Az ostoba gyűlöletet Magyarországról is érteni

001
2018.09.27. 19:57

A Blackkklansman, magyar címén Csuklyások elsőre pont olyan filmnek tűnik, amit innen, Közép-Kelet-Európából kicsit nehezebb értékelni. Nem azért, mert hülyék vagyunk, vagy éppen empátia nincsen bennünk, hanem egyszerűen nehéz megérteni a kulturális utalásait, erőviszonyait, és a minden perce alatt háborgó dühét: hogy abban az óriási országban sosem fog semmi megváltozni, mindig fognak masírozni nácik, akár csuklyában, akár anélkül, a feketéket mindig zrikálni, verni, püfölni fogják ok nélkül a rendőrök, ha nem éppen hátbalövik őket.

De csak elsőre tűnik olyan filmnek, mert amikor vége van Spike Lee majdnem két és fél órás, egyébként legalább feleennyinek tűnő tragikomédiájának, akkor úgy érezhetjük, hogy ezt még ebben az illiberális demokráciában is meg lehet érteni.

A Csuklyások igaz történetet dolgoz fel, de szinte csak az alapjait tartja meg, az alapok pedig a következők: a hetvenes években Ron Stallworth, a Colorado Springs-i rendőrség újonca beépült a Ku Klux Klánba. A titka az volt, hogy amíg telefonon ő tartotta a klántagokkal a kapcsolatot - egészen a szervezet fejéig, David Duke-hoz elért így -, addig a személyes találkozón kollégája, Flip Zimmermann játszotta el, hogy ő a négereket, zsidókat, mexikóiakat gyűlölő Stallworth.

Stallworth fekete. Zimmerman zsidó. Közös munkával kellett bebizonyítaniuk, hogy Ron Stallworth egy darab, létező személy, akinek ráadásul zsigerből gyűlölnie kellene azokat, akiből áll.

Érdemes megállni, és ebbe a helyzetbe belegondolni, mert hajmeresztő. És nagyon-nagyon vicces. De inkább hajmeresztő, még úgy is, hogy Lee, és a három forgatókönyvírója más korszakban, máshogy meséli el az igaz történetet.

 
304451 1537789179.5188

Index: 8/10

IMDb: 7,8

Metacritic: 83/100

És ahogy a filmbeli karakter, a Csuklyások is különböző, egymással ellentétes elemekből áll össze. Egyrészt ott van a társadalmi-politikai kontextus, amibe a kezdetektől belehelyezi magát: ez a korszak az, ahol ugyan már szívesen látták a feketéket rendőröknek, de még mindig kapták a gyűlölködő beszólásokat a kollégáktól. A Fekete Párducok már léteztek, nem volt szegregáció, a fekete hősöket (magánnyomozókat, striciket) bemutató blaxploitation-filmek dübörögtek a mozikban. Miközben a klán éppen úgy próbálta meg újraértelmezni magát, mintha csak egy márka lenne, elhagyták az elnevezéseket, a vezető Mágusból egyszerűen csak igazgató lett, mint egy cégnél, de még simán feladhattak egy apróhirdetést arról, hogy érdeklődő tagokat keresnek. És ott a film másik fele, ahogy a fajgyűlölettől, ostobaságtól, és egyszerű félelemtől teljesen nevetséges klántagokat egyszerűen csőbe húzza egy fekete és egy zsidó rendőr. A legnagyobb feketegyőlölőknek pedig elképzelésük sincs arról, hogy éppen micsoda tréfát űznek velük.

Ez a Csuklyások vicces része, de minden poén olyan, mintha valaki megpróbálná hirtelen egy beszólás után lerúgni a vesénket. A klántagok ostobasága vicces, de akkor már nem, amikor egy kiképzésen az erdő közepén lőgyakorlatot tartanak, és lefekvés előtt arról beszélgetnek a kedélyes nejükkel, hogy milyen jó lesz végre elkezdeni feketéket ölni. A cselekmény sem úgy durrbele módon indul el, hanem meg kell hallgatnunk a tökéletes nevű Dr. Kennebrew Beauregardot (Alec Baldwin), ahogy egy hatvanas évekre emlékeztető oktatófilmben elmagyarázza a zsidó háttérhatalom, és a fekete-kommunista hatalomátvétel összefüggéseit. De Beureagard nem egy tökéletes szónok, a vehemenciája ellenére bele-belebénázik a leghangzatosabb tirádákba. A figura egyszerre vicces és rémisztő, mert egy mondatot nem tud végigmondani rendesen, de amit mond, az az ostobaság és a kitartó gyűlölet keveréke.

Ezen a kötélen egyensúlyozik Spike Lee végig, és csak a film, tényleg minden szempontból sokkoló lezárásáig jut el odáig, hogy egyértelmű választ adjon arra, hogy melyik fél is érdekli jobban. Lee magához képest teljesen visszafogott, itt nincsen nyoma annak a rendezői virtuozitásnak, mint a Malcolm X-ben, vagy a mesterművének tartott, még ma is húsbavágó Szemet szemértben. Ami lehet, hogy annyira nem is baj, mert a történet önmaga annyira elképesztő és hihetetlen, hogy elég lehetett egy kamerát leszúrni ahhoz, hogy eljátsszák a részleteit.  Ami lehet, hogy annyira nem is baj, mert a történet önmaga annyira elképesztő és hihetetlen, hogy elég lehetett egy kamerát leszúrni ahhoz, hogy eljátsszák a részleteit. Többnyire igaza is van, a Csuklyások a legfeszültebb jelenetek kivételével ráérős, laza, lassan csordogáló, ami miatt a legnagyobb parák még jobban felérnek egy pofonnal.

010
Fotó: Universal Pictures

A kötéltánchoz hatalmas segítség, hogy egytől egyig príma színészek vannak a filmben: a főszereplőt alakító John David Washington egy igazi felfedezés, legalább annyira karizmatikus, mint édesapja, Denzel. Adam Driver a világ legpocsékabb filmjeiben is vonzza a szemet, és jó megint viszontlátni egy régóta tengődő tehetséget, mint Topher Grace, aki úgy mutatja be a rasszista szervezet atyját, mintha egy különösen kedves középvezető lenne egy családi cégnél, csupa hagymázas kedvesség és csevegés - legalábbis amíg azt hiszi, hogy egy igazi fajgyűlölővel beszélget telefonon. A sztori második felében egy légbőlkapott, de elég zseniális csavarral szemtől szembe is összetalálkozik a filmbeli Stallworth és Duke, akkor már az utóbbi kevésbé nyájas.

Szóval Lee filmje remek színészekkel, visszafogott rendezéssel, elképesztő alapsztorival e között a két megközelítés között billeg, de ez a billegés az, ami kifejezetten jól áll neki. Mert nézőként néha nehéz zsigerből reagálni egy olyan jelenetben, ahol az antiszemiták közé beépült zsidó rendőrnek kell úgy kimásznia egy slamasztikából, hogy a holokauszt népirtási hatékonyságát élteti. Vagy amikor a polgárjogi harcos barátnője előtt a rendőrnek titkolnia kell a munkáját, mert az ok nélkül erőszakoskodó rendőröknél nincs rosszabb. Vagy amikor az Egy nemzet születése című, híresen rasszista némafilm közben a frissen beavatott klántagot egyszerre zabálnak popcornt, és karlengetnek. Nevetni könnyebb, de attól még az ostoba gyűlölet nem tűnik el.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?