Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEttől a filmtől rohant pszichiáterhez Dakota Johnson
Most tessék elképzelni, milyen lehetett melózni úgy egy filmen, hogy a stáb egy hegytetőn álló kastélyszállóban lakott a forgatás alatt, amiben nem működött a fűtés, és a tetőn vagy harminc telefonpózna állt, amitől, legalábbis a főszereplő Dakota Johnson szerint úgy feltöltődött mindenki elektromossággal, hogy ha hozzáért valakihez, máris megrázta. És mindehhez jött az, hogy a film, a Suspiria egy természetfelettis-démonos-boszorkányos horror, aminek eredetijét az olasz horrormester Dario Argento legjobb filmjének tartják. Jóhogy kikészült.
A fenti előzetesből ugyan nem jön le, de a film egy amerikai balett-táncosnő története, aki Berlinbe megy egy nagynevű táncakadémiára, de amikor egyre tűnnek el a diákok és kerülnek elő brutálisan lemészárolva, szép lassan rájön, hogy az akadémia valami sátáni összeesküvés fedősterve, vagy valami ilyesmi. Az előzetes nem sok mindent árul el a filmből, de a hangulatról tök jó képet ad - aki szereti az ilyesmit, a premier napján ott fog toporogni a mozi előtt, aki meg nem, azt úgysem lehet bevinni egy ilyen filmre.
A filmben Johnson mellett (aki, tegyük hozzá gyorsan, komolyabb károk nélkül megúszta a Szürke ötven árnyalata-trilógia filmjeinek forgatását is, pedig ha falnak megy az unalomtól és az ostoba forgatókönyvektől, nem csodálkozott volna senki) Tilda Swinton, Mia Goth, Lutz Ebersdorf, Chloë Grace Moretz és Jessica Harper is szerepel, utóbbi az 1977-es eredetiben Johnson szerepét játszotta. A rendezője Luca Guadagnino, az írója David Kajganich volt.
Hazai bemutatóról egyelőre nem tudni.
Rovataink a Facebookon