Nem mindig éri meg jó apának lenni

Hozzá vagyok szokva a nyomasztó filmekhez, engem nem zavarnak, sőt sokszor kifejezetten kedvelem is a nyomasztást. A Három hegycsúcs című filmmel azonban azonban azt hiszem az a legnagyobb probléma, hogy a nyomasztáson kívül semmi pluszt nem ad, hacsak azt nem, hogy másfél órán keresztül bámulhatja az ember a két gyönyörű főszereplőt, az argentin származású Bérénice Bejót, és a többek között a Becstelen brigantykból megismert Alexander Fehlinget. De azt leszámítva, hogy főleg a film vége felé tényleg teljesen elér minket a rettegés, kevés dolog marad velünk utána.

A történet szerint Aaron és Lea szenvedélyes kapcsolatban élnek immár két éve, és lassan szeretnének közös életet és gyereket. Annyi csak a némi nehézség, hogy Lea francia, pasija német, és bejön a képbe még Lea előző házasságából származó kisfia, Tristan is, aki egyrészt félig angol, másrészt úgy tűnik nem veszi túl könnyen a szülei válását.

Pedig Aron mindent megtesz, hogy apjának tekintse őt a kisfiú. Neveli, segíti, tanítja, és nagyon kedves vele. Tristan azonban ambivalens, néhol apának szólítja, máskor pedig egy klasszikus horrorba élő gonoszság bukik fel belőle, és legszívesebben fűrésszel vágná le nevelőapja karját. Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy nem hajlandó a saját ágyában aludni, így meglehetősen hátráltatja a szexet. Ami azért is kellemetlen mert a család éppen nyaral, bár elég furcsa módját választották a kikapcsolódásnak: a Dolomitok kopár csúcsai között, egy eldugott kunyhóban töltenek egy hetet, ahol se áram, se víz nincs.

Visszafogottan izgalmas

IMDB: 6,4/10

Index: 6,5/10

Én mondjuk nem csodálom, hogy ezek a körülmények csak fokozzák egy hétéves kisgyerek szorongását, bár rendkívül romantikusnak tűnik egyedül lenni a kopár, még nyáron is havas hegyek között, valójában ezt inkább csak Aaron élvezi. Hiszen ő tökéletes: szemtelenül jóképű, kigyúrt, türelmes, okos, rettenthetetlen és bátor, egy igazi ezermester, és még egy medvét is megölne a puszta kezével. Úgy tűnik, Tristant is egyre jobban idegesít a kisfiú, és elindul közöttük egy furcsa játszma, aminek már előre lehet tudni, hogy drámai kimenetele lesz. Őszintén szólva azt is lehet tudni, hogy mi, de azért nem spoilerezek.

A film utolsó harmadában valóban megérkezik a drámai feszültség, amikor már nem csak a harmonikus apa-gyerek kapcsolat, hanem az életben maradás a cél. Kissé idegesítő, hogy Aaron egy percre sem zökken ki a tökéletes szuperhős szerepéből, ami viszont a gyereket egyre nagyobb ellenállásra készteti. Egyszóval, ha van bármi tanulsága ennek a filmnek, akkor az annyi, hogy ne legyenek tökéletesek, merjenek hibázni, és soha, de soha ne nyaraljanak a hegyekben, mert nyomasztó. A film szép, a színészek jók, izgalom is van benne, szóval simán rá lehet szánni a Három hegycsúcsra egy estét, de azért túl sok maradandó élményt nem várjunk.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!