Elvesztek az Instalányok a sherwoodi erdőben

Minden kultúrkörnek megvan a saját rendesrablós szorija. Az, amelyikben a főhős a gazdagoktól vesz el, és a szegényeknek ad, hogy aztán ezt a haramiát Robin Hoodnak hívják vagy Rózsa Sándornak, az már tökmindegy, ahogy az is, hogy van-e csaja, és ha igen, az Juliska vagy Marion, illetve hogy kisemmizett nemes, hős lovag, szimpla hegyirabló vagy pontosan mi vagy ki is, a reményt képviseli, a kisemmizett kisembert, aki szív a hatalmasok igájában és/vagy a korrupt egyházi méltóságok szemétkedése miatt. Ezt az alakot aztán szájhagyomány meg szépen elvitte magával mitikus hősnek, aki vagy vicces, vagy bajuszpödrő, faros menyecskékkel múlatja az időt vagy harisnyás pasikkal az erdőben, és így tovább. A klasszikus Robin Hood ábrázolás a sherwoodi erdőben tanyázó haramiák között mulató, a vám- és adószedőket kirabló, de közben jókat beszóló alaké, akit a vásznon először Ero...

És eddig jutottam az első bekezdésben, de annyira untam magam, hogy inkább leálltam, mert ha egy filmnek Robin Hood a címe, akkor pontosan tudjuk, mi várható tőle, felesleges ragozni. Másrészt ezért a feldolgozásért kár ideráncigálni a klasszikus narratívát. A legújabb, részben Budapesten forgatott verziót először a 8. másodpercben akartam otthagyni, amikor a középkori(nak tűnő) Anglia Nottingham nevű, a filmesek kedvéért bazinagy hegyek közé szorított városának egyik istállójából Bono lánya egy olyan csöcskirakós, mellben hálós ruhában akar lovat lopni, amilyenben ma az Instagramon sem jelenhet meg, mert letiltják. Persze sejthettem volna, hogy ez a Hood, nem az a Hood, amikor a narrátor azzal nyitott a főcím alatt, hogy megmondhatnám, mikor játszódik a történet, de minek. És ezzel az alkotók elkezdtek mindent, amibe kapaszkodni lehet a Robin Hood-sztoriban, módszeresen kihajigálni az ablakon.

És még csak ezzel sem lenne baj, Baz Luhrman Rómeó és Júliája Leonardo DiCaprióval és Claire Danesszel az egyik legjobb dolog, ami Shakespeare-rel történhetett, hiszen egy olyan generációval ismertette meg a szerzőt, amelyiknek egyébként esze ágában nem lett volna sorsüldözött veronai szerelmespárokról olvasni. A Lovagregényben megint csak rockzenére, Nike logós páncélban vonultak a lovagok , ami persze nem feltétlenül volt jó, de a szándék érthető volt, és a parasztvakítás nem ment vészesen a tartalom rovására. A 2018-as Robin Hood viszont olyan, mint egy Instalányokkal és a PolKorrekt színészügynökségtől bekért, "etnikai összetételében 2018-as kívánalmaknak megfelelő #2" szereplőgárda-mintával leforgatott tinidisztópia, amiről nem tudták eldönteni, hogy vajon a vázlatosan a néző elé górt Fontos Mondanivaló sulykolása a Guardian-kalapáccsal, vagy a kétségkívül tökéletesen sminkelhető Eve Hewson rettentő kék szeme, csipkés és/vagy hasig dekoltált felsőruházata a fontosabb.

Ebben a Robin Hoodban Notthingham a világ közepe, ahová tengerjáró hajók érkeznek, és ahol a népről minden nap le lehet nyúzni egy ládányi aranyat. Ebben a Robin Hoodban a címszereplő a III. keresztes hadjáratban harcol (azaz 1189–1192 között), és sokall be, mert a CNN-tudósítások és a Sólyom végveszélyben látványvilágát felidéző harcokban a soha nem létezett fegyverekkel és arctetoválással küzdő ellenségben egyszer csak meglátja az Embert, így nagybetűvel. Az Ember Jamia Foxx, aki a felettesei ellen fellázadó Robinnal együtt visszazsuppolódik Angliába, és ott menten kinézi magának a nottinghami bírót mint főellenséget. Hogy miért, nem fontos. Ahogy az sem, hogy ha Nottingham lakossága a bányákban sínylődik, honnan kerülnek elő azok a decens polgári ruhába öltözött random járókelők, akiket a birodalmi rohamosztagosok nyomán megdizájnolt katonanépek abajgatnak nap mint nap.

