Túl sokszor láttuk már ezt a filmet

Ha valaki 2018-ban betévedt egy moziba, akkor a plakátokra tekintve azt vehette észre, hogy mostanra Hollywoodban tényleg nem adnak már semmi másra pénzt, csak folytatásokra. Ezek pedig egyre gyakrabban nem is azért készülnek, hogy gyorsan meglovagolják az előző rész sikereit, hanem a nosztalgia miatt. Ez segített például a Hihetetlen család folytatásának, ami 14 évvel az eredeti után készült el, hogy rekordot döntsön az amerikai piacon, és szintén emiatt lett a magyarok kedvenc filmje a Mamma Mia 2, 10 évvel az eredeti után. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy Johnny English figurája olyan sok embernek hiányzott volna, mégis az első hétvégéjén több, mint 50 ezer néző volt kíváncsi a szerencsétlen titkosügynök harmadik filmjére. 

A karakter először 2003-ban tűnt fel a mozikban, majd 2011-ben érkezett meg a második rész és most, ha minden igaz, Rowan Atkinson a harmadik résszel búcsúzik a szereptől. Mondjuk nem tudom miért érezték úgy a készítők, hogy van bármi a tarsolyukban, amit el kell mesélniük, ugyanis az utolsó filmben nem sikerült egyetlen olyan pillanatot sem összehozni, amit ne láttunk már ehhez hasonló paródiákban.

Az indítás is a lehető legkiszámíthatóbb: mivel Anglia összes bevethető titkosügynöke lelepleződött, ezért már csak a nyugdíjazott kémek jöhetnek szóba, mint English, akiről mindenki tudja, hogy egy kétlábon járó szerencsétlenség, de ez mégsem zavar senkit. Harmadszor kell megmentenie a világot úgy, hogy közben minden egyes megmozdulásával hülyét csinál magából, csak ez mostanra már nem vicces. 

A film nem titkolja el a tényt, hogy Johnny English egy olyan kémtípust parodizál, ami évtizedekkel ezelőtt kiment a divatból, hiszen a 60-as és a 70-es évekbeli James Bond figurája ihlette. A szokásos, kütyüket kiosztó jelenetben, a fiatal tech guru azt mondja, hogy manapság már az ügynököknek nem is adnak fegyvert, mert minek. Mikor English viszont ragaszkodik hozzák, hogy kapjon egyet, akkor a pisztolyt azzal a szöveggel adják át neki, hogy vigyázzon, mert az nyomokban kesudiót tartalmazhat. Ez a film első 15 percében történik és nagyjából fel is készít arra, hogy milyen poénokra lehet a hátralévő közel másfél órában számítani.

A történetbe nem sikerült egyetlen meglepő fordulatot, váratlan helyszínt beleírni, szolgaian követi a James Bond receptet: egyik egzotikus helyszínről megyünk a másikra, be kell jutni egy puccos estélyre, és még egy tengeralattjáró is képbe kerül. Ez egyébként nem lenne olyan nagy baj, ha tudna erre valahogyan reagálni és nem csak azokat a poénokat sütné el, amiket már Leslie Nielsen is elkoptatott. 

Kötelező elemként van egy bajtársa English-nek, akit Ben Miller alakít. Bough az első részben szerepelt, de a másodikat kihagyta, most újra visszatér, azt viszont nem tudom, hogy minek, mert egyáltalán nem működnek együtt Atkinsonnal. Nincsen közöttük semmilyen összhang, plusz nem vicces, sokkal inkább idegesítő, ahogy Bough igyekszik ép ésszel kibírni azokat a helyzeteket, amikbe English hülyeségei miatt kerülnek. 

Talán furcsa is a meglepetésről beszélni a film kapcsán, hiszen mindenki, aki beül rá, az pont a bénázó, saját magát és a környezetét is lángra lobbantó, dadogó, szerencsétlenkedő főhősre kíváncsi. Túl sokszor viszont a film jó előre, szinte távirattal jelzi, hogy milyen poénok érkeznek 1-2 perc múlva. Így pedig tényleg nem tudom kiből tudnak előhozni néhány nevetést a moziban, mikor előre szólnak, hogy az autós üldözés azért lesz vicces, mert félúton kifogy majd a benzin. De máskor meg a nézők fogják pontosan tudni, hogy egy-egy helyzet hogyan oldódik meg. 2018-ban nem tudom, hogy ki gondolta eredeti ötletnek, hogy Johnny English egy lovagi páncélban bújjon el a rá vadászó verőemberek elől.

A forgatókönyv nem túl kedves a színészekkel, Rowan Atkinson Mr. Bean karakterével lett híres, akinek nem kellett megszólalnia ahhoz, hogy vicces legyen, a lényeg abban volt, ahogy reagált, vagy grimaszolt. A Johnny English harmadik részében viszont már semmi olyat nem tud mutatni, ami megbotránkoztató lenne. A film szeretne azzal viccelődni, hogy főszereplője mekkora őskövület, így nem érti a modern technológiát, de ezt olyan nagypapás stílusban teszi, hogy csak szimplán kínos.

Ben Millernél is jobban szenved az angol miniszterelnök szerepében Emma Thompson, aki nem tudom miért mondott igent erre a filmre, mert a szerepe mindössze idegeskedésből áll, csak azért van szükség a karakterére, hogy néha tovább tudjon gördülni a történet, egyébként egy poén sem jutott neki.

Olga Kurylenko 10 évvel ezelőtt Bond-filmben szerepelt, itt gyakorlatilag főszereplő, és amellett, hogy mindig nagyon szexi és csábos, annyi a feladata, hogy elhitesse a közönséggel: nem tűnik fel neki, hogy Johnny English milyen béna. Ezt nem túl nagy sikerrel teszi, de az ő szerepe is pontosan olyan a filmben, amit évtizedes klisékből raktak össze és meg sem próbáltak semmi újat hozzátenni. 

De az igazi mélypont a főgonosz, akit Elon Muskról és Mark Zuckerbergről mintáztak a készítők. Ezt a szerepet valamilyen érthetetlen oknál fogva Jake Lacy-re bízták, aki úgy néz ki, mint egy jóllakott óvodás és senki nem hiszi el róla, hogy ő a kattant zseni, aki a Szilícium-völgyben gazdagodott meg, de most mégis be akarja zárni az internetet, úgy ahogy van. 

Nem baj, hogy a Johnny English újra lecsap ilyen régimódi paródia akart lenni, de ha már ezt választotta, akkor néha megpróbálhatott volna valami olyasmihez nyúlni, amit még nem láttunk, hogy legyen valami létjogosultsága 2018-ban. Így viszont csak egy újabb, teljesen felesleges folytatás lett belőle.