Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Sony kiherélte Venomot is?
Hamarosan a moziba kerül a Marvel legújabb szuperhősfilmje, a Venom, amiben egy földönkívüli szimbióta összebandázik a Tom Hardy alakította gazdatesttel, és mivel nem éppen ugyanúgy gondolkodik az emberi élet szentségéről, mint mondjuk mi, elég nagy dúlást végez a képernyőn - már ha arra alapozzuk a filmet, amit a képregényekből tudunk Venomról, Pókember egyik nemeziséről. A Sony nem erre alapozott.
Eddig is lehetett tudni, hogy a stúdió és a rendező Ruben Fleischer nem egyformán gondolkodott arról, minek kellene beleférnie egy ilyen lényről szóló filmbe. A Sonyt nagyjából az érdekelte, hogy annyi vér és erőszak maradjon csak benne, hogy az amerikai korhatárbizottság ne az R, azaz 18-as karikával jelzett kategóriába sorolja a filmet, hanem a PG-13-asba, ami valahol a mi 12-es és 16-os karikáink között mozog és leginkább a régebben használt 14-esnek feleltethető meg.
Ők nyertek, ahogy az esetek 99 százalékában történni szokott, hiszen az a stúdió, ami 100 millió dollárt meg az apót tolja be egy film gyártásába, meg legalább még ötvenet a promótálásába, kétszer is meggondolja, hogy elveszítse a gyerekeket és kiskamaszokat egy letépett fej vagy kiszívott csontvelő miatt, bármennyire is faszán mutat az az IMAX-vásznon közeliben. A Venom tehát pont olyan kiherélt filmnek ígérkezik, mint a töketlen Slender Man című horror volt, és igen, azt is a Sony forgalmazta.
Fleischer azt nyilatkozta, hogy elment a falig a korhatáros tartalmat illetően, és annyi erőszak és vér maradt a filmben, hogy alig hitt a fülének, amikor hallotta, hogy PG-13-as besorolást kapott. A Sony viszont erőteljesen tökön szúrta magát ezzel a húzással, hiszen a karakter és a főszerepet játszó Tom Hardy egyértelműen nem a kiskamaszokra targetált kontent, Hardy tán nem is szerepelt olyan filmben soha, amiben ne kellett volna agyonvernie valakit, sűrű káromkodások közepette lövöldöznie vagy pucéron roihangálnia.
Az október 5-én moziba kerülő Venom 1 óra 52 perces lesz, és ha sikeres (márpedig csak a nyitóhétvégére 65-70 milliós bevételt várnak tőle, ami meg nagyon nem rossz), akkor beindíthat egy második Marvel-franchise-t a Marvel Univerzum mellé, olyat, amiben Morbius, Silk, Jackpot, és Nightwatch is szerepel akiknek a magyar nevét akkor sem fogom tudni megmondani, ha egy idegen szimbiótával közös testet birtokló Tom Hardy kérdezi.
Rovataink a Facebookon