Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAmikor a fekete rendőr beépült a Ku Klux Klánba
Cannes-ban mutatták be először a veterán Spike Lee (Do The Right Thing, Chi-Raq) legújabb filmjét, a már címével is eléggé beszédes BlacKkKlansmant, ami egy igaz történeten alapul: 1978-nan Ron Stalworth volt az első fekete rendőr Colorado Springsben. Egy nap puszta érdeklődésből felhívott egy telefonszámot, amit a Ku Klux Klan egyik újsághirdetésében talált, nem sokkal később pedig már őt hívták fel, hogy nem szeretne-e csatlakozni hozzájuk.
Stalworth pedig beépült a KKK-ba, méghozzá úgy, hogy telefonon ő tartotta velük a kapcsolatot, és amikor meg kellett jelennie személyesen, akkor az egyik (fehér) kollégája játszotta őt. A sztoriból könyv is készült, júniusban fog megjelenni Black Klansman címmel.
A filmben John David Washington, egykori amerikai focista játssza Stalworthöt, Adam Driver pedig az álklántagot. Az idén a Tűnj el! című filmjével Oscar-díjat nyert Jordan Peele az egyik producer, szóval a hype már meglesz, bár nem mintha különösebben szükség lenne rá, 2018-ban az Egyesült Államokban még ugyanannyira téma a faji megkülönböztetés, mint 1978-ban. Spike Lee pedig már a karrierje kezdete óta ezzel foglalkozik (pár kivétellel, lásd a bankrablós A belső ember), és most lehet, hogy a 2002-es Az utolsó éjjel óta újra bele tud nyúlni a darázsfészekbe.
Az előzetes alapján sikerülhet is neki, mert a BlacKkKlansman bombajól néz ki, vicces, izgalmas, pörgős, és szatirikus. Sőt, a hétfői cannes-i premieren állítólag 10 perces ováció fogadta a filmet.
A BlacKkKlansman augusztus 10-án kerül az amerikai mozikba, pont egy évvel a charlottesville-i zavargások után. Magyar premierről egyelőre nem tudni.
Rovataink a Facebookon