Filmet csinálnak Bud Spencer életéből
Életrajzi film készül Bud Spencer életének arról a szakaszáról, amely mozis pályafutását előzte meg – jelentette be egy hétvégén zárult olasz filmfesztiválon a két éve elhunyt művész fia, Giuseppe Pedersoli.
A Terni Pop Film Festen vasárnap elhangzott, hogy a produkció forgatókönyve már készül. A mozi nagy ikonjai előtt tisztelgő, először megrendezett esemény vendége volt Giuseppe Pedersoli mellett Spencer lánya, Diamante és unokaöccse, Alessandro Pedersoli is, írja az MTI.
Bud Spencer fia elmondta: a család számára olyan, mintha a színész még mindig közöttük lenne. Ápolják az emlékét, ahogy világszerte azt teszik Spencer rajongói is.
![000 PAR2003120944721](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2105/21051/210516/21051684_d20c818ff7284b5d18f362d31d60ea96_wm.jpg)
Pedersoli emlékeztetett rá, hogy Spencer nem akart színész lenni, úszóbajnok volt. De mindent megváltoztatott, amikor együtt lépett a kamerák elé Terrence Hill-lel, akivel haláláig barátok maradtak.
A fesztiválon adták át először a színész tiszteletére alapított Bud Spencer – a következő generáció elnevezésű díjat, amelyet Marco D'Amore olasz színész vehetett át.
A Nápolyból származó Carlo Pedersoli, aki színészként vette fel a Bud Spencer nevet, 86 éves korában hunyt el. A színészre szülővárosában nagyszabású kiállítással emlékeznek, amely szeptember 21-én nyílt meg a nápolyi Művészetek Palotájában.
Rovataink a Facebookon