Advertisement

Vásárolj 4db Somersby-t, töltsd fel az AP kódját és nyerj!

Magyarországnak nagy szüksége lenne a punk szellemiségre

063 476293822
2018.05.13. 11:50

Azt gondolná az ember, hogy az Egyesült Államokban, ahol már 2015 óta legális a melegházasság, nem számít különlegesnek egy nyíltan meleg filmrendező. Pedig ezzel John Cameron Mitchell egy igen szűk körbe tartozik, ami szép példája annak, hogy Hollywoodban sem változnak olyan gyorsan a dolgok. Az 55 éves rendező - aki színészként is foglalkoztatott - tisztában van a felelősségével és bár rendezőként csak idén készült el a negyedik filmje, ezek történetében mindig fontos társadalmi üzenetek lapultak. Telefonon sikerült interjút készítenünk vele, legújabb filmje, a Hogyan csajozz egy földönkívülivel kapcsán.

Első filmje a 2001-ben bemutatott Hedwig és a Mérges Csonk egy olyan énekesről szól (akit Mitchell alakít), akit megpróbálnak nővé operálni, de nem sikerült a műtét. Ezután eléggé tönkremegy az élete, nőként lép fel, a dalaival pedig valaki olyan lesz sztár, akit a barátjának hitt. Mai napig főleg ezzel a filmmel azonosítják Mitchellt, pontosabban ennek a történetnek a musical változatával, amit először 1998-ban mutattak be, majd 2014-ben felújították, négy Tony-díjat is megnyert. Erről többször elmondta, hogy senki sem bátorította arra, hogy olyan szerepet vállaljon, amiben nőnek kell öltöznie. Neki viszont meggyőződése volt, hogy a szívére kell hallgatnia és olyasmit csinálnia, amit imád. Az idő azóta őt igazolta. 

John Cameron Mitchell a Hedwig és a mérges csonk című filmben
John Cameron Mitchell a Hedwig és a mérges csonk című filmben

Bár azóta sok tekintetben megváltozott a dragkultúra (nőnek beöltöző férfiak)  megítélése, főleg az Egyesült Államokban, úgy érzi, hogy a mai világban nem tudná már elkészíteni a Hedwiget ebben a formában, mert az internetes kommentek teljesen elvennék a kedvét attól, hogy befejezze a munkát. Az internettel egyébként sajátos viszonya van, arról is beszélt, hogy nem igaz, hogy a kreativitás halott és már mindent megírtak és elkészítettek, amit érdemes volt. Szerinte le kell szakadni az internetről egy időre és úgy, kitartó munkával el lehet készíteni valami új, egyedit és frisset. 

Második filmje a 2006-os cannes-i filmfesztiválon mutatkozott be: a Shortbus főleg az explicit szexjelenetek miatt lett híres, pedig egy mély film, ami a szexuális identitás összetettségével, a depresszióval, és a párkapcsolatok lélektanával foglalkozik. A harmadik filmjének, az Engedd el!-nek a főszereplői Nicole Kidman és Aaron Eckhart, akik olyan szülőket alakítanak, akik megpróbálják feldolgozni egy balesetben elhunyt gyerekük halálát. Mi az az idő, ami elegendő a továbblépéshez? Hogy lehet egyszerre megőrizni a gyermek emlékét, de közben továbblépni? 

Ezután egy hosszabb szünet következett Mitchell számára, ami nem telt eseménytelenül: rendezett kisfilmeket, reklámokat, szerepelt sorozatokban (Csajok, Mozart In The Jungle). Az Így csajozz egy földönkívülivel már 2015-ben elkészült, de csak évekkel később jut el egy mozikba, Magyarországra pedig csak 2018 májusában.

Ennek a filmnek a kapcsán volt lehetőségünk telefonos interjút készíteni a rendezővel, amiben elmondta, hogy hogyan kapta meg a filmben Nicole Kidman ezt a furcsa szerepet, miért kellett ennyit várni a film bemutatójára és az is kiderült, hogy volt egy magyar tanára, sőt képben is van a magyar politikai helyzettel és az interjú után magyarul is megköszönte a beszélgetést.

Hosszú út áll ön mögött, hiszen ennek a filmnek a forgatását még 2015-ben befejezték, a cannes-i világpremier tavaly volt, de sok helyen, például az Egyesült Államokban vagy Magyarországon csak most mutatják be a filmet.

