A Bosszúállók 3 olyan, mint a félbehagyott dugás

Megvan az a vicc, hogy a pap, a rabbi meg az imám bemennek a kuplerájba? És az, hogy a pap, a rabbi, az imám, a lelkész, a lelkipásztor, a sámán, a varázsló, a guru, a láma, a tulku, a rinpócse, a tenzó, a szerzetes, a prédikátor, a pandit, a mulla, a gadol, a boszorkány, a druida, a laman, a dastúr, az apáca és Semjén Zsolt bemennek a kuplerájba? Pedig ha valaki beül a harmadik Bosszúállókra, nagyjából erre számítson.

Ez az a film , ami felé a Marvel Univerzum eddigi filmjei vezettek, a "kell egy csapat" kitétel alfája és ómegája, a blockbuster, ami után értelmetlen csapatgründolós képregényfilmet forgatni, mert ekkora úgysem jön össze sose. És még van egy folytatása is, helló, mert aki elhitte a Marvel megalomániájának kicsúcsosodásáról, hogy ez egy különálló történet, ami bármit is lezár, az nem ismeri Hollywood működését. A Bosszúállók 3 és 4 eredetileg egy nagy sztori volt, amit azért szedtek ketté, mert hat órát senki nem ülne a moziban egyhuzamban, és kétszer elkérni a pénzt a jegyekért sokkal faszább, mint egyszer. A cég egy idő után változtatott a kommunikáción, és már a két film, két sztori, két cím narratívát tolta, a most moziba kerülő 3. film kapta a Végtelen háború alcímet, a negyedikét meg nem árulták el egyelőre, de mindegy is.

Ez az a film, amit az előző 18, de minimum 10 Marvel-film nélkül nem nagyon lehet érteni, hiszen annak, aki most ül be először ilyen hepajkodásra, a fura szakállas varázslóember vagy a beszélő fa nem mond semmit, és még akkor is nagyon hevesen fogja vakargatni a fejét, ha csak a harmadik Thor-filmet hagyta ki. Persze arra vigyázott a Marvel, hogy teljesen ne legyen érthetetlen a film, a két és fél órás játékidőből elég sok elmegy az expozíciókra, amikből kapunk bőven itt-ott elszórva, és amiért külön meg lehet emelni a kalapunkat az írók előtt az, hogy végre az olyan beszélgetéseknek is van valós értelmük, melyekben két szereplő a nézők kedvéért foglal össze korábbi eseményeket.

Hiszen ebben a filmben összetalálkozik szinte MINDENKI, aki a Marvel-filmekben él és mozog, és akik egymásról, mármint az elképzelt univerzumban nem feltétlenül tudnak, lásd Galaxis őrzői és Thor, vagy Vasember és Dr. Strange találkozását. A szereplőket és egyben a történetet is összetartó kohéziós erőt meg úgy hívják, hogy Thanos, a Titán, és nevének megfelelően bazinagy pali, akit Josh Brolinra animáltak a lelkes alkotók, ezzel folytatva a "nincs Marvel-film Oscar-díjas vagy Oscar-jelölt színész nélkül" sormintát. 

Ez az a film, aminek a gonosz, Thanos az abszolút főszereplője. Ez egyszerre jó és rossz is. Jó, mert végre 18 film után először van egy olyan főellenség, akiről el lehet hinni, hogy nyerhet a szuperhősök ellen, aki van annyira karizmatikus, hogy még úgy is érdekes fazon, hogy az álla tényleg úgy néz ki, mint egy összeaszott herezacskó. Ez egyébként idézet a filmből, amiben vicces beszólás talán mindenkinek jut, kivéve Víziót, de ő amúgy is egy savanyújóska. Ami rossz Thanosban, hogy főszereplő főellenségként nagyon sokszor van képernyőn, és ezért rengetegszer lehet csodálkozni azon, hogy egy elméletileg 350 millió dollárból készült filmben mennyire gagyi tud leni a CGI.

Thanos méretei annak megfelelően változnak, hogy szuperközeliben látjuk-e vagy távolról, és amikor az egész alakos, bénán, szaggatottan mozgó, lila, animált faszi a "rendes" színészekkel lép interakcióba, akkor legszívesebben felnevetnénk, pedig Thor elhajítását tuti nem viccesnek szánták a rendezők.

Ez az a film, amiben a Marvel igyekezett olyan érzelmi hullámvasútra felültetni a nézőt, amilyenre eddig még egyszer sem, csak éppen a patikamérlegen adagolt, és két kivételtől eltekintve teljesen kiszámítható drámai csúcspontokban nem sok meglepőt és érdekeset talál az ember - én például kihagytam a Dr. Strange-et és a Fekete párducot is, és a két filmből ide átemelt karakterek sora egyáltalán nem érdekelt, hiszen arra azért tényleg nagyon kevés 149 perc, hogy felépítsen 25-30 (nem vicc) szöveges szereppel bíró karakter iránti bármiféle kötődést is. És ismét felmerül az a kérdés, hogy az, aki most szállt be a mókába, miért érezzen bármit is bárki iránt?

