film sutaságaival kapcsolatban. Ezt a koncepciót végigjárni és bemutatni egy 90 perces filmben elég nehéz feladat, lehetetlen megoldani olyan egyszerűsítések nélkül, minthogy Rhiannon milyen hamar elfogadja természetesnek ezt a testcserés helyzetet. 

Viszont a film effektív akar lenni, ezért sok rövidítést használ, a gyors felismerés mellett ilyen még a zenék túlzott használata, hogy pontosan értse a közönség, hogy egy-egy jelenet után hogyan is kell magát éreznie. A történet vége felé ez kicsit megbosszulja magát, bizonyos szálakon lehet érezni, hogy túlságosan egyszerű lezárást kaptak, vagy ami rosszabb, hogy nem is tartottak sehová. 

A film után ezek engem nem igazán zavartak, egyrészt azért, mert szinte az összes színész karakteres és jól játssza a szerepét, ilyenkor az ember kevésbé agyal az idegesítő elemeken. Ezenkívül megbocsátóbb vagyok egy filmmel, ha egy érdekes ötlettel játszik, nyilvánvalóan szeretne valamit mondani a szerelemről, a nemi szerepekről a 21. században úgy, hogy közben megmarad egyszerű randifilmnek. Az is sokat segít, hogy a film normálisan be tudja mutatni, hogy milyen a randizás az okostelefonok és a különböző közösségi média felületek világában. Mivel a filmeket jellemzően idősebbek írják és rendezik, ezért ezt gyakran el szokták rontani, itt viszont jól érzik az Instagram és az sms közötti különbséget, annak funkcióit is. Vizuálisan ezekből akad néhány jobb beállítás, de nem annyi, hogy igazán forradalminak vagy emlékezetesnek mondhassuk őket. A reddites kiszólással még azt is sikerült kicsit közelebb hozni, hogy hogyan nézne ki egy valóság, ahol ez a testcsere tényleg megtörténik emberekkel. 

A romantikus tinifilmeknek nehéz mondaniuk valamit a világról, mert általában csak arra koncentrálnak, hogy megfeleljenek a zsáner szabályainak. A Nap nap után viszont néhol képes szembe menni a megszokott megoldásokkal és mikor arra várnánk, hogy bizonyos titkok biztosan kiderülnek és botrány lesz belőlük, akkor a film úgy dönt, hogy nem aknáz ki minden egyes pillanatot, csak azért, hogy dráma és konfliktus legyen. Ráadásul a filmben megjelenő problémák és konfliktusok egy része nem oldódik meg a végén varázsütésre, csak azért, mert véget ért a film. 

Persze a happy end nem marad el, de ez egy olyan film, amiről feldobva jön ki az ember és nem azon gondolkodik, hogy bárki, aki feltűnt mennyire szép és gazdag volt benne, vagy arra, hogy ez a testcsere milyen bonyodalmakkal járna, amikkel a film meg sem próbált elszámolni. 

Hanem azon, hogy itt van egy történet, ami sikerült zsírmentesen elmesélni másfél órában, ami megpiszkálta az érzést, hogy miért fektetünk olyan nagy hangsúlyt a külsőre, ugyanakkor viszont azt az elég sokak által ismerős szerelmet is bemutatta, amiről tudjuk, hogy lejárati idővel rendelkezik. Az ilyenek általában nyári táborokban, külföldi ösztöndíjak során jönnek létre, amikről tudni lehet, hogy csak abban a bizonyos időszakban működnek, később képtelenség őket megőrizni. 

Szó se róla, a Nap nap után nem a következő Lady Bird. Márcsak azért sem, mert hiába próbált meg valamit még a szülőkről is elmondani a film, végül ezt nem sikerült végigvinni, így az csak lóg a levegőben. Viszont képes volt a nyilvánvalóan filmesen életszerűtlen helyzetekkel valódi kérdéseket felvetni. És ez jó. De önmagában már az is, hogy készül egy tinifilm, annak elég sok kliséjével, ami így is szerethető tudott maradni. A tavaszi időszak ideális randifilmje lehet a Nap nap után, ami talán a romantikus filmektől egyébként falra mászókat sem untatja halálba. Ilyen filmből meg nem készül túl sok évente, úgyhogy reméljük, hogy a Nap nap után itthon nagyobb figyelmet kap, mint az Egyesült Államokban, ahol komoly érdektelenség fogadta.