JCM: Az, hogy végül mikor mutatják be a filmet, nem igazán rajtam, hanem nagyon sok külső tényezőn múlik. Mivel ez nem egy olyan film, ami sikerrel indulna az Oscar-versenyben ezért meg kell várni, míg a díjesélyes filmek időszaka lezárul és ezt követően keresi meg a forgalmazó a legideálisabb időpontot a bemutatóhoz. A világ többi része pedig igen gyakran igazodik az amerikai időponthoz és csak akkor, vagy utána küldik mozikba, ha ott már bemutatták, ami segíti a film népszerűsítését. 

Egyébként sem egyszerű manapság Hollywoodban az ehhez hasonló kisebb filmek sorsa, ugye?

JCM: Igen nehéz időszak. Részben azért, mert a DVD gyakorlatilag eltűnt, ami korábban az ilyen jellegű filmek finanszírozásának alapját jelentette. Hiszen biztosra lehetett venni, hogy egy bizonyos mennyiséget akkor is eladnak belőle, ha a mozikban megbukott. A másik fontos tényező, hogy nem jut már annyi figyelem az Egyesült Államokban a kis filmeknek, mint korábban. Az emberek már inkább a tévésorozatokkal foglalkoznak helyettük. Ritkán fordul elő, hogy emberek tömegei rohannak a moziba azért, hogy megnézzenek egy érdekesnek tűnő kisebb költségvetésű filmet. A legtöbben megvárják, hogy elérhető legyen Netflixen és az ehhez hasonló helyeken. Szerintem ezért készül kevesebb érdekesebb film, mert azok, amik elkészülnek, azoknak bele kell illeniük egy meghatározott zsánerbe, kellenek bele nagynevű színészek. Úgyhogy már nem olyan kreatív ez az időszak a kisebb költségvetésű filmek számára, mint az elmúlt 20 évben volt.

Ugyanakkor ha el is készül egy ilyen kisebb film még nehezebb dolga van, hogy kitűnjön a tömegből és a sok elérhető film és tévésorozat közül.

JCM: Minden évben van néhány ilyen film, aminek sikerül betörnie a köztudatba. A mi esetünkben rengeteget számít, hogy a kisfilmekre specializálódott A24 forgalmaz minket. Vagyis a lehető legjobb emberek dolgoznak velünk, Európában is. A stratégia pedig jelentős részben a közösségi médián keresztüli elérésre koncentrál, arra nincs pénz, hogy óriási bemutatókat szervezzenek, tévében reklámozzanak. Ugyanez volt a stratégia a Lady Bird, A szoba esetében is. Ezeket a filmeket elsősorban Instagramon és hasonló helyeken reklámozzák, hogy a fiatalok halljanak róluk. Az is sokat segít, hogy az A24 neve fogalom lett, egyre többen tudják, hogy az A24 filmekben közös, hogy kicsik és érdekesek, amik egyre több rajongót szereznek maguknak. Nem tudok róla, hogy korábban az ilyen jellegű filmeket sikeresen tudták volna a fiataloknak népszerűsíteni. Jó kezekben vagyunk.

A Hogyan csajozz egy földönkívülivel mintha érintené ezt a témát, amit említett a filmekkel kapcsolatban. Az abban látható földönkívülieknek meg kell maradniuk az előre elrendelt kasztjukban és megfelelni bizonyos szempontoknak, ahogy azt manapság a nagyköltségvetésű filmektől is elvárják.

JCM: Ez igaz. A filmünk egy punk tündérmese és még a punkok is elveszhetnek néha a szabályok között. A filmben az egyik főszereplő mindenkitől megkérdezi, hogy mit is jelent a punk valójában és mindenkitől másféle választ kap. Számomra a legjobb megfogalmazás, hogy a punk a a fejlődésért végzett zavarkeltés. Levágni valamit, hogy helyette egészségesebb dolog nőhessen. Zeneileg nem volt igazán innovatív a punk, de a stílus az volt, és ez számos másík stílus előtt nyitotta meg az utat. Ez volt az igazi úttörő, ami után olyan stílusok is népszerűvé válhattak, mint a poszt-punk. A mi esetünkben van a punk fiú és a földönkívüli lány, akik mindketten a szerelmükön keresztül tudnak egy olyan kolóniát létrehozni, ami jobb bármelyik másikukénál. Ami nem a pusztításról és a halálról, hanem a fejlődésről szól. A földönkívüliek elfeledkeztek a szívről, miközben ott lakik a lélek is. A szerelem pont arról szól, hogy beengedjünk valami újat és kiengedjünk valamit magunkból.

