Egy szadista videójátéknak még elmenne

John Malkovich a néző ökölbe szorított keze. Borzasztó a frizurája, amerikai elnökök műanyagfigurái és egy széthajtott, fekete Converse nélkül nem tud dolgozni, kábé annyira szimpatikus, mint a vastagbéltükrözést előkészítő asszisztensnő, és még így is őt sajnáljuk leginkább a 22 mérföld című akcióthrillernek álcázott katyvasz szereplői közül. Azért, mert neki jutott az a hálátlan feladat, hogy Mark Wahlberg karakterének (James Silva) folyamatosan járó száját hallgassa egy fülébe dugott kis bizbaszon át. És legszívesebben a szart is kitaposná belőle.

Malkovich, azaz Anya, egy Nagyon Titkos De Annál Hazafiasabb És Önfeláldozóbb Szervezet egyik agya. Az ő dolga, hogy a terepen dolgozó, Elképesztően Titkos Ügynökök el tudják végezni az Amerika Javát Szolágáló Küldetést, és a világ ne semmisüljön meg kedden reggelre. Mint minden, igazán paranoiás akciófilmben, itt is előkerül a hatalom mindenható eszközeként funkcionáló Szervezet, ezúttal Overwatch a neve, és a szokásoknak megfelelően

• a világ összes kamerájára rácsatakozik (arra a kamerára is, amit ki sem vettél a dobozból),
• minden város, minden falu minden utcájáról részletes, impozáns renderrel megtámogatott, real-time 3D-térképpel bírnak,
• a térképen a nyilvános vécék és a nemzeti dohányboltok mellett a védett házak és az éppen nem lezárt ajtajú autók is szerepelnek

Így már nem is olyan nagy truváj a kommandósokat terelgetni az utcákon, ugye. Ráadásul az Overwatch minden emberének figyeli az életfunkcióit, gondolom azért, hogy még időben észrevehessék, ha valamelyiknek úgy felment a vérnyomása, hogy egy paraszthajszál választja el Silva kibelezéstől. Az Overwatch feladata most az, hogy a Szellembrigádot, vagy hogy is nevezik magukat a kommandósok, megvédje a rájuk fenekedő motorbiciklis bérgyilkosoktól 22 mérföldön azaz 35,2 kilométeren át.

Mert a film erről szól, egy 35 kilométeres autókázásról, amire azért kerül sor, mert van egy ember, Li Noor (Iko Uwais alakítja), aki tud Valami Fontosat, és egy képzeletbeli távol-keleti ország amerikai nagykövetségére besasszézva azt mondja, hogy megmondom hol van a hat adag radioaktív por, ha elvisztek az USA-ba. És mivel radioaktív por = szennyezett táskabomba = tömeghalál, mindez hatszor, az amerikaiak azt mondják, jól van, gyere, pont van egy gépünk, elviszünk, nem gáz. A meg nem nevezett ország kormányának ez nem tetszik, és a 35 kilométer olyan véres ösvény lesz, mint egy különösen kegyetlen videójáték egyik pályája. Ennyi.

A vékonyka történetről, amiben van 2 csavar, vagyis másfél (de inkább csak egy), üvölt, hogy egy tévésorozat 42 perces epizódjában működne, de filmen nem. Egyszerűen nem történik annyi, hogy abból kényelmes 90 percet ki lehessen hozni, így nem nagy meglepetés az sem, hogy ez, a Bosszúállók 3-hoz hasonlóan, tulajdonképpen csak az első fele egy filmnek - a folytatást jóelőre bejelentették, meg sem várva, hogy lesz-e értelme. Jó, a film nem volt drága, hiszen 40 milliós büdzséből dolgoztak, és most éppen 64 milliónál tart a világpiacon, de a marketing 20 millát simán elvisz még egy ilyen filmnél is pluszban, szóval nem ebből lesz ezüstkerítés a producerek villái köré.

Ez Peter Berg rendező és Wahlberg negyedik közös filmje, de az első, ami eredeti ötletre épül (A hazafiak napja, a Mélytengeri pokol és A túlélő igaz történeteket dolgozott fel), és messze a legrosszabb is. A baj az, hogy a karakterek, legyen az Silva, az abszolút főszereplő vagy csapatának tagjai (Rhonda Rousey, Lauren Cohan, Carlo Alban, stb.), de akár Noort is említhetném, olyanok, mint egy nagyon rosszul megírt képregény első, visszadobott vázlatának szereplői, kétdimenziós alakok, akikről a forgatókönyvet író Lea Carpenter úgy gondolta, hogy ha ad nekik egy jellegzetességet, azzal a karakterizáció le van tudva. Ezért vesz fel magára a küldetésekhez Malkovich Bishopja egy tornacipőt vagy szól Cohan minden második jelenete azt anyaságáról, Rousey-é meg arról, hogy ő kemény.

A főszereplőknek tikkelés jutott, Silva egy bipoláris/szociopata/pszichopata fasz, aki nagyon hamar nagyon ideges tud lenni, ezért a karján egy gumiszalagot hord, amivel ilyenkor csattogtat, mert attól megnyugszik. Noor az ujjain számolgat valamit mechanikusan a film felében, abban a felében, amikor éppen nem ver péppé valakit, vagy néz nagyon lesújtóan az amerikai kommandósokra. Ez a primitív ábrázolásmód persze lehet, hogy szándékos, az író és a rendező nem akar szarakodni az alapfokúnál összetettebb motivációkkal, inkább egyik akciójelenetről a másikra hajtja a szereplőket, csak éppen így az vész el, amitől egy mozgóképes történet érdekesebb, mint egy Napirajz-karikatúra, azaz maga az ember. És egyszerűen nem marad kinek drukkolni, legalábbis ha nem amerikai az ember, bár van egy olyan érzésem, hogy egy akkora seggfejnek, mint a mindenkivel üvöltöző, a száját állandóan jártató Silva, még Donald Trump is csak nehezen tud azonosulni - a közös vonások ellenére is.

De ha már így lett, gondolhatnánk, akkor majd az akciójelenetek kárpótolnak, hiszen a John Wick sem volt egy nagyregény, és az Elrabolva sem sokat foglalkozott az albán gengszterek lélektanával, de Berg, aki pedig eddig egészen kiváló akciójeleneteket rendezett, annyit rángatja a kamerát és vág kényszeresen 2 másodpercenként, hogy semmi nem látunk a verekedésekből, nem tudni, ki üt éppen kit, csak azt, hogy nagyon, mert itt minden jelentben törik valami csont, és a plafonig fröccsen a nevetséges digitális vér. Ez azért nagy kár, mert a Noort alakító Iko Uwais egy zseni, olyan mozgása van, és úgy tud verekedni, hogy tátott szájjal bámulod (tessék csak megnézni a Rajtaütés 1-2-t), az ő tehetségének elvesztegetése a fim egyértelmű főbűne.

A hihetetlen és hiteltelen történet üzenete az, hogy aki a hazájáért nem áldozza fel magát rezzenéstelen arccal, az szarember; az elbaltázott akciójelenetek és a teljesen felesleges szadizmus (pl. azt nem mutatják rendesen, amikor Noor megver valakit, de azt bezzeg premier plánban látjuk, amikor a kocsi kitört ablakának szilánkjain szenvtelen arccal húzza keresztül egy ellenség fejét oda-vissza, többször is) és a papírmasé-karakterek és az érzelmi kötődés kialakításának totális hiánya miatta 22 mérföld se nem érdekes, se nem szórakoztató, és filmnek is csak a legnagyobb jóindulattal neveznénk.