120 éve tart ámulatban a mozi, a kini, a bioskop

Szülei vegyészek, technikusok, vállalkozók voltak, bábái pedig vásári mutatványosok, akik eleinte épp annyi fantáziát láttak benne, mint a kardnyelésben vagy a különféle torzszülöttekkel való népriogatásban. A mozgókép megszülése nem ment egyszerűen. 1895-ös világrajövetelét hosszú, vajúdás előzte meg, amikor azonban a világra jött, tömegek voltak kíváncsiak rá. Ma már kevéssé ismert tény, hogy a mozgófénykép eleinte kifejezetten magányos szórakozásnak indult, amelyet egyszerre csak egy ember élvezhetett. Öntöttvas vagy fából faragott szekrényke fölé kellett hajolnia a kíváncsi szemeknek, és egy kurblit tekergetve megmozgatni a szekrénykében elhelyezett fényképek sokaságát. Edison Kinetoscope-ját azonban hamarosan felváltotta a filmszalagot kivetíteni is képes Kinematográf, amelyet már egyszerre többen is megcsodálhattak, jócskán megnövelve ezzel a mutatvány bevételeit.

A „Kinematográf” mellett a „Bioskop” volt a legelterjedtebb név, amivel idehaza először illették a gombamódra szaporodó vállalkozásokat, de ezeket a hazai közönség sem megjegyezni, sem értelmezni nem tudta. Ekkor magyar változatokkal próbálkoztak. Olyanokkal, mint a „Fényjátékház” vagy a „Villamos színház”, azonban ezekkel is csak olyan sikereket értek el, mint évtizedekkel később a „Képmagnóval”. Még a „Mozgóképszínház” járt a legnagyobb sikerrel, de ez is igazán csak akkor, amikor 1907 júniusában a Vígszínház színpadán egy kupléban elstartolt ennek becézett változata, a „Mozi” szó. Heltai Jenő volt a keresztapa, aki vélhetően a pesti köznyelvben akkor már terjedni kezdő „Kinematográf – Kini” mintájára alkotta meg a ma is használatos kifejezést. Az időközben egyre komolyabbá és igényesebbé váló vállalkozások azonban nem szívesen azonosultak a komolytalan becenévvel, és portáljukra továbbra is a hangzatos és előkelőbbnek tartott „Mozgóképszínház” és „Filmpalota” szavakat írták.

Az évek alatt az előadások liturgiája is nagy változásokon ment keresztül. Érdekes módon írásos feljegyzések helyett inkább hangfelvételek maradtak fenn a századforduló mozikultúrájának részleteiről, amelyeket minden bizonnyal többnyire hiteles forrásnak tekinthetünk. És mindez hogyan lehetséges? Úgy, hogy 1910 körül még mindig olyan nagy szenzációnak számított a mozgófénykép, hogy az akkoriban megszülető magyar kabaré is számos alkalommal választotta blüettjeinek helyszínéül a mozit. Ezekről szerencsére hanglemezek is készültek, amelyekből ma már ismeretlen filmes szakmákat is megismerhetünk. Ilyen a mozikikiáltó, a sűrű emberszagba fenyőillatot fecskendező levegőjavító, vagy a némafilmek alatt rendületlenül klimpírozó mozizongorás. A Gramofon Online szabadon elérhető és kutatható hangarchívumából az is kiderül, hogy száz éve milyen élményhez jutott a nyárspolgárés a baka ha moziba ment, de meghallgatható Heltai névadó kupléjának eredetije, sőt egy másik is, amit méltatlanul tűnt el a süllyesztőben. És ha mindez nem elég, íme egy hamisítatlan első világháborús frontoperatőr.

A Magyar Nemzeti Filmalap és Filmarchívum rendezésében most első ízben megrendezésre kerülő Magyar Film Napja kapcsán a Filmarchívumban őrzött fényképek és képeslapok segítségével megmutatjuk melyek voltak a magyar filmtörténet első hajlékai, vagyis a mára már alig álló százéves moziépületeink. A budapesti Uránia moziban rendezett kiállítás pedig bemutatja az első magyar film, „A táncz” keletkezésének történetét, amelynek 1901-es bemutatója előtt tisztelegve tették április 30-ra a filmünnepet a szervezők. Az országos méretű ünnepen a teljes Filmszakma arra buzdítja közönségét, hogy ezen a napon ne képernyő előtt, hanem nagyvásznon keresse az élményt, ami immár 120 éve tartja ámulatban az emberiséget.