Nicole Kidman volt a legnagyobb sztár a filmben, de ha jól tudom a forgatáson nem ment minden simán.

JCM: Hát, egyszer fejbe verték egy gitárral. Az egyik punk jelenet nem volt számára annyira szórakoztató. Nem mindig volt kényelmes a díszletünkben lenni, sokszor volt káosz. Nem igazán tetszett neki, hogy ilyen helyzetekbe került és mondta is nekem, hogy "Most kint vagyok a komfort zónámból" én pedig mondtam neki, hogy tudom és nagyon sajnálom. Ő egy olyan színész, aki szándékosan keresi azokat a rendezőket, akik kiviszik őt a komfortzónájából. Ő azon kevés sztárok közé tartozik, akik aktívan keresik a lehetőséget, hogy olyan csodabogarakkal dolgozzon, mint Lars Von Trier, Park Chan-wook, akik megijesztik őt. Nicole nagyon profin kezelte a balesetet. Nem érezte magát túl kényelmesen a forgatáson, viszont itt is kiderült, hogy ő azok közé a színészek közé tartozik, aki nem fél összekoszolni magát a siker érdekében. Lenyűgöző dolog. A Kate Winslet-hez hasonló színésznők nem fognak ilyet elvállalni, olyan projekt kell nekik, aminek nagyobb esélye van díjakat nyerni. Nicole viszont keresi a furcsa filmeket és a szokatlan helyzeteket, miközben a magánélete nyugodtabb, mint a legtöbb embernek. Egy farmon él, a gyerekivel, akivel sokat lovagolnak, a személyisége tehát ilyen country, miközben a munkája mindig legalább egy kicsit veszélyes.

Ha jól tudom, akkor Gazdag Gyula az ön tanára volt korábban, igaz?

JCM: Igen! Egy csodálatos ember volt, aki nagyon fontos volt számomra a Sundance laborban. És érdekes módon életem legpunkabb élménye Budapesten esett meg velem 1988-ban. Ott voltam, mikor elkezdődtek a kommunista kormánnyal szembeni első tüntetések. Egy tévéfilmet forgattam Budapesten, a Sátánkeringő Bécsbent, és el akartam menni egy punkkoncertre, a The Ex nevű holland punk banda pedig pont ott lépett fel. A tömeg közepén ment a pogó, nem az elején, azt hiszem azért, hogy elrejtsék a biztonságiak elől, akik egyébként félbeszakították volna a koncertet. Az volt a szocialista rendszer végének kezdete, és nagyon megható és nagy hatást gyakorolt rám, hogy az emberek kezdték megtalálni ezt a fajta szabadságot. Magyarország mindig is élen járt abban, hogy fellázadjon a szovjet uralom ellen és ott voltam, mikor ez történt, nagyon meghatározó szakasz volt az életemben. Magyarországnak talán most is nagy szüksége lenne egy kicsire ebből a punk szellemiségből. Szerintem elég szomorú, amit Orbán csinál, de azt hiszem, hogy nem lehet ő a végkifejlete annak a punk szellemiségnek, amit akkor láttam Budapesten. Mert megint a félelemről van szó, az idegenektől való félelemről. Az a koncert olyan megható volt, mert ott voltak ezek a fiatal rajongók a világ minden pontjáról és pontosan értették, hogy egy nagy világban élnek, ami épp most nyílik ki, ahelyett, hogy méginkább beszűkülne. Persze a földönkívüliek is azt mondják, hogy zárjuk be az összes ajtót, mindenki haljon meg együtt, ugyanazok a nyelvek, színek legyenek mindenkinek.

A film témái nagyon passzolnak ahhoz, amit ma Magyarországon sokan éreznek.

Igen, sajnos. De ugyanez a helyzet az Egyesült Államokban is Trumppal, az Egyesült Királyságban pedig ott a Brexit. Ráadásul véletlenül egy Brexit metafora is került a filmünkbe, ahol a földönkívüli angol zászlóba burkolózva ugranak le az épületekről. Pedig ezt még azelőtt vettük fel, hogy ez az egész megtörtént volna.

Ne maradjon le semmiről!