Mondok egy példát: Steve Rogers, azaz Amerika kapitány szakállasan, morcosan érkezik meg az Állítsuk meg Thanost hadműveletbe, aki nem látta az eddigi filmeket, az annyit tud meg róla, hogy egy láthatóan sértett, mogorva faszi, aki nagyszerűen verekszik. Miért drukkoljak neki? Ugyanez vonatkozik a szereplőgárda 70 százalékára, akikkel kapcsolatban a Marvel 99 százalékban a korábbi filmere épít. Értem én, hogy függők kellenek a Marvelnek is, mint az HBO-nak vagy a Netflixnek, és sokkal értékesebb a visszajáró néző, mint az alkalmi, csak így a lelke vész kicsit oda a filmnek.

Ez a a film, amiben a történet egy kicsivel sem bonyolultabb egy heti krimiepizódban láthatónál: a gonosz nagyon akar valamit, amiért bármire képes, a jók meg ezt meg akarják akadályozni. Thanos hat követ akar beszerezni, mert ha azok megvannak, és bekerülnek a fémből faragott autóskesztyűje megfelelő rekeszeibe, akkor olyan hatalma lesz, amilyen soha, senkinek nem volt még, és amivel végrehajthatja mestertervét. Csak halkan jegyzem meg, hogy ha ez ennyire baromi fontos volt neki, akkor miért csak most kezdte el igazán komolyan kajtatni ezeket a színes szarokat, és mi szükség volt az előző 18 filmre, de hagyjuk, a mesék soha nem logikusak.

Thanos tehát köveket kajtat, az ezt megakadályozni kívánó szuperhősök meg a Világegyetemben szétszórva bandázódnak kisebb csoportokban, és egy-egy részfeladatra vagy mellékküldetésre koncentrálnak, mint valami videójátékban, de a végén persze lesz egy katartikus csata, amiben a hősök és a gonosz Egy, Nagy, Végső Pöcsméregetésben döntik el, ki a faszagyerek, és annyi vizuális trükköt raknak fel a vászonra benne a rendezők, hogy tényleg tátott szájjal nézed, mármint az első 20 percét, mert utána a csata is kezd kissé unalmas lenni.

Ez az a film, amiben nem nagyon van üresjárat, és az első perctől az utolsóig történik valami, szóval aki az eseménydús, cselekményközpontú filmeket szereti, örülni fog.

Ez egy idő után egyszerűen unalmas. Zsibbasztó látni, ahogy nagydarab palikat hajigálnak egyre keményebbre rajzolt digitális hátterekhez, ásítasz azon, hogy egy csatajelenetben bithalmazok esnek darabokra, mert nincs tét. A New York felett ki tudja hanyadjára megjelenő fánk vagy nagy gyűrű alakú űrhajók sem érdekesek már, erre van is egy vicces kiszólás a filmben a legendás Stan Lee-től, aki a Marvel hősök nagy többségét kiötölte, és minden Marvel-filmben kap cameót hálistennek.

Ez az a film, amiben a humor nem kerül annyira előtérbe, mint ez előző két Bosszúállók-filmben vagy a Thor 3-ban, de mivel szerepelnek benne a Galaxis őrzői, így számítani lehetett arra, hogy lesznek olyan beszólások, amikkel a core Marvel-tartalmakban nem találkozhatunk. Aki a könnyedebb oldalát szereti a képregényfilmeknek, az ezeket a jeleneteket maradéktalanul élvezni fogja, Thor és az s-fejek első találkozásán meg hangosan röhög majd. Dettó vicces Doctor Strange és Vasember párosa, bár egy ponton átmegy melodrámába ez a szál is. Arra simán kötnék közepesen nagy összegű fogadást, hogy a forgatókönyvbe pár poént akkor írtak bele, utólag, amikor rájöttek, hogy baszki, ez a fél világegyetemet lezúzó Thanos a családi drámákkal és a Hatalmas Téttel súlyosbítva már-már DC szintű depressziós fogcsikorgatáshoz vezet, és ilyenkor kell valami lazaság.

Ez az a film, amiben még a képregényfilmek szintjéhez képest is elenyésző a színészi játék, és csak azért szerepelnek benne emberek, mert egyszerűen olcsóbbak, mint animálni őket. Szinte csak Robert Downey Jr. (Vasember), Zoey Saldana (Gomorrah), Mark Ruffalo (Hulk), Chris Hemsworth (Thor)  és Benedict Cumberbath (Dr. Strange) kapott teret arra, hogy annál több legyen a vásznon, mint a számítógéppel megtervezett jelenetekbe berakott viszonyítási pont. De ezt sem úgy kell elképzelni, mint mondjuk a Thor 3-at, amiben Hemsworth marhára élvezte a laza hülyéskedést, csak pár mondat jut nekik, vagy, mint Downey esetében, pár nézés, amikben azért elég sok van, és amiket látva visszasírom az első Vasembert.

Ez az a film, ami egy fél film és nem több. A történet a jövő májusban érkező Bosszúállók 4 után lesz teljes, addig itt van az eleje, amivel legalább azt megugrottuk, hogy már nem kell mindent megint elmesélni, és elmagyarázni, hanem szépen jöhet majd a konklúzió, remélhetőleg olyan, aminek van valós tétje, és ami nem csak arra épít, hogy sok szereplő sok szép trükkhalomban sokat ugrál és vigyorog.