Egy akcióthrillernek legyen már töke

Denzel Washington kezd öregedni. Ezzel nem tud mit kezdeni, ez van, mindenki így jár. Hiába adnak rá öltönyt, a rémes szabás alatt látszik a pocak, a mozgásából már kiveszett az a ruganyosság, amitől olyan volt a Kiképzésben, mint egy párduc. Nem néz ki 63 évesnek, de karrierje első folytatásában, a Védelmező 2-ben egy sokkal lelassultabb karaktert alakít, mint az első filmben: a Védelmező egy rendesen összerakott szakemberthriller volt, a Védelmező 2 meg ennek a lelassított parafrázisa.

Aki azt várja a filmtől, hogy olyan lesz, mint az előzetese – ami, hadd tegyem hozzá sietve, az egyik legjobb volt idén –, csalódni fog. Egy két és fél perces hentelésorgiát nem lehet 129 percen át vinni, ha a Denzel alakította egykori bérgyilkos abban a tempóban irtja a lakosságot, a film végére Bostonban nem marad élő ember. A Védelmező 2 egy elég intenzív, fél perces gyilkolászással indul, de félórára leül, utána megint elszabadul az eszement erőszak, majd 35 másodperccel később már nyugi van. Ez a hullámzás jellemző egészen az utolsó 20 percig, ami egy elég bénán összerakott nagy akciójelenet lett, de valahogy még ezt is le tudta úgy lassítani a rendező Antoine Fuqua, hogy az ember az órát nézze közben.

Értem én a szándékot valahol, a folytatás az első filmben feltett kérdésre (Ki maga? - kérdezte az egyik áldozat Denzeltől, de hiába) igyekszik valamiféle választ adni, de csak szőrmentén. Sajnos nemhogy mi nem tudjuk meg, ki ez a pali valójában, de ő maga sem, és ezzel az a legnagyobb baj, hogy mivel a főszereplőt sem izgatja ez az egzisztenciális kérdés, így engem, a nézőt, meg pláne hidegen hagyja. Felületes választ kapunk persze, Robert McCall egy olyan ember, aki kiegyenlíti a számlát, másét leginkább, mert ha jobban belegondolunk, addig, míg bele nem folyt más emberek dolgába, őt senki nem baszogatta egyik filmben sem.

Ebben nagyon más a Védelmező-franchise, mint a többi szakemberthriller, mondjuk az Elrabolva-sorozat vagy a John Wick-filmek, mármint abban, hogy azokban a főhős azért lép akcióba és dobja sutba az önként kiváltott nyugdíjasigazolványt, mert bántották a lányát/feleségét/kutyáját. McCall az első filmben egy prosti miatt irtja ki az orosz maffiát, a másodikban meg attól lesz zabos, hogy egykori főnökét ölik meg.

A második film története - a mellékküldetéseken kívül - éppen ezért elég vékonyka: a főnökasszonyt megölik, őt Denzel szerette, így bosszút áll. Ez, nyomozással, tokkal-vonóval együtt nem elég egy tévésorozat heti epizódjára sem, így a forgatókönyvbe bekerültek ún. karakterépítő mellékszálak is, amikben Denzel segít egy zsidó holokauszttúlélőn, az arab szomszédasszonyán és kvázi apaként viselkedik egy tehetséges képzőművésznek beállított, de gengszterkedéssel kacérkodó, fekete fiatalemberrel.

Ezek a szálak viszont magához a történethez nem nagyon kellenek, az ezektől függetlenül is megáll, mármint úgy, ahogy, a maga alá húzott vékony jégen. Az akciójelenetek intenzitása és az a szadizmus, amivel McCall lerendezi az ellent bármilyen keze ügyébe kerülő tárggyal, csak annak lesz meglepő, aki nem látta az első filmet. McCall, az egykori bérgyilkos, mindennel képes gyilkolni, neki nem kell kés vagy lőfegyver, elég egy hitelkártya vagy egy konyharuha. Ez a része a filmnek működik, bár azt már egyre nehezebben hiszi el az ember, hogy egy-egy ilyen csörtét meg lehet úszni egy karcolás nélkül is, pedig de.

A zárójeleneten látszik leginkább, hogy nem nagyon volt pénz a filmre. 62 millióból forgatták, amiből Denzel tízmilliót tuti elvitt, így a vizuális effektekre már nem nagyon maradt lóvé, a hurrikánban egymásnak eső szereplők csetlenek-botlanak a zöld háttér előtt, és mintha nem igazán sikerült volna beleélniük magukat a drámába úgy, hogy azt üvölti nekik a rendező, hogy "és most szakad az eső, és kurva nagy szél fúj, de pénzünk nem volt eső- és szélgépre, tessék!" Ami azért idegesítő, mert van egy autós verekedés, amit annyira jól vettek fel, hogy rendesen elhittem, hogy ez lehetséges, mármint menet közben, forgalommal szemben haladva verekedni az utassal, aki éppen meg akarja bicskázni az embert.

Denzelre viszont nem lehet panasz. Mondjuk ő egy stabil, átlag feletti szint alá egyszerűen genetikailag képtelen lemenni, ha végignézzük a karrierjét, nem találunk egy olyan filmet sem benne, amire azt mondanánk, hogy hű, de szar volt benne. Kisugárzása van, eladja a karaktert, egy percig sem kételkedsz annak hitelességében. Ezek egy olyan képesség, amivel csak az igazán nagyok bírnak, éppen ezért idegesítő, amikor egy teljesen átlagos filmre pazarolja a tehetségét, amiből, ha kiszednek úgy 50 percnyi üresjáratot, egész fasza kis filmet lehetett volna összerakni.