Nem csak abból lehet baj, hogy a szomszéd hangosan szexel

Amikor valakit recskázáson kap a szerelme, az simán kellemetlen. Amikor tagadás közben – nem, dehogy néztem pornót – tovább fut az amatőr felvétel a háttérben, az nyilván még kellemetlenebb. Amikor a nő felismeri a párját az intim szexvideón egy másik nővel, az már egyenesen tragikus. Aztán amikor a veszekedésre felébred a gyerek, és a nő a kislánnyal a karjában zavarja el a lakásból a lebukott férfit, az maga a megsemmisítő vereség. Márpedig A fa alatt főszereplőjével, Atlival pontosan ez történik mindjárt a film legelején.

Ez a drámai fokozódás pedig nagyszerűen összefoglalja, hogy milyen film is az izlandi Hafsteinn Gunnar Sigurðsson legfrissebb munkája, ami egyébként Izland Oscar-jelölése volt. “Az emberek szeretnek a szőnyeg alá seperni mindent, de van egy pont, ami után már nem lehet. És akkor kezdenek el nagyon rosszra fordulni a dolgok” – mondta egy interjúban a reykjavíki rendező. A fa alattban pedig pontosan azt mutatja meg, hogy mennyire baromira rosszra tudnak fordulni a dolgok. A néző pedig nem fogja zsebre tenni, amit az arcába kap, ezt garantálom.

De a sztori felvázolásában még csak ott tartottam, hogy Atlit, a fiatal apukát, kidobja a gyereke anyja, ő meg jobb híján hazaköltözik a szüleihez, nyilván annak reményében, hogy ott majd némi nyugalmat talál. Szerencsétlen fickó azonban a válása küszöbén (hiszen a nő a történtek után érthetően nem szeretne vele maradni) egy háború kellős közepén találja magát. Atli szüleinek kertjében ugyanis áll egy fa, ami árnyékot vet a szomszédok kertjére, akik nem igazán örülnek ennek, hiszen nem lehet tőle napozni.

Bármilyen nevetségesen hangzik ez, ne feledjük, hogy a történet Izlandon játszódik, ahol egészen más jelentősége van a napfénynek, mint mondjuk felénk vagy más délebbi országokban. Sigurðsson szerint ráadásul az izlandiak az átlagosnál kicsit jobban ragaszkodnak a fáikhoz, hiszen nem mindenkinek nő a kertjében, így jobban megbecsülik, ha van. A rendező arról is beszélt korábban, hogy Izlandon komoly hagyományai vannak a szomszédok közötti acsarkodásoknak, és az egyik leghíresebb ilyen sztorit épp egy kertben álló fa szülte.

Atliék szüleinél előbb csak csak a macska tűnik el, meg az autó kerekei lyukadnak ki, aztán egyre betegebb dolgok történnek, a szomszédok közti viszony valódi háborúvá mérgesedik.

Számomra ez a történet a háborúról szól

– jelentette ki Sigurðsson, akinek egyébként a legelső nagyjátékfilmje az az Either Way (Á annan veg) volt, amelyből aztán David Gordon Green készített remake-et Prince Avalanche címmel (magyarul megkapta a Texas hercege alcímet is), olyanok főszereplésével, mint Paul Rudd és Emile Hirsch, az Út a vadonba főszereplője.

Sigurðsson gondosan ügyelt arra, hogy a karakterek ne fekete-fehérek legyenek, hogy mindannyiuk helyzetét át tudjuk érezni, még akkor is, ha a cselekedeteiket gyakran nem találjuk rokonszenvesnek. A történetben nincsen jó vagy rossz, a rendező úgy fogalmazott, minden szereplőjét szereti, és valóban: ahogy a viaskodás közben kirajzolónak az egyes karakterek drámái (van belőlük bőven), mindannyiuk motivációit megértjük majd, ami csak még tragikusabbá teszi az egész küzdelmet.

Atli azonban nem száll bele a háborúba, passzív elszenvedője az eseményeknek, jobban el van foglalva a saját tragédiájával: hogy nemcsak a feleségét veszítheti el, hanem akár a kislányát is. A fa alatt így mindjárt három párkapcsolatot mutat be, három teljesen különböző történettel, és mindhárom kapcsolat a férfi-női viszonyok valamelyik egészen más stációjánál jár éppen: a legfiatalabbak, Atliék közvetlenül a válás előtt állnak, a szülei már ezer éve együtt élnek egy nem nem annyira boldog, de azért még működő házasságban, a szomszédban élő fickó meg már túl van egy váláson, és éppen egy új nővel próbál meg új életet kezdeni.

Méghozzá az egyre jobban elfajuló hepciáskodás nélkül is. A szomszédok egy ponton akár békét is köthetnének, tényleg csak egy hajszálon múlik, hogy kompromisszum szülessen, de helyette csak még jobban elmérgesedik a viszony. A harag és az indulatok ereje aztán olyan messzire sodorja a bagatellnek tűnő alapszituációt a realitástól, hogy onnan már tényleg nem lehet kiszállni a konfliktusos helyzetből, és a felek eljutnak arra a szintre, hogy szinte bármire képesek legyenek a saját igazukért.

Sigurðsson pedig azzal csap igazán arcon, hogy bemutatja, meddig fajulhat ez a gyűlölet és elutasítás. A történet végén érdemes elgondolkodni, hogy honnan indultunk, mi vezetett idáig, sőt, még talán azon is, hogy mi volt a szerepe a nőknek és a férfiaknak ebben a küzdelemben. A fa alatt egy okosan építkező családi dráma, sőt, tragédia, ami nemcsak a háború, hanem egyúttal az emberek természetét is remekül ábrázolja – néha viccesen, néha nem viccesen. Ha pedig a két egymás mellett élő pár helyére valamilyen vallási közösséget vagy népcsoportot képzelünk oda, akkor még talán a világ történéseit is jobban értjük.