A helyszín sajnos ismeretlen, a látvány azonban lenyűgöző, hiszen az egyik első magyar mozit láthatjuk az 1900 körüli képeslapon. A pesti városhatáron felvert hatalmas sátor egy úgynevezett vándormozi volt, amelynek tulaja a háttérben veszteglő kocsijaival járta az ország búcsúit, vásárait. A sátor előtt felállított hatalmas gőz-cséplőgép a vetítéshez szükséges villanyáramot állította elő, a díszesre pingált bejárat előtt pedig kikiáltó verbuválta a sokadalom bámészkodóit. Az előadás alatt ugyanez az ember hosszú pálcával a kezében a vászon előtt magyarázta a közönségnek a filmek tartalmát. Ez a szakma a stand-up comedy őse volt, melynek népszerűségére jellemző, hogy a közönség egy idő után már nem csak a film, hanem a pálcás magyarázó szövege miatt is lelkes híve lett mozinak. (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

Egy hannoveri vállalkozó, Georg Narten minden igényt kielégítő sátormozija 1904-ben a Bomba, azaz a mai Batthyány téren. A díszes sátor Buda és a Víziváros előkelő közönségének igényei szerint fűthető volt és műsora is színvonalasabb volt a kültelki sátormoziknál. Akkoriban ugyanis a vándormozisok saját filmkészlet felett rendelkeztek, amelyeket legfeljebb egymás között csereberéltek. Ha levetítették már a teljes repertoárt, szó szerint szedték a sátorfájukat és odébb álltak egy várossal. Narten igazi profi volt, egyszerre több szekértáborral dolgozott, így nevét sikerült beírnia a filmtörténetbe, hiszen rengetegen az ő sátormozijában találkoztak először a mozgófilmmel. (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

Az 1903-ban nyílt városligeti The Royal Vio egyik első állandó mozink volt. 586 férőhelyes, karzattal is ellátott épülete fehérre festett fából készült, homlokzati gipsz szobrai sokban emlékeztettek a mellette álló körhintákra, melyek egyike közismert városligeti műemlékünk. A mai Vidámpark területén működő mozi műsora rendszerint nyolc rövidfilmből állt, amit rövid szünet szakított meg. Az első négy természetfilm volt, a többi burleszk vagy dráma, illetve az egyre népszerűbb „Wild West” műfaj, ami valójában már maga a western volt. (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

Az 1908-ban megnyílt Omnia Budapest egyik legszebb belső terű szecessziós belvárosi premiermozija volt. A VIII. kerületi Gutenberg-házban lévő mozi létezéséről viszonylag kevesen tudnak, pedig nézőtere még ma is viszonylag ugyanígy néz ki. Rengeteg ünnepélyes filmpremier helyszíne volt az Omnia, ráadásul még a háborút is épen megúszta. 514 főt befogadó nézőterét sok belvárosi színház megirigyelhette volna, igaz hatalmas méreteit, díszes bejáratait és előcsarnokait később elvesztette és azok helyén ma különböző üzlethelyiségek működnek. Utoljára Gutenberg Művelődési Otthon néven tartottak itt filmelőadásokat, ma pedig egy faluszínháznak tűnő társulat próbaterme lehet, előadásokat ugyanis sajnos nem rendeznek díszes termében. (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

1905-ös megnyitása után színházi és filmelőadásokra felváltva használták az újpesti István úton az Éden Színházat, amelyben a legnevesebb színészek is megfordultak egy-egy vendégjáték erejéig. Az épület azonban messze esett a frekventált belvárostól, így igazgatói folyamatos anyagi gondokkal küzdöttek. Problémát jelentett az is, hogy maga az épület nem túlságosan jó alapanyagból készült, így állaga folyamatosan romlott, renoválásra szorult. 1929-ben annyira rossz állapotban volt már, hogy meg is vonták a játszási engedélyt a színháztól, melynek igazgatója azonban még egy ideig évről-évre kiharcolta az ideiglenes engedélyt. 1939-ben aztán végleg bezárták és nem sokkal a háború után le is bontották, mert rendbehozatala akkor már végérvényesen reménytelennek tűnt. (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

