Huszonhét év után nyert újra diák-Oscart egy magyar film
További Cinematrix cikkek
-
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről
- Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
- A kartellfőnök elhagyta a feleségét, aztán ő lett másvalaki asszonya
- Gondozóintézetbe került Lars von Trier
- Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”
Az Ostrom című filmmel bekerült a diák-Oscarként emlegetett Student Academy Awards három díjazottja közé a Szürke senkiket jegyző Kovács István, így a film akár az Oscar-díjért is versenybe szállhat majd, írja a filmalap.
![Kovács István](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2092/20928/209280/20928044_8b776d5a9e580b18932c99e1428af60c_wm.jpg)
Az alkotás a nemzetközi fikciós rövidfilm kategóriában került be az első háromba, de az, hogy arany-, ezüst- vagy bronzérmet nyert, csak október 11-én derül majd ki, akkor lesz ugyanis a díjátadó Los Angelesben.
Az ugyanakkor már biztos, hogy az Oscar szabályzata szerint ennek a díjnak köszönhetően a filmet benevezhetik a legjobb rövidfilm kategóriába, így
akár az Oscar-díjért is versenybe szállhat majd, ha bekerül a jelöltek közé az akadémiai tagok szavazatai alapján.
A 23 perces Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani – áll a szinopszisban, a film egy részletét pedig már meg is lehet nézni.
Osvárt Andrea fülébe búgják a tutit
Egyik filmben pöcspuskákkal vadásznak liberális békaemberekre, a másikban meg két ember találkozik, aztán megjelenik egy steampunk robot. Átnyálaztuk az új magyar rövidfilmeket a Friss Hús programjából.
A főbb szerepeket többségében bosnyák színészek (Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic, Radoje Cupic, Nenad Pecinar) alakítják, magyar részről Trill Zsolt és Keszég László tűnik fel a történetben. Az Ostrom nemzetközi premierjét a nemrég lezajlott Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon tartották, itthon pedig az áprilisi Friss Húson debütált a film, ahol különdíjat is kapott. Ennek apropóján írtunk róla mi is a rövidfilmfesztivált beharangozó cikkünkben.
A részben a filmalap támogatásával készült Ostrom a 32 éves Kovács István diplomafilmje a Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterszakán, ahol Enyedi Ildikó volt az osztályfőnöke. A rendező korábban ugyanitt Szász János és Janisch Attila hároméves filmrendező alapképzésén tanult, már akkori diplomamunkájával, a Betonzajjal felhívta magára a figyelmet, később pedig az első világháborús Szürke senkiket készítette el.
Erre a filmre vártunk száz éve
Bár a Szürke senkik tévéfilm, mégis fontos adósságot törleszt: végre van első világháborús filmünk.
A diák-Oscarra idén összesen 1582 nevezés érkezett. Ezek közül hét kategóriában összesen 39 film versenyzik a díjakért. Az elmúlt két évben az SZFE végzőseinek két filmje is bejutott a legjobbak közé: 2016-ban a Kis Hajni által jegyzett Szép alak, tavaly pedig Freund Ádám rendezése, a Földiek volt versenyben. A nemzetközi filmes egyetemek közül egyedül a Baden-württembergi Filmakadémia ért el hasonló eredményt: tőlük az elmúlt két évben és idén is érkezett jelölt film.
Magyar film egyébként utoljára 27 éve nyert diák-Oscart, 1991-ben Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt... című filmje kapta meg az elismerést.
Rovataink a Facebookon