13 éves lánynak lenni igazi horror

A 18 éven aluliak életéről a hollywoodi stúdiórendszerben elég nehéz hiteles filmet forgatni. Ennek főleg színfalak mögötti okai vannak, például a gyerekkorú színészekkel való munkára szigorúbb szabályozások vannak, illetve a stúdiók általában ragaszkodnak az alacsony korhatár besoroláshoz, csakhogy a tinédzserek élete általában nem olyan, ami belefér a 12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott kategóriába. Ezért a végeredmény általában csak megközelítőleg emlékeztet a valóságra.

Időről időre azért készül egy-egy független film vagy sorozat, ami a rendszeren kívülről érkezve életszerűbben tudja megmutatni a serdülő kor kínos és megismételhetetlen valóságát. Ennek a sornak a legújabb képviselője, az Eighth Grade a jelenlegi információk szerint nem kerül mozis forgalmazásba Magyarországon, ami igazán nagy kár, mert az év egyik legjobbjáról van szó. Bemutatóját a Sundance fesztiválon tartották, ahol nagyon kedvelték a kritikusok, de az igazi örömóda az amerikai mozis forgalmazás után kezdődött el: a Rotten Tomatoes kritikákat összesítő oldalon jelenleg 199 pozitív és 3 negatív kritika olvasható róla. A párhuzam rögtön adja magát a tavalyi év egyik meglepetésfilmjével a Lady Birddel, amit szintén csak pozitív kritikával illettek, pedig látszólag semmi extrát nem nyújt.

Az Eighth Grade is egy felnövéstörténet: a 13 éves Kaylát (Elsie Fisher) követjük egy New York államban található teljesen átlagos általános iskolában, ahogy megpróbálja átvészelni a nyolcadik osztály utolsó heteit. A gondoskodást néha túlzásba vivő édesapja (Josh Hamilton) egyedül neveli és semmi egetrengető nem történik vele. Azt látjuk, hogy igyekszik felfuttatni az életvezetési tanácsokról szóló, egyébként nem túl népszerű YouTube-csatornáját. Olyan témákról készít videókat, mint például a felnövés problémája, amitől szerinte nem szabad félni, meg arról, hogy hogyan lehet magabiztosabb valaki a saját bőrében.

A filmet egy 27 éves stand up komikus, Bo Burnham írta, aki maga is YouTube-on szerezte be az első rajongóit, ezután építette fel komikusi karrierjét. Elsőre azt gondolná az ember, hogy ilyen hiteleset csak női szerző írhat, olyan pontosan sikerül megmutatni Kayla világát. Az eredményhez kellett Elsie Fisher nagyszerű alakítása is, aki a saját elmondása szerint a valóságban nyitott és népszerű figura, mégis tökéletesen hozza a visszahúzódó lányt, aki megpróbál csakazértis magabiztosnak látszódni.

Burnham egyik legjobb döntése, hogy nem kőrealista filmet csinált, remegő kézikamerával és a háttérben lappangó tragédiával, hanem valamit, ami kicsit ugyan stilizált, és amerikai filmesen optimista és kedves, de közben páros lábbal áll bele a kínos, vagy néhol félelmetes helyzetekbe. Ha a tavalyi év legjobbjaiból válogatunk, akkor nem csak a Lady Bird juthat eszünkbe a filmről, de a Tűnj el is. Zenével, kameramozgásokkal simán simán átadja nekünk azt a horrort, amit egy introvertált lánynak jelent egy medencés buli, csupa olyan gyerekkel, akik annyira nem kedvelik őt.

Az Eighth Grade az amerikai cenzoroktól a 17 éven felülieknek besorolást kapta, ami azt is jelentette, hogy azok az általános és középiskolások, akikről a film szól, a szabályokat betartva nem is nézhették meg mozikban a filmet. Persze sok helyen nem veszik ezt komolyan, de ez is megmutatja, hogy a tinédzserek valódi világa mennyire távol van attól, ami a különböző családi szervezetek szerint elfogadható.

Ha pedig minden második jelenetben van valami, amiből magunkra ismerünk, akkor nagony erős élményt ad a film. Azt érezteti velünk, hogy az a kínos helyzet, elkeseredett próbálkozás a suliban nem csak velünk történt meg, és bár legszívesebben eltakarnánk a képernyőt, olyan kínos, amit látunk, közben mégis elég jó érzés a tudat, hogy nem csak mi vagyunk ilyen elfuseráltak.

Kayla YouTube-ra készített videói fontos elemei a filmnek, ezek szövegét Burnham azután írta meg, hogy rengeteg ehhez hasonló vlogot nézett meg az interneten. A szöveg reprodukálása  talán túlságosan is jól sikerült, tényleg esetlenek a mondatok és úgy vannak előadva, mintha egy lelkes amatőrt néznénk. Ezeket minden jelenetben máshogyan használja a film, van amikor teliben látjuk az arcát, máskor csak a hangját halljuk narrációként. Itt néha túlságosan is életszerűek a mondatok, talán nem kellett volna ennyire eltúlozni, de a filmnek fontos, hogy mutasson embereket, ahogy valami olyasmit csinálnak, ami láthatóan rossz. A hamisan játszó iskolai zenekar pedig az év egyik legizgalmasabb és legviccesebb jelenete lett, ami jól illusztrálja ezt a célkitűzést.

Kellettek a hiteles gyerekszereplők a sikerhez, és az is, hogy valaki olyan találja ki a történetet, akikkel megtörténtek ezek a dolgok. Elsie Fischer tényleg azután forgatta a filmet, hogy elvégezte volna a 8. osztályt és ő is segített abban, hogy a filmbeli események minél hitelesebbek legyenek, eredetileg például a Facebookon kommunikáltak volna a karakterek, ám Fischer mondta, hogy azt felejtsék el, nem használja már senki, így lett belőle Instagram. 

De amellett, hogy a történetben hitelesen jelennek meg a közösségi média vadhajtásai, Burnham és az operatőr Andrew Wehde annak is megtalálták a módját, hogy ezt szépen mutassák meg. Az Instagramról Tumblrre majd Twitterre ugró Kaylát mutató montázs szintén sokáig velünk marad. Ahogy az egész film is, mert a 2010-es évek végén az internet meg az okostelefonok miatt más érzés felnőni, ez a film pedig nagyszerűen foglalja össze a mostani helyzetet, ezt a lenyomatot évtizedek múlva is lehet mutogatni. Feltéve, ha lesz még akkor élet a Földön.