A kispesti vándormozis, özvegy Mutschenbacher Antalné 1909-ben határozta el, hogy állandó helyet keres vállalkozásának. Az egykor Üllői út 116. alatt álló épület helyét nehéz lenne ma megtalálni a sok egyforma paneltorony között, annyira legyalulták a hetvenes években a városrendezők a környéket. A kispestiek számára a 700 fős Flóra mozi a kultúra színvonalas közvetítője volt, mert a mozi mellett színielőadásokat is tartottak itt. Neve a negyvenes években Honvédra változott, majd visszakapta egy rövid időre eredeti nevét, ám az épületet ez már nem mentette meg. Nem sokkal később bezárták és kihasználatlanul árválkodott a villamos sínek mellett, mígnem a városrész szanálásakor ezt az épületet sem tartották megőrzendő értéknek. (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

Budapest 17. kerülete, Rákosliget még ma is a város szélének számít, hát még a tízes évek elején, amikor ebben az épületben szálloda működött az emeleten, lent pedig kávéház. Ez utóbbiban zajlottak az első rákosligeti vetítések, majd 1914-ben az emeleti szobákban irodákat alakított ki a községi elöljáróság, a földszinti tereket pedig mozivállakozás vette birtokba. Az Elite Mozgót később nevezték Apollónak, a háború után Szabadságnak, majd ki tudja miért Maros mozinak. Ezen a néven zárt be a kilencvenes évek elején, bő másfél évtized múltán pedig újranyitott a felismerhetetlenségig átalakított épületben, melynek egyedül csak erkélyrácsai emlékeztetnek fényesebb napokra. Minden tisztelet a mozit ma is üzemeltető és azt értékes művészfilmekkel életben tartó csapatnak! (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

1908 őszén alapították meg a Kassai Városszépítő Egyesületet, melynek egyik első dolga volt, hogy a következő év nyarán budapesti és bécsi mintára megnyissa a maga Uránia tudományos színházát. A 900 fő befogadására képes intézmény első vezetője Körmendy-Ékes Lajos városi tanácsos, az első magyar filmszakkönyv szerzője, és a Rákóczi hamvainak hazaszállításáról készült riportfilm producere volt. Az épület sorsa sajnos kevéssé ismert, mint ahogyan arról sem maradtak fenn források, hogy vajon ide jártak-e moziba a Grosschmid-fiúk: Márai Sándor és öccse, Radványi Géza későbbi filmrendező. (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

Az 1925-ben megnyílt dombóvári Ipartestületi Mozgószínház a legszebb ránk maradt moziépítészeti emlék lehetne, ha nézőterét és épületdíszeit az évtizedek alatt nem szalámizta volna fel a kisvállalkozói szándék és az erózió. Homlokzatának filmtekercset idéző ornamentikája az art déco építészet egyik szép példája, sajnos ma már csak a forma és az erkélyrács emlékeztet a valaha szebb napokra. Pedig rászolgálhatott volna a megőrzésre, mert egészen az ezredfordulóig szolgálta a várost moziként. (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

Keszthelyen nem volt már mit megmenteni, amikor 2000 körül elhatározták, hogy színházzal gyarapítják a várost. Az 1910 után épült Urániát ugyanis a harmincas évektől garázsként használták, majd 1964-ben lebontották, hogy helyére betonból öntsenek ki kockaszínházat. Szerencsére azonban negyedszázadnál tovább ez sem rontotta a városképet, és a mai épület tervezője alázattal emlékeztet az eredetire, amikor a régi stíluselemeit beépítette az új színház homlokzatába. (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

Egy az első világháború frontmozijaiból. Nehéz lenne kideríteni, melyik lengyel faluban állhatott ez az épület, amelyet a falragaszok alapján főleg a közös hadsereg katonái látogathattak. A szomszédos teaház legalább annyira lehangoló lehetett, mint az épület kívülről és a mozi belülről, valamint a műsor, amely a nehezen kibetűzhető kézzel festett plakátok szerint azon a héten a „Csukaszürke kisasszony” című hadivígjáték és „A csodamajom” című „természet utáni felvétel” volt. (Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!