Chris Hemsworth a Star Trek helyett egy akcióthriller főszereplője lesz

2018.08.31. 09:27

Chris Hemsworth, a Marvel-képregényfilmekben Thort játszó színész nemrég jelentette be, hogy bár zajlottak róla tárgyalások, mégsem vesz majd részt a Star Trek negyedik részében. De nem kellett sok idő, hogy arról is érkezzen hír, mi lesz a sztár következő filmje.

Hemsworth lesz a főszereplője a Dhaka című akcióthrillernek, amelynek bár a sztori szintjén semmi köze nem lesz hozzá, az alkotók révén sok szálon kötődik a Marvel-univerzum szuperhősfilmjeihez - tudta meg a Hollywood Reporter. Az akcióthrillert a színész régi ismerősei, a Russo testvérek (Joe és Anthony) írják, akik a Bosszúállók: Végtelen háború mellett két Amerika Kapitány-filmet, A tél katonáját és a Polgárháborút is rendezték. A film producerei is ők lesznek.

A film Sam Hargrave rendezői debütálása lesz. Hargrave szintén régi Marvel-motoros: kaszkadőr-koordinátorként vett részt a filmek forgatásán, és ő maga volt Amerika Kapitány, azaz Chris Evans dublőre. A Dhaka a Netflix számára készül majd.

A sztori egy kiégett zsoldosról szól majd (őt játssza Hemsworth), akit arra bérelnek fel, hogy védje meg egy üzletember fiát. A filmet november környékén kezdik majd forgatni Indiában és Indonéziában. A forgatás márciusig tart majd, ami azt is jelenti, hogy ha Hemsworth mégis meggondolná magát, utána csatlakozhatna a Star Trek csapatához.

Ne maradjon le semmiről!



  • Vennék
  • Hírek