Drágán add az életed a pokoli toronyban

Dwayne Johnson a Felhőkarcolóval ért fel az akcióhős-májerség csúcsára, képletesen, és a szó szoros értelmében véve is. Ez az a film ugyanis, amiben az esélyek kiegyenlítéséhez a forgatókönyvírók az ötödik percben elveszik A Szikla egyik lábát, mert így a nézők talán elhiszik, hogy van esélye ellene annak a 12 kommandós nyikhajnak, akivel a 103. percre le kell számolnia. 

Ez az a film, amit az eddig csak vígjátékokat rendező Rawson Marshall Thurber kábé úgy rakhatott össze (és írt meg, mert a forgatókönyv is az övé), hogy megkérdezte a haverjait, mi legyen benne, és eleve, mik azok a kötelező körök, amiket egy ilyen filmnek meg kell futnia. Aztán fogta ezt a checklistet, és elkezdte kipipálgatni rajta az elemeket, és amikor a végére ért, leadta a kész filmet. A Felhőkarcolóban semmi, de semmi olyan nincs, amit eddig ne láttunk volna és egy olyan fordulat sem jön szembe, amit ne láttunk volna előre. Szimpatikus, de esendő főhős? Pipa. Első blikkre lehetetlen küldetés? Pipa. Halálos veszélybe kerülő rokonság mint motiváció? Pipa. Tűzön-vízen átgázoló, saját testi épségét nem kímélő főhős? Pipa. Látványos, a józan észnek és fizika törvényeinek ellentmondó, meseszerű akciójelenetek? Pipa.

A Die Hard, amiből a Felhőkarcoló az egészségesnél is többet merít, bevezette az esendő akciósztár figuráját a moziba, az addig legyőzhetetlennek látszó és úgy is viselkedő izomagyak helyett jött egy atlétás, mezítlábas rendőr, aki iszonyatosan sokat szív a film végéig, és a néző egy addig ismeretlen szinten tud azonosulni vele. Vérzik a lába, a feje, a karja, fogja a kés, a golyó, hat rá a fizika, de eltökéltsége nem ismer határt, és addig megy, míg meg nem menti a feleségét a gonosz német terroristavezértől.

A Felhőkarcolóban Dwayne Johnson egy veterán katonából lett FBI-kommandósból lett biztonságtechnikai szakit alakít, akit tíz évvel azután, hogy egy akcióban elvesztette a fél lábát, megbíznak azzal, hogy a világ legmagasabb, legdrágább, legszuperebb toronyházának biztonsági rendszerét felmérje. Aztán kiderül, hogy a házban van valami basz, ami nagyon kell egy rakás rosszarcú fegyveresnek, és a megszerzésére a legjobb módszernek az tűnik, hogy felgyújtsák az egész hóbelevancot a francba. Szerencsétlenségükre ezen a ponton a felhőkarcolóban rekedt családja miatt aggódó Johnsonnal találják magukat szemben.

A sztori egyébként ennyi, tényleg, minden, ami a 15. perc után történik, a hollywoodi sablonoknak megfelelően zajlik, a főhős elé egyre nagyobb akadályok gördülnek, de ő mindet legyűri,

Johnson pont olyan lelkesedéssel és elsöprő lendülettel alakítja ezt a karaktert is, mint a többit, a céljai nemesek és tiszták, nem lehet nem szeretni, és bár mindenki tudja, hogy úgyis ő fog nyerni, lehet picit izgulni a film három csúcspontját jelentő nagyszabású akciójeleneteken, melyek közül a leghihetőbb az, amikor a műlábú veterán 4 perc alatt felmászik egy 150 méter magas daru tetejére, majd onnan átugrik a toronyházba. (Jó, nekifut, nem helyből.)

A Die Hard mellett persze hatott a filmre a Pokoli torony, de nyomokban a Mission Impossible is felfedezhető benne, de ez nem baj, mert ezt legfeljebb utólag tudatosítja magában az ember - addig, míg a moziban ül és zabálja a popcornt, csak arra tud figyelni, hogy mekkora ez a faszi. Különösen akkor, ha IMAX-ban nézi a filmet. Az a rém szimpatikus a filmben, hogy a karakter testi fogyatékát kifejezett előnynek állítja be, a csehovi műláb a főhőst legalább három olyan csávából kihúzza, amelyikben egy ép exkommandós szörnyet halt volna. Arra is odafigyeltek, hogy a Neve Campbell alakította feleség ne a szokásos "bajban levő, magában tuti meghaló nő, de hálistennek jön egy faszi, aki majd kimenti" legyen, hanem egy olyan sebész, aki dettó veterán, és nagyon is tud vigyázni magára és a gyerekeire.

A többi szereplőre már nem jutott elég bit vagy kreativitás, a gonoszok kétdimenziós karikatúrák, a rendőrök csak biodíszletként vannak jelen és végszavazni a néha megbicsakló történetet továbbrugdosó, elképesztően béna dialógusokban. A látvánnyal nincs gond, az épület szép és kellőképpen futurisztikus, a lángok hitelesek és félelmetesek,  az akciókat rendesen összerakták, csak az a lazaság hiányzik belőle, ami Johnson filmjeire általában jellemző, és amivel John McClane is beszólt a terroristáknak annak idején.

A film nem újítja meg az akciófilmek műfaját, de mivel azon kevés nyári blockbuster egyike, amit a stúdió nem képregényalapra húzott fel, nem folytatás és nem is remake, simán lehet sikerfilm. Jó, ha csak abból indulunk ki, hogy Johnson előző négy filmje átlagosan 675 millió dollárt termelt, ez nem is lenne meglepő. 125 millióból gyártották, vagy 75 tuti elment promócióra, szóval 200-ról indul a számláló, de a kínai piac egymaga visszatermeli majd a gyártási költséget két hét alatt, nem véletlenül játszódik a film Hong Kongban, rengeteg kínai szereplő és statiszta alkalmazásával (de persze Vancouverben forgatták, mert ott olcsóbb volt).