Azt se kérdezze senki, hogy a rabszolgasorban tengődő nép egyik fele miért úgy öltözködik, mint a nyolcvanas években méltán népszerű pinametál zenekarok énekesei, a másik fele meg miért koszosabb a ördögnél is, mert ha ezt megkérdezi, akkor azt is meg fogja, hogy a több emelet mély bányából előkerülő nyersanyaggal mi lesz, vagy azt, hogy Rob kedvese, Marion miért fehér csipkés ruhában, full sminkben kóvályog a bányában, ahol a 12. századi Angliához képest meglehetősen sok a nem fehér ember, és előbb-utóbb sírva fakad. A film a saját szabályrendszerével sem foglalkozik, a szereplőivel mostohábban bánik, mint Kövér László a házszabállyal, kivéve Mariont, akinek két pasi is jut (Robin halálhírét keltette a gaz bíró, így a csaj összejött Will Scarlettel, a nép egyszerű, forradalmár fiával), meg minden egyes jelenet előtt 5,5 óra a sminktrailerben. Az ívesre szedett szemöldök elképesztően bizarr látvány a kváziközépkorban, csak szólok.

A sztori annyi, hogy a kisemmizett Robin ideges lesz, és mór/szaracén/nemfehér haverjától kitanulja a Rém Gyorsan Nyilazás skillt, a tapasztalati pontokból viszont nem fegyverzetet tápol, hanem a hasizmát, mert a kockahas feltétlen kell a csaj visszaédesgetéséhez. KÖZBEN a gaz bírónak eladja magát, mint a frontról egy szakajtó, zsákmányolt arannyal hazatért nemest, aki benyalja magát a bíró kegyeibe, EVÉGETT KETTŐS ÉLETET ÉL. Nappal tanácsadó és megmondja, honnan, hová menjen az arany, éjjel meg haramia és ellopja. És hol vannak a haramiakollégák? Sehol. És Tuck barát? Ő megvan, pap, de Hood szimpatizáns, és nem olyan perverz állat, mint többi csuhás, akikről azért tudjuk, hogy olyanok, mert meredten bámulják a kisgyerekeket és a nőket, közben meg a szájukat nyalogatják.

A nézőt teljesen palira vevő történet még így is megállta volna a helyét a mozikban, ha az akciójelenetekkel sikerült volna bármit is kompenzálni, de nem így történt. A vágások gyorsak, a folyamatosan rángatott kamera a modern akciófilmdivatnak megfelelően semmit nem mutat, a verekedéseket lezáró, vicces beszólásokat mind hallottunk már. A "magányos hős fellázítja a zsarnokság rabigájában sínylődő népet" toposzt akkor talán bevenném, ha a színészek csak egy picit is hinnének a forgatókönyvben, de kvázi kiröhögik, ami nem is csoda, hiszen van benne konkrétan egy olyan jelenet is, amiben a gonosz bíró azzal riogatja a népét, hogy ha nem fizetik be a hadiadót, akkor az arabok odamennek Nottinghambe, megerőszakolják a nőket, megölik a gyerekeket (vagy fordítva) és a derék angolokra rákényszerítik a saját életvitelüket, beleértve a vallást is. 

A szürke PVC-kabátot hordó bírót Ben Mendelsohn pont olyannak hozza, mint a Ready Player One Sorrentóját, egydimenziós operettgonoszt csinál belőle, nem félelmetes népnyúzót. Jamie Foxx a Nagyon Dühös, De Bölcs Fekete Tanítómester szerepében néha esküszöm kinéz a nézőre és összekacsint, látjátok, baszki, és ezért nekem még pénzt is fizetnek! Taron Egerton nekem azért volt csalódás, mert a pályája a két Kingsmannel, és az Eddie a sas című sportfilmmel szépen beindult, korai még elvállalni levezetésnek egy ilyen filmet, Kevin Costner is kivárta, míg 36 nem lett. Rajta legalább azt éreztem, hogy néha élvezi a melót, míg Jamie Dornan pont olyan fejet vágott, mint a Szürke-filmekben, és gyomorbajos arccal letudta a feladatát. Eve Hewsonról ebből a filmből csak az derült ki, hogy nagyon kék szeme van és szép, illetve hogy van olyan kisugárzása, ami predesztinálja egy A-listára, de az nem, hogy tud-e játszani - pedig tud, tessék csak megnézni A sebész című sorozat két évadát, amiben egy nem túl érdekesre írt karakterből hoz ki sokkal többet, mint gondolnánk.

Nem az a baj a Robin Hooddal, hogy a 25 év alatti közönséget szólítja meg, hanem hogy mindezt úgy teszi, mintha az alkotók csak diafilmen láttak volna tiniket, és úgy is közelítenek feléjük. És a hab a tortán az a befejezés, ami megerőszakolja az egész filmet, és amit látva az eltelt 114 percet sem lehet komolyan venni még hatéves aggyal sem.